Csendességi szabály

Csiporka és Bíborka éhségkönyve

– Odanézzzzz! Mennyi virág! Összefutott a nyál a számban! – sikított fel egy hosszabb, néma könyvböngészés után Bíborka.

– Odamegyünk, megnézzük, de kérlek, légy egy picit csendesebb!

– Miért? – nézett rá csodálkozva a pillangó. – Otthon is ugyanígy beszélünk, és még sosem szóltál ránk.

– Mert imádlak hallgatni benneteket, és nagyon hiányozna, ha nem ragyognátok be a napjaimat, de a könyvtárban csendességi szabály van – mosolygott rá Ibi.

– Csendessééég??? Mi értelme csendben lenni, ha egyszer együtt vagyunk, és van mondanivalónk is?! – kérdezte Csiporka.

– Tudjátok, itt általában sok ember válogat, olvasgat… – kezdte Ibi.

– Aki csak néma csendben tud válogatni, az elég buta lehet – ítélkezett tőle szokatlan módon Bíborka.

– … és sokan tanulnak is, vagy jegyzetelnek a vizsgáikra, a beadandó dolgozataikhoz. Ehhez pedig csend kell. Így el tudod fogadni a szabályt? – nézett a pillére elkomolyodva Ibi.

– Igazad van… Sajnálom, hogy meggondolatlanul véleményt mondtam… És ezentúl halkabb is leszek, ígérem! – nézett nagy szemeivel Ibire, hogy lássa, megenyhült-e az arca.

– Ezt szeretem bennetek, de nagyon! – mosolyodott el újra Ibi.

– Mit? – vágott közbe Csiporka kíváncsian.

– Azt, hogyha rájöttök, hogy valamit nem tartottatok be, vagy hibáztatok, belátjátok, nem kenitek rá senkire, nem haragszotok meg, hanem elnézést kértek, és utána megy minden tovább a maga útján – ölelte át őket Ibi.

– Akkor megnézhetjük végre a virágos könyvemet? – súgta Bíborka felröppenésre készen.

– Remélem, csodaszép zöld szárak, levelek is lesznek benne! – morogta Csiporka az orra alatt.

– Úgy látom, megéheztetek! Nem is csoda, éppen uzsonnaidő van – vette Ibi a két bogárkát a tenyerére, hogy gyorsabban hozzáférjenek a kért könyvhöz.

– Húzd ki a polcróóóól! – türelmetlenkedett Bíborka.

– Húznám én, csak nem tudom, melyiket. Itt mind zöldes és virágos!

– Azt a csodaszép kék virágosat!

– Jaaaa, a katángosat! – mozdult Ibi.

– Nem tágat kértem, hanem azt a kék virágosat! – mutatta újra Bíborka.

– Értem én, csakhogy ennek a szépségnek az a neve, hogy katáng – mutatott rá Ibi.

– Odanézzetek – lapozgatott viharos gyorsasággal Csiporka –, minden virág benne van az otthoni rétről! Megtanulhatom a nevüket? Hazavisszük? – nézett Ibire kérdőn, de látszott a szemén, hogy a hazagondolás egy kicsit el is szomorítja.

– Haza bizony! Bár virágboltos vagyok, a mezei virágokból én sem ismerek fel sokat, épp ideje, hogy megtanuljam!

– És akkor szerintem ez a három könyv elég is lesz – jelentette ki Csiporka –, majd hangosan korgó gyomrára szorította a karjait.

– Szabad hat könyvnél kevesebbet is hazavinni?– kérdezte Bíborka, aki szintén alig várta már, hogy a szomját olthassa.

– Szabad bizony! Még magamnak is leveszem az a Lantmadarat, amit kinéztem magamnak a befelé jövet, és indulhatunk is!

***

Szerző: 2019. 09. 24.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló