Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Szűcs Mihály
Kardiológus főorvos,
Nyíregyháza
Szerénységénél csupán hivatásszeretete nagyobb a megyei kórház koronáriaőrző részlegvezető főorvosának, aki majd’ négy évtizede tisztességgel és becsülettel teszi a dolgát az emberekért. Nem tudja megmondani, mennyi életet mentett meg a harminchat éves munkássága során, de azt igen, hogy mindig boldog volt akkor, amikor egy számára ismeretlen élet az ő keze munkája nyomán folytatódhatott tovább.
Első látásra sem a főorvosi szoba, sem a személyes megjelenése nem mutatja azt, hogy olyan emberrel beszélgetünk, amilyenből a világon is, és az orvostársadalomban is kevés van.
A hatvanhárom éves nyírmadai születésű gyógyító ember őszinte szeretettel beszél példaképeiről: dr. Pávai Györgyről – aki visszahozta őt az életnek – és édesapjáról, akitől útravalóul kapta: „Tanulj, fiam, mert ebben a világban csak úgy juthatsz előre!” Az orvosi pályára irányítása így alakult.
A középiskolát számára a nyíregyházi Vasvári-gimnázium jelentette. Arról a négy évről a legszebb emlékei Banner és Kulcsár tanár urakról maradtak meg. Az eredményes érettségit dolgos hónapok követték. Közben futballozhatott Tégláson a Hajdúsági Iparművek NB III.-as csapatában. Segédápolóként vetette bele magát az élet sűrűjébe a Debreceni Klinika Pszichiátriai Osztályán. A hőn óhajtott, sikeres felvételit követően 1972-ben kapta meg orvosi diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Első és egyetlen munkahelye a nyíregyházi megyei kórház lett. Mára kiteljesedett az intézmény, hisz a Jósa András Oktató Kórház nemcsak a betegellátást, hanem a kiművelt emberfők, a szakmájukban jártas orvosok képzését is vállalja.
Kezdő lépéseit dr. Csüllögh Ferenc mb. főigazgató irányította és segítette. Beosztott orvosként dr. Karasz Györgyhöz került. További életében jelentős szerep jutott későbbi főnökének, dr. Szegedi Jánosnak, aki kiváló szakember, jó vezető és igen rutinos emberismerettel rendelkező személyisége az intézménynek.
A kórház átalakításának eredményeként került át az új belgyógyászati tömbbe, ahol társaival együtt lehetőséget kapott a specializálódásra. Ezt eleinte apróbb, majd egyre nagyobb lépésekkel tehették meg. Itt említi a lapdializátoros kezelések bevezetését, a műveseellátás elindítását. De ekkor végezték az első pészméker-elektróda, illetve az ideiglenes ritmuskeltő felvezetéseket is. A ritmuskeltő analíziseket Magyarországon az első három team között alkalmazták. Ugyanez vonatkozik a kavitális EKG-k készítésére is. Az 1977-ben tett belgyógyászati szakvizsgáját követően nyolc évvel később abszolválta a kardiológiait is. A Jósa András Oktató Kórházban a valódi kardiológia kialakítása dr. Rusznák Miklós érdeme, aki hosszú éveken át vezette a Sóstói úti részlegben a III-as Belgyógyázati Osztályt, amelynek az egyetlen profilja a szívgyógyászat lett. A klinikai elektrofiziológia szakmai fogásait dr. Veres Gábor főorvostól leshette el. Tovább folytatódhatott immár a kardiológia specializálódása is. Így jöhettek életre a haemo-dinamikus, az echo-kardiográfus munkacsoportok is.
Megnyugvás helyett azonban egy máig tartó folyamat kezdődött el csupán. Egyre inkább létszükséglet a még kisebb szakterületekre való gyors specilizálódás. A tudomány, az orvostechnika vívmányai adta lehetőségeket ki kell tudni használnia a beteg életének megmentéséért.
Dr. Szűcs Mihály főorvos 36 éves munkássága alatt mindig az intenzív-részlegen dolgozott. Aritmológusnak és pészmékeres szakembernek vallja magát. A kilencvenes évek elején kezdtek dolgozni a Sóstói úti kórházban. Ekkor sajátította el az echo-kardiográfia gyakorlati fogásait is, így már univerzális kardiológussá válhatott. Az intenzív részlegen ma a fő feladatuk a súlyos szív- és a ritmuszavaros betegek gyors ellátása, az infarktusos állapotban beszállítottak kezelése. Ma már képesek ICD-k beültetésére, ami egy, az életveszélyes ritmuszavart elhárító műszer. Az egyetem közelsége lehetővé teszi a mindennapi közvetlen konzultációt, amellett hogy dr. Kőszegi Zsolt minden nap átjár Debrecenből a fiatal kardiológusok betanítása végett. Úgyszintén, naponta rendel is a szakrendelőben. A nyugdíjas-kor elérését követően dr. Szűcs Mihály nem tette le orvosi műszereit, hanem „önkéntesként” tovább dolgozik megszokott társai között. A főorvos úr hűséges típus: feleségét, dr. Vattai Annát a gólyabálon ismerte meg. Esküvőjük óta élnek kiegyensúlyozott házasságban. Fiuk, Milán a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett informatikus szakember, aki angolul és németül kiválóan beszél. Felesége, Gál Szilvia vegyészmérnök. Milán húga, Réka követte bátyját. Ő is a BME-n tanul, de belőle műszaki menedzser lesz rövidesen.
A főorvos úr imádja a kertészkedést, olvasni a szakirodalmat, tévézni és utazni a családdal itthon és külföldön egyaránt. Életével és sorsával elégedett, ritka ember…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése