Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Nagyné Lovász Zsuzsa
Ápolási igazgató,
Fehérgyarmat
Bármelyik fővárosi vagy neves dunántúli kórházzal vetekedhet a nemrégiben felújított Szatmár-Beregi Kórház, amelyben közel egy éve tölti be az ápolási igazgatói posztot dr. Nagyné Lovász Zsuzsa. Lényegében hazajött a fehérgyarmati és vásárosnaményi telephellyel működő intézménybe, hiszen másfél évtizeden keresztül a fehérgyarmati kórházban dolgozott. Családi szálak is kötik ide, hiszen édesanyja, Simon Etelka szakács harminc éven keresztül főzte itt az ebédet a dolgozóknak és a betegeknek.
Fehérgyarmatról indult az általános ápolói és asszisztensi végzettségű fiatal lány, majd felsőfokú szülésznői képesítést szerzett. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán ’94-ben diplomás ápoló oklevelet vehetett át, ezt követően szintén ebben az intézményben végzett egészségügyi menedzseri szakon.
Szakmai tudását, egyre bővülő ismereteit nagyra becsülték mind Fehérgyarmaton, mind a Jósa András megyei kórházban. Először 1985-ben kezdett az első számú megyei egészségügyi intézményben dolgozni, mint dializáló nővér, ápolónő. Már ekkor érdeklődött az ismeretszerzés, az oktatás, a továbbképzés iránt, és 1992-től oktatásszervezőként tevékenykedett az intézményben. A munka melletti tanfolyamok szervezése, lebonyolítása, a továbbképzési tematika elkészítése és a szakmai tantárgyak tanítása tartozott a feladatai közé. Főnökei meglátták benne a rátermett vezetőt, a szakmailag is egyre többet teljesítő dolgozót, és kinevezték osztályvezető főnővérnek a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán. A 180 ágyas osztályon a kezdetektől fogva bekapcsolódott a minőségbiztosítási munkába, szakmacsoport-tagként pedig az ápolási protokollok elkészítésébe.
Zsuzsa soha nem elégedett meg a napi teendők rutinszerű teljesítésével. Igyekezett a szakirodalom számára is összefoglalni azokat az irányzatokat, az eredményeket, amelyeket irányítása alatt a beosztottak elértek, hiszen így az ország más kórházaiban dolgozó asszisztensek, ápolók, nővérek is hasznosíthatják a nyíregyházi tapasztalatokat. Két szakdolgozatot készített, amelyek témaválasztásukban és feldolgozásukban is teljesen újszerűek, és a gyakorlati ápolási munkát segítették. Ezekhez egyáltalán nem lehetett szakirodalmi kutatásokat találni. Előadásokat tartott a tudományos összejöveteleken. A szakmai továbbképzéseken a szakmai tantárgyakat oktatta. Az önképzésre is nagy hangsúlyt helyezett, ezért rendszeresen részt vett a szakmai továbbképzéseken. Tagja lett a Magyar Ápolási Egyesületnek, az Egészségügyi Menedzserek Egyesületének és a Közalkalmazotti tanácsnak.
Úgy gondolom, hogy a betegcentrikus ápolásra kell törekednünk, hisz a manapság sokat hangoztatott minőségbiztosításnak ez az alapja – mondta Nagyné. – A betegek elégedettsége viszont elengedhetetlen feltétele minden egészségügyi intézmény fennmaradásának. Éppen ezért keresnünk kell azokat az új módozatokat, amelyek lehetővé teszik az intézmény gazdaságos működését, a betegek elégedettségét és a színvonalas szakdolgozói ellátást. Természetesen az orvosi szakterületen is hasonlóan gondolkodnak.
E gondolatok jegyében kezdte el tevékenységét a Szatmár-Beregi Kórházban múlt év november elsején, amikor ápolási igazgatónak nevezték ki. A felelősségteljes beosztás korántsem volt idegen a számára, ám egy küllemében megújult, szellemiségében is modernizálódott intézmény szakdolgozóit irányítani igen komoly feladatot jelentett és jelent ma is.
– Az a tény, hogy két telephelyen működik a kórház, nehezíti a munkánkat. Az együttműködés, az információcsere és a szoros szakmai, emberi kapcsolat viszont lehetővé teszi, hogy valamennyi tennivalónkat a legmagasabb szinten teljesítsük. Változatlanul kiemelten fontos feladatnak tartom a dolgozók képzését és továbbképzését. Pályázati pénzen már eddig is tartottunk két továbbképzést. Az egyik egy személyiségfejlesztő program, a másik egy szakmai továbbképzés volt. Meggyőződésem, hogy csak az a dolgozó tud maradéktalanul eleget tenni a követelményeknek, és egyre magasabb szinten tevékenykedni, aki rendszeresen tanul, nyitott az új ismeretek befogadására és soha nem elégszik meg a tegnap elért eredményekkel. Az egészségügy hallatlanul összetett szolgáltatói ágazat, amely hazánk minden állampolgárát érinti. Senki nem lehet közömbös iránta, viszont rég lejárt a számolatlanul osztogatott pénzek ideje. Csak a legjobb programok és elképzelések kapnak zöld utat és így központi pénzeket a fejlesztésekhez. Ez történt most Fehérgyarmaton és Vásárosnaményban, és úgy gondolom, ezt a fejlesztést ki kell egészíteni egy átfogó, a dolgozók egészét érintő szakmai, menedzselési és személyiségfejlesztő programnak. Azon dolgozom, hogy munkatársaimmal ennek a kívánalomnak maradéktalanul megfeleljünk.
Ez csak néhány ötlet, amit az ápolási igazgatónő a napi munkájában meg akar valósítani. Azt szeretné, ha olyan kórházat hoznának létre, amelyben a beteg és a dolgozó is jól érezné magát. Közben neveli négyéves kisfiát, Istvánkát, akivel a szabadidejében játszanak, kirándulnak.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése