Sátoraljaújhely

Miután a Brandhuber nevet a legnagyobb jóindulattal sem lehet magyaros névnek nevezni, nyilvánvaló, hogy Brandhuber János a közgazdasági szakközépiskola igazgatója sváb felmenőkkel büszkélkedhet. A hagyomány szerint az elődök Schwarczwald környékéről települtek be a XVIII. században Pilisvörösvárra és Pilisszentivánba. Ez utóbbi településen született Brandhuber János igazgató úr 1948. május 24-én. Édesapja lakatos mester volt, édesanyja háztartásbeli. Egy öccse a papa nagy örömére a lakatosszakma folytatója.

Általános iskolai tanulmányai során „mindenevő” volt, sokat olvasott, ebből az időből szívesen gondol vissza az egykori igazgatóra, aki a számtan mellett sok minden másra is megtanította, például sakkozni. A középiskolában, a Földes Ferenc Kereskedelmi Technikumban Budán, elsősorban a szakmai tárgyak érdekelték: a könyvvitel, az áruismeret, de az oroszt is szívesen tanulta. Ezerkilencszázhatvanhatban a sikeres érettségi után szinte egyenes út vezetett a közgazdasági egyetemre. Igaz, a tanulmányok megkezdése előtt tizenegy hónapot Hódmezővásárhelyen kellett katonáskodnia előfelvételisként. Az öt egyetemi év a közgazdász tanári szakon igen hamar elrepült, az utolsó évet már egyéni levelezőként fejezte be, közben kikerült Sátoraljaújhelybe tanítani. Ezerkilencszázhetvenegyben ugyanis a dékáni hivatalban összefutott az akkori igazgatóval, aki az ország északkeleti csücskébe „csalta”. Beosztott tanárként egy évtizedet töltött el az intézményben, ezerkilencszáznyolcvanban kinevezték igazgatóhelyettesnek. Ez a tevékenység újabb egy évtizedet ölelt fel és a rendszerváltás idején ő is „váltott”, a közgazdasági szakközépiskola igazgatója lett. Immáron két ciklus után az idei megmérettetésen is indul.

Időközben továbbképzésére is gondolt, közoktatás-vezetői, kétéves, másoddiplomás képzésben vett részt a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán. Igazgatása alatt sokat fejlődött a patinás intézmény, amelyet ezerkilencszáztizenegyben alapítottak, így idén ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját. A kezdetekben önkormányzati, felsőkereskedelmi iskolaként működött, Sátoraljaújhely főutcájára, a volt zárdaépületbe ezerkilencszázötvenháromban került az azóta már külsejében is megújult intézmény. Ezerkilencszázhatvanhat óta szakközépiskola, a számviteli és az informatika tagozaton jelenleg tizenhét osztályban harmincnégy nevelő oktat.

A húsz évvel ezelőtti kétszáznyolcvan tanulóval szemben ma már hatszázkilencen koptatják padjait. Teszik ezt azért, mert ma már idegennyelvtudás, korszerű bank- és számítógép-ismeret, ill. -kezelés nélkül semmit sem ér a gazdasági-pénzügyi pálya. Ezért is kezdték el még a rendszerváltást megelőzően a számítástechnikát, majd valamivel később az angol és a német nyelv oktatását. Tavaly ősszel, a Miskolci Egyetemmel karöltve posztszekunderi képzést indítottak informatikus-statisztikusok számára. Az intézmény ötödik éve a Gábor Dénes Műszaki Főiskola konzultációs központja is, ahol a táv- és levelező oktatás közötti „hibrid” oktatást valósítanak meg. Ma már a szakmacsoportos képzés keretében mindenki tehet középfokú számítógép-kezelői vizsgát. Az informatika tantárgyhoz ingyenes szolgáltatásként tananyagpótló jegyzeteket biztosítanak a diákok számára. Szakmai sikerességüket jelzi, hogy a szakmai-tanulmányi versenyeken minden évben van döntős résztvevőjük, az idén tizenkét döntősük volt! A mérlegképes könyvelői vizsgán a diákok kilencven százaléka első nekifutásra, sikeresen teljesített.

– Két nagy tervünk van, amit a közeljövőben szeretnénk elérni – mondja az igazgató úr. – Számviteli–szakügyintéző akkreditált képzést akarunk létrehozni és a Miskolci Egyetemmel vagy mással, gazdasági főiskolai szintű képzést szeretnénk megvalósítani. Remélem, ez a harmadik igazgatói ciklusomban valóra válhat. Hogy miért érzem magam sikeresnek? Talán elsősorban azért, mert nem felejtettem el, hogy diák is, meg tanár is voltam. Még mindig képes vagyok arra, hogy gondolkodjam a diák meg a tanár fejével is, így meg lehet találni a működéshez szükséges összhangot. Ezen a pályán a legnagyobb siker, amit egy pedagógus kaphat, az a gyerekek szeretete, hogy többet kap tőlük, mint amit ő adni tud. Ez tart engem Újhelyben már három évtizede.

Brandhuber igazgató úr lánya huszonnyolc éves, tanítónő, öt- és hároméves unokák édesanyja. Huszonhét éves fia kamionsofőr, főleg Hollandia és Németország útjait rója. A dorkótanyai parasztház, a hozzá tartozó másfél hektáros területtel sok-sok munkát jelent, ám a kertészkedés nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget biztosít az igazgató úrnak. Van itt alma, körte, szilva, barack meg mindenféle zöldség a konyha számára, de az igazi szépséget a virágok jelentik, elsősorban a rózsa és a kardvirág, ők az igazi kedvencek.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)