Debrecen

Katonás tartású ember Nagy Imre, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat védelmi irodájának vezetője, a megyei védelmi bizottság titkára. A jelenlegi „civil” posztját tizenegyedik éve betöltő férfi 1995-ben a szép ívű katonai pályát cserélte fel az elmélet-irodai munkával. Szereti, amit csinál, de barátainak néha bevallja: hiányzik neki a terep, a gyakorlótér, a katonás élet…

A Mezőcsáton 1950-ben született fiú helyben végzi az általános iskolát, majd Miskolcra kerül gépész-szakközépiskolába. Nem tudja még ekkor, hogy katona lesz később, de a történelmi könyvek világa és korábbi tartalékos tiszt magyartanár osztályfőnöke együttesen kijelölik az útját, amely egyenesen vezet az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskola parancsnoki szakára. Négyen felvételiznek az osztályból, egyedül neki sikerül: gépesített lövész szakon szerez diplomát, miközben kézilabdázóként is komoly babérokra tör.

A főiskola után első útja Aszódra vezet, a lövész ezredhez, ahol szakaszparancsnoki, majd századparancsnoki kinevezést kap. Két év múlva áthelyezik a szombathelyi gépesített lövészezredhez, s rövid idő alatt a hadsereg legfiatalabb zászlóaljparancsnoka lesz. Öt év csapatszolgálat után beiskolázzák a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára, ahol rendkívüli megtiszteltetés éri: benne van abban az ötös csoportban, akik egyéves lengyel nyelvi képzés után a varsói vezérkari akadémián tanulhatnak. A vezérkari képzést követően visszakerül Szombathelyre, ahol törzsfőnök lesz. Közben tanfolyamokat végez, Moszkvába is eljut magasabb képzésre, s 1988-ban kinevezik a debreceni pavilon laktanyában állomásozó gépkocsizó lövészdandár parancsnokává.

Az alakulatot 1990-ben, az akkori haderő-csökkentési folyamatban felszámolják, Nagy Imre parancsnok pedig 1991. március 1-jén átveszi a mezőtúri lövészdandár irányítását. Az alakulat még abban az évben átdiszlokál Debrecenbe, s augusztus 1-jétől Nagy Imre ezredes – katonai pályafutása során mindig soron kívül léptetik elő – már a hajdú-bihari megyeszékhelyen, az 5. számú Bocskai István Gépesített Lövészdandár parancsnoka. A hadseregben három évig tartó törzsfőnöki beosztását kivéve végig parancsnokként szolgáló Nagy Imre ezredest 1992. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntetik ki.

– Szerettem emberekkel foglalkozni, szerettem a kihívásokat, az embert próbáló gyakorlatokat – emlékszik vissza a vitézi időkre, s arra, hogy kétszer vezetett zászlóalj éles lőgyakorlatot, amit főként azok tudnak értékelni, akik ismerik a hadsereget. Máig ható élményt jelentenek számára a dunai átkelések éppúgy, mint a gyakorlóterek dimbes-dombos terepei: „Többet töltöttünk a gyakorlótéren, mint odahaza” – idézi fel a férfias megpróbáltatásokat. Az ízig-vérig katonaember életében 1995. jelentős változást hoz: a laktanyát, a dandárt, a napi parancsnoki munkát felcseréli a védelmi igazgatással.

– Szokatlan volt az új munka, amikortól az elmélet, a jogszabályok, az intézkedési-készenléti tervek, a bizottsági ülések, az önkormányzati vezetőkkel való kapcsolattartás jelentették a napi elfoglaltságot – sorolja. A védelmi bizottsági titkári feladatok persze rejtettek számára is a korábbi életére jobban emlékeztető feladatokat is. A térséget sok esetben jellemző ár- és belvíz-elhárítási munkái, a hóhelyzet kezelése, a váratlan helyzetek okozta problémák felszámolása már-már igazi katonai-parancsnoki tennivalókat jelentenek számára.

– Irodánk csendben dolgozik, akkor jó, ha nem tudnak rólunk – mondja, s a tűzoltókkal példálózik: akkor jó, ha sakkoznak, mert akkor biztos, hogy nem ég a ház…

Munkakörébe tartozik a védelmi felkészítéssel és válságkezeléssel kapcsolatos s a különféle minősített időszakok, mint a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a veszélyhelyzet során a megyei szintű védelmi igazgatási döntések előkészítésének és végrehajtásának koordinálása.

Felelős a megyei védelmi bizottság hatáskörébe tartozó védelmi igazgatási feladatok tervezéséért, szervezéséért, koordinálásáért, a védelmi iroda – titkárság – irányításáért és eredményes működéséért. Amikor pedig nem ilyen komoly dolgokkal foglalkozik, szabad idejében ma is szívesen sportol, szeret olvasni – a szépirodalom mellett főként történelmi regényeket, hadtudományi munkákat –, és nem csak szeret, de akik kóstolták, mondják, hogy tud is főzni: húsleves, gulyások, pörköltek mind szerepelnek a repertoárban, „csak a halakkal nem szeretek bíbelődni”…

Népes családjára igen büszke: egyik fia informatikus, másik katonatiszt – ugyancsak a Kossuthon, majd Lengyelországban tanult –, egyik lánya rendőr zászlós Budapesten, kisebb lánya és 9 éves fia pedig tanulnak. Két unokája van, felesége körzeti orvos, s ami mindezt kiegészíti: „az egészségem jó, vannak barátaim, elégedett ember vagyok…”

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)