Debrecen

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hivatalának közoktatási és kulturális irodavezetője a Heves megyei Lőrinciben született  – ahogy mondja –, otthon, mert akkor még a szülői ház tényleg az volt, aminek nevezték. Szülei a ma már várossá fejlődött kistelepülés cukorgyárában dolgoztak: édesapja mérlegszerelőként, édesanyja a cukorrépalabor vezetője volt. Nővére ma a soproni Erdészeti, Faipari Egyetem oktatója, orosz–angol–spanyol szakos tanár. A kis faluban felnövő Silkó Mária Hatvanba került középiskolába, a lányosztályban nagyon jól tanult.

„Az ottani tanári kar egy életre meghatározó lett számomra” – idézi fel a boldog diákéveket. Osztálya, élen az osztályfőnökkel, minden évben együtt ment nyaralni, budapesti hangverseny- és színházbérlettel a zsebükben tartalmas életet éltek. Az egyetemre készülő, „bejáró” diákot különös szeretettel vette körül magyartanára, egyben osztályfőnöke, s olyan bensőséges kapcsolat alakult ki köztük, hogy a tanárnő – és ugyancsak magyar szakos férje – később ott volt a diplomaosztóján és az esküvőjén is. A hatvani középiskolából a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–népművelés szakára vezetett az útja.

– Tizenhárman voltunk egy szakon, mindenki ismert mindenkit, családias volt a légkör, nem úgy mint ma – von párhuzamot az akkori és a mai felsőoktatás között. Időközben az egyetemen megismerkedett leendő férjével, végzősként pedig megpályázott egy középiskolai tanári állást Egerben, amiről később kiderült, hogy „életem egyik legszebb időszaka volt”.

– Férjem az akkori gyakorlatnak megfelelően az egyetem után katonának ment, így végül is csak annyi változott, hogy hétvégén nem Debrecenbe, hanem Egerbe „jött haza”. A történelmi városban töltött évek élete egyik legszebb időszakának bizonyultak. Azt csinálhatta, amit igazán szeretett: tanított, és igazgatója megbízásából szervezte a diákok tanórán kívüli tevékenységét, szabad idejük tartalmas eltöltését, vagyis egyszerre pedagógus és népművelő volt.

Nagyszerűen érezte magát Egerben  – fiatalság, kellő önbizalom, jó tantestület –, mégis döntenie kellett, amikor letelt férje katonai szolgálata, visszatértek Debrecenbe. Vegyész férje az egyetemen tanított, ő pedig az Alföldi Nyomdában lett népművelő. Szeretettel emlékezik ma is Benkő István igazgatóra, aki ragaszkodott hozzá, hogy a „szellemi munkás” is megismerje a teljes gyártási folyamatot. Így a fiatal népművelő éjszakai műszakban  „nyomdászkodott” egy hónapig, és számos barátságot is kötött az ott dolgozókkal. A nyomdában töltött évek más szempontból is megváltoztatták az életét: 1981-ben és 1983-ban megszülettek a lányai. „Bűbájosak, aranyosak, szépek” – jellemzi a ma már biológus, illetve angol–történelem szakos egyetemi hallgató gyerekeket. Az Alföldi Nyomdából a debreceni városházára vezetett az útja. A legendás művelődéspolitikus, Tar Károly hívására váltott munkahelyet, és ismerkedett meg az oktatás, a művelődés államigazgatási, közigazgatási oldalával. „Kemény főnök volt Tar Károly” – idézi fel az 1980-as évek végén együtt töltött, szakmai- és vezetői munkájára, emberségére ma is kiható időszakot.

A rendszerváltást a városházán élte meg, ekkor nevezték ki a közművelődési csoport vezetőjévé, s egészen 1999-ig látta el a feladatát, közben kétszer, egy-egy éven át megbízottként betöltötte az irodavezetői posztot is. 1999 májusában közös megegyezéssel megvált a városházától, és számára tanulságos négy év következett. Tanított és vállalkozott, utóbbit saját bevallása szerint sikertelenül tette. Mindazonáltal – átkerülve a „másik oldalra” – szembesült azzal: ki, hogyan viszonyul az emberhez, s ki hogyan a pozícióhoz. „Tanulságos időszak volt” – fűzi hozzá. 2003 ismét a váltás éve: biztatásra megpályázta a hajdú-bihari önkormányzat hivatalának közoktatási és kulturális irodavezetői állását és elnyerte azt. „Oktatás, művelődés – szerencsés ötvözet. Együtt van minden: a szakmám és az érdeklődési köröm” – summázza.

Irodája az intézmények működtetése mellett, az ő vezetésével elkészíti a megyei közoktatási fejlesztési terv módosítását, amely a 2010-2011-es tanévig rögzíti a fejlesztési elképzeléseket. Olyan jelentős rendezvények szervezői, mint a Bocskai-évforduló eseményei, a megyenap, a megyebál és számos országos konferencia. Kidolgozzák a megyei minőségirányítási programot, de sok pluszmunkát ad számukra a közoktatásban a törvényi szabályozás folyamatos változása is. Nyitott múzeum, új könyvtár, új levéltár, új struktúrák kialakítása – jelzi felsorolásszerűen munkája sokrétűségét.

Ha pedig mindemellett van némi szabad ideje, akkor színházba, hangversenyre, kiállításra jár, vagy otthon olvas. Amikor egyedül van otthon, bekapcsolja a rádiót, főz vagy vasal, s elbeszélget önmagával. „Elemző típus vagyok, s ilyenkor kiderítem, mit csináltam jól, mit kell másként tennem”…

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)