Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Nagy Gábor
Nyugalmazott kórházigazgató,
Berettyóújfalu
A közelmúltban vonult nyugdíjba dr. Nagy Gábor. Nem köszönt el az orvosi hivatásától, még mindig őrködik a legkisebbek egészsége fölött, mert hetente egy alkalommal rendel a berettyóújfalui területi kórház gyermek szakrendelőjében. Az egykori betegek már gyermekeiket, unokáikat hozzák Gabi bácsihoz, aki ezerkilencszázharmincháromban látta meg a napvilágot Mezőtúron, egy paraszti család gyermekeként.
Az alföldi mezőváros református gimnáziumában, ahol tanult, több kiváló pedagógus is tanított. A magyartanárától a XIX. század klasszikusait, a természetrajztanárától Ady és a népi írók szeretetét sajátította el. Az angoltanárában egy ifjúságszerető, szabadelvű gondolkodót tisztelt.
Úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy mindegyik pedagógustól többet kaptak, mint az adott tantárgy, amelyet tanítottak. A történelem tanárának emberségére és bátorságára vall, hogy zsidó osztálytársai sárga csillagát saját kezűleg vette le, mikor azok először jelentek meg az iskolában megbélyegezve. Ugyanez az ember a német megszállás napján fekete ruhában tanított és a tanmenettől eltérően nem a tananyagról, hanem a Habsburg-elnyomásról beszélt, de ennek jelentőségét már csak felnőtt fejjel értették meg a mezőtúri diákok.
Nagy Gábort a föld szeretete és a családi birtok arra ösztönözte, hogy tanult agrárszakember váljék belőle, de a kolhozosítást követően abbahagyta ez irányú tanulmányait, és egy év kihagyás után az orvosi pálya felé orientálódott. Debrecenben végzett ezerkilencszázötvennyolcban. Két négyes került csupán az indexébe a hat év alatt: politikai gazdaságtanból és honvédelmi ismeretekből, a többi tárgyat szín jelessel zárta. Három álláspályázatát is elutasították, végül Berettyóújfaluban kötött ki a gyermek-fertőző osztályon. A fiatal orvost családias kórház, tizenöt fős orvosi kar és rengeteg ügyelet fogadta.
Az új munkahelyén ismerte meg a feleségét is, aki műtős asszisztens volt abban az időben. Egy fiúk és egy lányuk született, és azóta két unokával is bővült a család.
Makó Istvánról, első igazgatójáról, úgy tartja, hogy keményen és határozottan irányította és nevelte a közösséget. Megkövetelte a hibátlan latinságot, de tökéletes magyar kifejezéseket is a beszámolók alkalmából. Kemény ember volt, de meg is védte beosztottait a külső támadástól. Sok könyvet olvastak abban az időben, és ha kevesebb volt a beteg, több idejük maradt az egymással való beszélgetésekre is. Barta Ferenc, a kórház másik vezetője mellett már igazgatóhelyettesként is tevékenykedett. Egykori igazgatójának az utolsói szavait, többször is hallottam tőle idézni: „Ha bármit teszel, és azt a betegek érdekében teszed, legyen nyugodt a lelkiismereted még akkor is, ha a döntéseddel sokan nem értenek egyet.”
– A halálba menő ember szavainak súlya van, üzenete – mondja dr. Nagy Gábor –, de van egy másik mondása is a volt igazgatómnak, amit a közös munka során jegyeztem meg: „Az ember nem tud mindig mindent százszázalékosan megoldani, de ha nem teszi meg, amit meg tud tenni, munkatársaival és a betegekkel szemben is bűnt követ el.” Vezetőként magam is megtapasztalhattam két fontos dolgot: a személyellátottságért állandó harcot kellett folytatni, és soha semmire nem volt elegendő pénz. Mindig szűken voltunk ellátva, és ez kialakított az emberben egy bizonyos taktikai érzéket. Hamar rájöttem, hogy csak a saját kollegáimra számíthatok. Növelni kellett a bevételt a jobb ellátás érdekében, és ezt csak úgy tudtuk elérni, ha szélesítettük az ellátás palettáját. Intenzív osztályt, kardiológiai részleget és más speciális ellátási formákat sikerült kialakítani. Forgalmunk és bevételünk növekedett, és egyre szélesebb ellátást tudtunk nyújtani. Elértük, hogy a betegeknek csak egy vagy két százalékát kellett magasabb szakintézménybe irányítani.
Dr. Nagy Gábor ezerkilencszázkilencvenkilenc óta önkormányzati képviselő. Az elmúlt negyven év alatt a fiatal édesanyákon és gyermekeiken keresztül nyomon követte a város szociális gondjait. Ez segítette, illetve segíti a népjóléti bizottságban kifejtett tevékenységét, de az intézményvezetőként szerzett tapasztalatait is tudja hasznosítani az itt lakók érdekében. Most, hogy nyugdíjba vonult, egyre több ideje marad erre a munkára.
Megnyugodott a területi kórház jövőjét illetően, mert tudja, hogy megfelelő embereknek sikerült átadni a stafétabotot. Az új vezetési struktúrának olyan embereket sikerült megnyerni, akik nemcsak az intézmény szinten tartását tudják biztosítani, hanem a kórház fejlődését is.
Változó igényeknek kell eleget tenni, hogy megfeleljenek a mai elvárásoknak, és ez összehangolt csapatmunkát kíván. A betegek maradéktalan ellátása a legfontosabb, de sok energiát von el a gazdasági egyensúly megtartása is, és ez mindaddig így lesz, amíg az egészségügy ennyire alulfinanszírozott.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Mezei József
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Mezei József
Kovács Zsigmondné
Deák Ferenc
Czirják Imre
Pálfi István
Fodor István
Dr. Szabó Ödön
Dr. Sohajda Attila
Dr. Kocsis András
Kállai Irén
Török Istvánné
Szilágyi Péter
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése