Az éji zajongó

Csiporka, Bíborka és a nagy zivatar

– Valaki kopog! – markolta meg Csiporka karját az éjszaka közepén Bíborka. – Ébredj mááár!! Féééleeek!!! – rázogatta folyamatosan barátnőjét, aki persze, igazán jó alvó lévén, még az álmok birodalmában járt, s meg sem rezzent a keltegetésre.

A kopogás egyre erősebb és gyorsabb lett.

– Ibiii! – sikította a kis pille annyira megrettenve, hogy még azt is elfelejtette, hogy oda is röpülhetne ember-barátnőjéhez.

Hirtelen egy hatalmas fény villant odakintről, majd egy jókora robaj rázta meg a házat.

– Segítséééég! – ordított fel a kis pillangó magából kikelve. Szemeit szorosra zárta, s a füleire tapasztotta a kezeit, de akkor sem tűnt el semmi a kinti háborúból. Ismét sikított, majd végre Ibi talpainak csattanását hallotta meg maga mellett, majd puha meleget érzett.

– Bíborkám! Nyisd ki a szemed! Itt vagyok! – simogatta meg Ibi, majd szorosan magához ölelte. – Mi a baj? Meséld el!

– Vakít, dübörög és kopog! – visította válaszul a pillangó, és ahogy Ibi a fülére tapasztott karjait kezdte simogatni, végre hajlandó volt leereszteni a kezét a füléről.

– Ne félj! Nem bánt minket semmi és senki! – súgta neki Ibi kedvesen, s közben a két markában melengette az átfázott, félő, vacogó kis pillét.

– Akkor mért kopog, lövell és ordít??? – szepegte Bíborka Ibi nyakához simulva.

– Odaviszlek az ablakhoz, és meglátod, nincs semmi baj. Ezek csak a vihar hangjai. Esik az eső, fúj a szél, és az veri az ablakpárkányra a cseppeket.

– A víz nem ordít és nem is világít! – csóválta a fejét hitetlenül Bíborka. – Tegnap az iskolában úszni voltunk. Na, ott volt víz bőven!!! De az egyáltalán nem ijesztgetett! – bizonygatta tágra nyitott szemekkel a pillangó.

– Hát persze! De ez a víz a felhőkből jön. Cseppenként pottyan le. Látod? Folyton pattan egy-egy az ablakpárkányon, meg az üvegen!

– Jó, jó! Látom. De akkor mi ordított és világított?!

– Tegnap nagyon-nagyon meleg, párás volt a levegő. Emlékszel? Ti is bealudtatok az iskolában. Valószínű, hogy valamerről hidegebb levegő áramlott felénk, és felfelé tolni kezdte a mi sok-sok párát tartalmazó, meleg levegőnket. Így a párából odafent a hidegebben felhők keletkeztek.

– Csak nem vettük észre a sötétben? – kérdezte már teljesen a saját kíváncsiságával Bíborka.

– Pontosan! Beszélgettünk, majd lefeküdtünk, és nem az ablakon kifelé lesegettünk este. De a fenti hidegben a rengeteg vízpára kicsapódott, és vízcseppekké vált. Aztán a kerek hasú cseppecskék már nem kértek tőlünk engedélyt a lepottyanásra – viccelt Ibi –, hanem lezuhogtak hozzánk. Ráadásul, ahol a hideg és a meleg levegő találkozik, ott megváltozik a légnyomás, és szél keletkezik. Az verte ide a párkányra az amúgy szelíd cseppecskéket. És ráadásul odafönn a feláramló levegő a felhőkkel is ütközött, így elektromos kisülés keletkezett.

– Nem látok széket sehol! – szólt közbe értetlenül Bíborka, s tanácstalanul tekergette a fejét.

– Nem csoda! – kacagott Ibi. – Emlékszel, amikor a vízforraló dugóját a falbeli aljzatba illesztettük?

– Igen! – bólogatott Lelkesen Bíborka.

– És a falbeli vezetékből beleáramlott az elektromos áram, s a hatására felmelegedett a teavizem?

– Erre is emlékszem! De minek ehhez a szék? És az utcán egyetlen vízforralót sem látok! – kukkantott ki Ibi válláról az éjszakába.

– Nincs bizony, de ilyesmi elektromosság születik meg a felhők ütközésekor is. Ebből lesz a villám.

– De a te villád este még a fiókban volt a konyhában! Hogy állíthatod, hogy felment az égbe??? – értetlenkedett Bíborka.

– Milyen igazad van! Két dolognak azonos a neve! Eddig ez eszembe sem jutott. A villa, vagyis az én evő villám, pont úgy hangzik, mint az égben világító jelenség, a villám. Micsoda nyelvész vagy te, Kicsipillém!

– De azt még mindig nem értem, mi ordibált odafönn! – folytatta a megkezdett témát Bíborka.

– Ha villámlik, a fenti levegő a villám körül hirtelen nagyon meleggé válik, a többi meg nagyon hideg marad. Ha a meleg és a hideg összeütközik, abból lesz az a hatalmas dörrenés, amit mennydörgésnek hívnak az emberek.

Alig, hogy kimondta, ismét egy hatalmas dörrenés rázta meg az eget. Ibi úgy megijedt, hogy a könyökével leverte az ablakpárkányon álló párologtatót, ami jókora robajjal ért földet. A két fennlévő behúzta a nyakát ijedtében, az addig békésen alvó Csiporka azonban erre a zajra már felriadt:

– Mi az? Mi történt? – pattant fel az ágyából, s karjaival, lábaival, szárnyaival verdesni kezdett ijedtében, majd egyszer csak az vette észre, hogy lepottyan az ágyáról.

– Az, hogy túl vagy életed első repülésén! – nevette el magát Ibi, és Csiporkát is magához ölelte.

***

Szerző: 2019. 07. 02.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése