Az éji zajongó

Csiporka, Bíborka és a nagy zivatar

– Valaki kopog! – markolta meg Csiporka karját az éjszaka közepén Bíborka. – Ébredj mááár!! Féééleeek!!! – rázogatta folyamatosan barátnőjét, aki persze, igazán jó alvó lévén, még az álmok birodalmában járt, s meg sem rezzent a keltegetésre.

A kopogás egyre erősebb és gyorsabb lett.

– Ibiii! – sikította a kis pille annyira megrettenve, hogy még azt is elfelejtette, hogy oda is röpülhetne ember-barátnőjéhez.

Hirtelen egy hatalmas fény villant odakintről, majd egy jókora robaj rázta meg a házat.

– Segítséééég! – ordított fel a kis pillangó magából kikelve. Szemeit szorosra zárta, s a füleire tapasztotta a kezeit, de akkor sem tűnt el semmi a kinti háborúból. Ismét sikított, majd végre Ibi talpainak csattanását hallotta meg maga mellett, majd puha meleget érzett.

– Bíborkám! Nyisd ki a szemed! Itt vagyok! – simogatta meg Ibi, majd szorosan magához ölelte. – Mi a baj? Meséld el!

– Vakít, dübörög és kopog! – visította válaszul a pillangó, és ahogy Ibi a fülére tapasztott karjait kezdte simogatni, végre hajlandó volt leereszteni a kezét a füléről.

– Ne félj! Nem bánt minket semmi és senki! – súgta neki Ibi kedvesen, s közben a két markában melengette az átfázott, félő, vacogó kis pillét.

– Akkor mért kopog, lövell és ordít??? – szepegte Bíborka Ibi nyakához simulva.

– Odaviszlek az ablakhoz, és meglátod, nincs semmi baj. Ezek csak a vihar hangjai. Esik az eső, fúj a szél, és az veri az ablakpárkányra a cseppeket.

– A víz nem ordít és nem is világít! – csóválta a fejét hitetlenül Bíborka. – Tegnap az iskolában úszni voltunk. Na, ott volt víz bőven!!! De az egyáltalán nem ijesztgetett! – bizonygatta tágra nyitott szemekkel a pillangó.

– Hát persze! De ez a víz a felhőkből jön. Cseppenként pottyan le. Látod? Folyton pattan egy-egy az ablakpárkányon, meg az üvegen!

– Jó, jó! Látom. De akkor mi ordított és világított?!

– Tegnap nagyon-nagyon meleg, párás volt a levegő. Emlékszel? Ti is bealudtatok az iskolában. Valószínű, hogy valamerről hidegebb levegő áramlott felénk, és felfelé tolni kezdte a mi sok-sok párát tartalmazó, meleg levegőnket. Így a párából odafent a hidegebben felhők keletkeztek.

– Csak nem vettük észre a sötétben? – kérdezte már teljesen a saját kíváncsiságával Bíborka.

– Pontosan! Beszélgettünk, majd lefeküdtünk, és nem az ablakon kifelé lesegettünk este. De a fenti hidegben a rengeteg vízpára kicsapódott, és vízcseppekké vált. Aztán a kerek hasú cseppecskék már nem kértek tőlünk engedélyt a lepottyanásra – viccelt Ibi –, hanem lezuhogtak hozzánk. Ráadásul, ahol a hideg és a meleg levegő találkozik, ott megváltozik a légnyomás, és szél keletkezik. Az verte ide a párkányra az amúgy szelíd cseppecskéket. És ráadásul odafönn a feláramló levegő a felhőkkel is ütközött, így elektromos kisülés keletkezett.

– Nem látok széket sehol! – szólt közbe értetlenül Bíborka, s tanácstalanul tekergette a fejét.

– Nem csoda! – kacagott Ibi. – Emlékszel, amikor a vízforraló dugóját a falbeli aljzatba illesztettük?

– Igen! – bólogatott Lelkesen Bíborka.

– És a falbeli vezetékből beleáramlott az elektromos áram, s a hatására felmelegedett a teavizem?

– Erre is emlékszem! De minek ehhez a szék? És az utcán egyetlen vízforralót sem látok! – kukkantott ki Ibi válláról az éjszakába.

– Nincs bizony, de ilyesmi elektromosság születik meg a felhők ütközésekor is. Ebből lesz a villám.

– De a te villád este még a fiókban volt a konyhában! Hogy állíthatod, hogy felment az égbe??? – értetlenkedett Bíborka.

– Milyen igazad van! Két dolognak azonos a neve! Eddig ez eszembe sem jutott. A villa, vagyis az én evő villám, pont úgy hangzik, mint az égben világító jelenség, a villám. Micsoda nyelvész vagy te, Kicsipillém!

– De azt még mindig nem értem, mi ordibált odafönn! – folytatta a megkezdett témát Bíborka.

– Ha villámlik, a fenti levegő a villám körül hirtelen nagyon meleggé válik, a többi meg nagyon hideg marad. Ha a meleg és a hideg összeütközik, abból lesz az a hatalmas dörrenés, amit mennydörgésnek hívnak az emberek.

Alig, hogy kimondta, ismét egy hatalmas dörrenés rázta meg az eget. Ibi úgy megijedt, hogy a könyökével leverte az ablakpárkányon álló párologtatót, ami jókora robajjal ért földet. A két fennlévő behúzta a nyakát ijedtében, az addig békésen alvó Csiporka azonban erre a zajra már felriadt:

– Mi az? Mi történt? – pattant fel az ágyából, s karjaival, lábaival, szárnyaival verdesni kezdett ijedtében, majd egyszer csak az vette észre, hogy lepottyan az ágyáról.

– Az, hogy túl vagy életed első repülésén! – nevette el magát Ibi, és Csiporkát is magához ölelte.

***

Szerző: 2019. 07. 02.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló