Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Rusznák Miklós
Osztályvezető főorvos,
Nyíregyháza
A pályaválasztás indítékai nagyon gyakran az emlékezet homályába vesznek. Amikor szóba kerül, hogy dr. Rusznák Miklós vajon miért az orvosi hivatást választotta, egy régi gyermekkori emléket idéz. 1946-ot írtak akkoriban. Szeptember vége volt, amikor nagyon megfázott, tüdőgyulladást kapott. Nehezen gyógyult, a kórházba is be kellett feküdnie. Ezalatt a társai tanultak az iskolában, ő minden idegszálával vissza akart kerülni közéjük. A képzeletét megmozgatta a kórház világa, a föléje hajoló orvosok néhány kedves mosolya, s könnyen lehet, azzal akarta meghálálni a gyógyulást, hogy elhatározta: ha megnő, akkor belőle is orvos lesz.
Rusznák Miklós 1936-ban született Alsóregmecen, a Sátoraljaújhelytől 8 kilométerre található kis településen. Szülei földműveléssel foglalkoztak, édesapja szándéka szerint Miklósból is gazdálkodó lett volna. A kisgyermek azonban inkább vágyott a betűk után, s nem nagyon tudta elképzelni az életet gazdálkodóként. Így aztán mindig nagyon szorgalmasan tanult, mintha azt akarta volna megmutatni, hogy neki el kell szakadni a szülei foglalkozásától, neki a fejével kell majd megkeresnie a kenyerét.
Hárman vannak testvérek, Miklós az egyetlen fiú. Az elemi iskolát és a középiskolát is Sátoraljaújhelyen végezte, s az 1954-ben letett érettségi vizsga után ősszel megkezdte tanulmányait Debrecenben, a DOTE-n. Nagyszerű esztendőket töltött az orvostudományi egyetemen, ezért aztán gyorsan elrepült az idő. 1960. szeptember 17-én átvehette „summa cum laude” minősítésű orvosi diplomáját.
Végzés után a sátoraljaújhelyi kórházba került, a belgyógyászaton segédorvosként dolgozott. 1960-ban megnősült, a felesége jelenleg a Jósa András kórház munkaerő- és bérgazdálkodási osztályának a vezetője. Házasságukban két fiú született, Csaba orvos, szintén a DOTE-n végzett, tüdőgyógyász szakképesítést szerzett, majd kiment Angliába, s hatodik éve egy londoni klinikán dolgozik. A feleség, aki szintén orvos, egy másik londoni klinikán kapott állást. Egy fiuk van, jelenleg ötödikes, kint jár iskolába. Tamás fiuk villamosmérnök Nyíregyházán, a felesége laborasszisztens, nekik két lányuk van.
Dr. Rusznák Miklós 1967-ig maradt Sátoraljaújhelyen. 1965-ben belgyógyász szakvizsgát tett. 1967-ben állást hirdetett a nyíregyházi kórház, jobb körülmények közé kerülhetett a család, ezért Rusznák Miklós pályázott, s övé lett az állás. Éveken át kórház-rendelőintézeti orvosként dolgozott. 1973-ban megszervezte a III. számú belgyógyászati osztályt hetvenhárom ággyal, amely a későbbiekben felfejlődött száz ággyá.
Ebben az időszakban indult meg a kórházban a különféle profiloknak a kialakulása, így az osztály fő feladata a kardiológiai ellátás és gyógyítás lett. Rusznák Miklós szervezte meg Nyíregyházán és a megyében a szívbetegek gondozását. A körzeti orvosok segítségével néhány év alatt sikerült feltérképeznie a megyét abból a szempontból, hányan szorulnak kardiológiai gondozásra. 1978-ban már 2500 volt azoknak a száma, akik nyilvántartásba kerültek.
A jelenlegi III. számú kardiológiai profilú belgyógyászaton tizenkét „intenzív” ágy található, mellette negyven ágy kardiológiai, nyolc érbetegségben szenvedő betegeket fogad, míg negyvenhat ágy az általános belgyógyászat rendelkezésére áll.
A fekvőbeteg-ellátáson kívül még kardiológiai, coronaria, pacemaker, angiológiai, belgyógyászati szakrendelést is tartanak, hasi ultrahang vizsgálatokat végeznek. A tapasztalatok szerint a lakosság egészségügyi állapota nem nagyon jó, emellett úgy látják, hogy az egészség mint érték még nem áll a gondolkodás középpontjában. Előfordult már, hogy a második infarktus után is rágyújtott a páciens. Mintha az egészség megőrzése nem lenne mindnyájunk feladata.
Amióta elsősorban a kardiológia áll a munka középpontjában, dr. Rusznák Miklós számtalan dolgozatot, tudományos közleményt jelentetett meg. 1994-ben védte meg kandidátusi disszertációját. Az echokardiográfia szerepe az akut kardiológiai diagnosztikában és az idült szívbetegek gondozásában című munka olyan vizsgálati eljárást ír le, amelynek a segítségével be lehet pillantani a szív belsejébe, és így a korábbiaknál pontosabb képet kapnak a betegség természetéről. 1978 óta végeznek ultrahangos szívvizsgálatot, Nyíregyháza volt a harmadik város az országban, ahol erre sor kerülhetett.
Dr. Rusznák Miklós a Magyar Kardiológiai Társaság, az Echokardiográfiai Társaság és Munkacsoport vezetőségi tagja, a kardiológiai szakmai kollégium tagja, a Magyar Orvosi Kamara országos és megyei oktatási bizottságának a tagja. Angol és német nyelvvizsgával rendelkezik, a szakirodalmat mindkét nyelven olvassa.
A nyári szabadság egy része utazással telik, nagyon szereti a hegyeket és a vízpartokat. Sajnos, az utóbbi időben ennek a szenvedélyének se mindig tudott hódolni, mert sok a teendője. Ilyenkor marad a kiskert, ahol friss a levegő és egy kicsit megnyugszik a lélek is.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése