Szülőföldem szép folyója
Táplálékot adott testéből. Éltető italként szolgált valamikor. Még én is emlékszem azokra a forrásokra, amelyekből inni lehetett
A Tapolnok. Az emberiség kilencvenkilenc egész kilencvenvalahány százalékának semmit nem jelent. Nem tudom a számot érzékeltetni, inkább úgy lehetne jellemezni, hogy azt a pár száz, vagy esetleg ezer embert leszámítva…
A Tapolnok a mi szent vizünk (patakunk, csatornánk). Ma már szinte csoda ha egyáltalán van benne víz, ez is csak kora tavasszal, esetleg nyár elején, amúgy minden medre ki van száradva. A Tapolnok valamikor sokkal rakoncátlanabbul folyt eleink előtt. Folyt itt, ott, amott, volt ősi meder, ásott csatorna, annak leágazása, vagy a leágazás leágazása. Táplálékot adott testéből. Éltető italként szolgált valamikor. Még én is emlékszem azokra a forrásokra, amelyekből inni lehetett. Az automata mosógép előtt a mosóprogramra állított asszonyok itt sulykolták a szennyest a mosópadokon. A libák és kacsák napközben vidám gágogással és hápogással töltötték meg a medrét. Messze földön hirdették, hogy Orosziba’ bőg a liba!
Sok víz lefolyt a szabályozás óta az Erdőháton is. Sok vizet nem is szabályoztak. Abban azonban megegyezhetünk, hogy 1929. nyarán, nem sokkal az Ecceri fiú megszületése után tele volt a sajtó a csatornaépítési munkálatokkal.
Elkészült Kende Zsigmond báró csatornája, az Új-Túr. A Túr így a trianoni hármashatártól a Tisza torkolatig (Nagybukó) 30,4 kilométer akár oda, akár vissza. Ebből a felső szakasz 18,9 kilométer hosszú, a Kende-csatornának 11,5 kilométer maradt, Sonkádtól a Kisbukótól a Nagybukóig.
A korabeli híradások büszkén közlik, hogy fenékszélessége 24 méter, mélysége 4-5 méter. A földmunkálatokon kívül 8 darab egyenként 35 méter hossznyílású elsőrangú közúti vasbetonhidat, osztóművet, torkolati művet és kisebb zsilipeket építettek. Kiépült ezeken kívül 44 kilométer hosszú Tisza-balparti töltés, Szamos-jobbparti töltés, a Gőgő-Szenke, Tapolnok és több kisebb mellékcsatorna. A munkálatokat Kövessy Győző nyugalmazott miniszteri tanácsos tervezte, Schick Jenő igazgató főmérnök vezette. A kivitelezők a munkákat speciális, modern kotrógépekkel végezték, igazi „szörnyetegekkel”, amelyeket a maguk nemében itt alkalmazták először az országban. Az István-kotró 160.000 kilogramm, a vágányzat és tartozékai 420.000 kilogramm súlyúak. A kotrógép Európa legmodernebb „ilynemű gépe”. A gép, amelyet 165 lóerős gőzgép hajt, 26 méter széles töltést készít. Napi átlagteljesítménye 5000 köbméter. Ahhoz, hogy a Túr elvezetésének előnyei az egész ártéren egyidejűleg jelentkezzenek, ki kellett építeni az alsó ártér csatornáit. Ezek közül a Vármegyei csatorna 13460 méter, 3 mellékcsatornája 2200 méter, a Gőgő-Szenke csatorna 32680 méter 3 mellékcsatornája 6985méter, a Csomata csatorna 9,869 méter, a Tapolnok csatorna 27549 méter, 16 mellékcsatornája 56740 méter, a Palád-tiszacsécsei főcsatornából addig (1929) kiépült 10640 méter. 
Ennyit a száraz tényekről. Nagy teljesítmény volt nem vitás, méltán lehettek rá büszkék a vállalkozás véghezvivői és lehetünk büszkék mi kései utódok is. Kicsit átrajzolták a térképet, na de a térkép már csak ilyen. Ha csak 100 évenként tekintünk rá, szinte rá sem ismerünk. Hol itt tűnik el egy országhatár, hol ott keletkezik egy új, vagy keletkezik egy ország, majd el is tűnik. Könnyen jött, könnyen ment. A térképet kéken szabdalják a kisebb-nagyobb folyóvizek, kígyóként tekeregve. Kezdenek a kis kígyók is eltünedezni.
A mi kis vízisiklóink nem tekeregnek olyan hosszan és kövéren a térképen, mint nagytestvéreik, nem is lehet egy lapon említeni a most meg nem nevezett anakondákkal, boákkal, sárkányokkal. Nem is akarom ezen a lapon megnevezni azokat a nagy folyamokat, amelyeket szerte a világon mindenki, akár az emberiség túlnyomó része ismer. Mert azok kit érdekelnek? Azok az egyetemes emberiség egyetemes folyamai. Ami meg mindenkié az ugye senkié.
Ezért jó a Tapolnokot szeretni például. Nem kell olyan sok emberrel osztozni ebben a kicsit önző szeretetben. Akkor is így van, ha a szeretet egyoldalú lenne, de nem az. A Tapolnok bizonyára viszontszeret még akkor is, ha mostanában nem a legszebb arcát mutatja. Ez a korral járhat, de itt nem az életkorára kell gondolnunk, hanem erre a nem túl dicsőséges korszakra, amelyben élünk. Ez a korszak inkább a hangzatos szólamokról szól, nem pedig a tettekről. Ha nem így lenne, akkor a Tapolnok, meg kistestvérei: az Ásvány, a Csomota, unokatestvérei: a Gőgő-Szenke, a Batár, a Palád, a Sár-Éger, Füzesszer, Nóborda, Csoma, Cser, Erge meg még számtalan távolabbi rokona nem időszakos vízfolyásként szédelegne ősi medrében, hanem büszkén csobogna, mint egykor a naményi hídtól nem messze a Csobogó. Vígan fickándoznának benne a keszegek, kárászok, csukák, harcsák, sügérek, pontyok, telények, csíkok, békák, siklók.
Most hiába telnek meg olykor a medrek, a temetőbe nem szívesen építenek a halak sem lakóparkot. Na de a remény hal meg utoljára, hátha feléled egyszer Csipkerózsika álmából a méregtől halálosan megcsömörlött Tapolnok. Az se érdekelné, ha újra Vájásnak neveznék, csak végre csiklandozzák már szőkésbarnáskékeszöld habjait kis kopoltyús lakói.
A Tapolnok úgy szeli ketté azt a kis erdőháti falut, a melynek a neve V-vel kezdődik és ámosoroszira végződik, mint a Duna hazánk fővárosát. Hídból is van bőven, úgy is, hogy lassan száraz lábbal át lehet kelni Vámosból Orosziba az év jó részében. Ma már a Tapolnok halai lehet, hogy úszni sem tudnának, meg a kopoltyút is gyorsan el kellene felejteniük.
A Patakhát is csak nevében utal ma már arra, hogy itt valamikor kasitaszám szedték ki a vízből a cs-cs-csíkokat. Azóta medréből a víz elhúzta a csíkot.
Borbély Balázs
