Bujócskázó folyócska

Girbegurba útja végén a Tisza várja és fogadja ölelő karjaiba kicsiny gyermekét

Egyszer volt, hol nem volt az Óperencián innen, ott, ahol a kurta farkú malac Túr, volt egyszer egy kis folyó. Igazából folyónak kicsinyke, pataknak meg nagyocska. Kedves folyóm (a Tapolnok patak, nem folyó kategória) egészen szatmári volt valaha, az ma is, de jelenleg három ország érintésével is büszkélkedhetne, ha ez számára büszkeségre adna okot. Sajnos ez nem a folyammá duzzadásának köszönhető, nem lett belőle sem Amazonas, de még csak Tisza sem, nem, nem, soha! A határok keltek ki újonnan a föld mélyéből, mint valami átkozott gyomok, nemzetközivé tette kis folyónkat a történelem vihara, holott folyása nem változott. A medre sem ott lett szabályozva, ahol a partján némán bámulja egymást a magyar, az ukrán és a román felségjelzéssel ellátott műtárgy. Mesélnek egymásnak a dicső múltról, de azért két oszlop ilyenkor mindig lesüti a szemét. A magyar meg úgy van vele, hogy ezek itt vendégoszlopok, hát nem sérti meg őket, bár a hívatlan vendégnél csak a nem időben távozó vendég a rosszabb.

A Tisza is mesélte neki, hogy ő is ízig vérig magyar folyó volt, hiszen magyar földön eredt és magyar földön szakadt be a Dunába, aztán ő is nemzetközivé vált. A Tiszát azóta el is tették majdnem láb alól, ciánt adtak neki, ne jártassa annyit a száját. Jó lesz óvatosnak lenni, gondolhatja hősünk a Túr. A halak csak tátognak benne, nem tanultak meg sem románul, sem ukránul azóta sem, pedig néhány „halöltő” már eltelt azóta. Azt tátogják, hogy békében élt itt valamikor a magyar, a román, az ukrán és még annyi nép, persze voltak súrlódások, olykor egy kis árulás, hátba támadás is előfordult, de alapvetően ember tekintett a másik emberre, nem ellenség az ellenségre. Ezer évig így volt, jó volt.

A kis Túr bölcsője az Avasságban van, girbegurba útja végén a Tisza várja és fogadja ölelő karjaiba kicsiny gyermekét és viszi tovább féltve dédelgetve magával, hogy örökre összekapcsolódva folytassák földi pályájukat. A folyócska szorgalmasan gyűjti össze egy sor patakocska vízét, többek között a Turcét, a Tálnáét, a SárÉgerét, a Paládét, vagy a Tapolnokét is.

A magyarországi szakasza szabályozva lett, a Nagybukó és a hármas határ közötti szakaszon épített töltésen végigbiciklizni felejthetetlen élmény. Van ilyen élményem és remélem, még lesz is. A túri halból készült halászlé (sokak szerint hallé, mert nem halászból készül, de én maradnék a közkeletű elnevezésénél) felejthetetlen kulináris csoda, ha értő kezek készítik. Makay Béla halászleve, amelyet nekem készített hét nyelven beszélt, ugyanis Béla elmondása szerint hétféle halból készült.

A Nagybukó, Kisbukó sok-sok régi emléket őriz, a Sonkádnál elágazó Öreg-Túr pedig amely, nem elégszik meg egy mederrel, hanem folyik az kérem szépen jobbra is balra is, itt is, ott is a Tisza a végcél.

Mesélhetne egy öreg kenus bácsiról, aki eltévedt az egyik Túr túrán és a Tapolnokra evezett át, azt gondolva a főfolyásnak, majd hősiesen végigküzdve a helyenként csak pocsolya méretű patakon tetőtől talpig sárosan, iszaposan kért segítséget Vámosorosziban, kijelentve, hogy tulajdonképpen ő eltévedt. Elképedve néztek rá az orosziak, ilyen azért túl gyakran még arrafelé sem történik.

Láthatta Túr barátunk, ahogy a cseperedő környékbeli gyermekek között is kitűnik, egy kis sonkádi fiúcska Tarzan üvöltésével, meg vakmerő ugrásaival, amire csak az igazi Csárli képes. Azt is láthatta, amit én is láttam, hogy egy környékbeli „vagány” a valamikori Vadász tanyán (?) miután lenyelte a fél deci valamijét (akár pálinka is lehetett), megette a feles poharat. Nem jógi volt, hanem egy egyszerű suttyó egy környékbeli faluból, akit aztán persze nem hívtunk meg zsúrokba, vagy egyéb társas összejövetelekre.

Meg aztán öreg barátunk láthatta, amint egy fiatal magyar poéta 1847-ben átszellemült arccal gyönyörködik a tükröződő vízben, majd mosolyogva int búcsút neki. A Túr már csak ilyen.

A Túr jelenlegi magyarországi szakaszán egykor több, mint tíz vízimalom állt, dolgozott, őrölt, ma már „csak” az egyik istvándi maradt mementónak. Ha jól tudom ott kettő is volt. A csaholci malomgödör még behatárolható, néha víz is van benne, bizonyára a többi is, de Isten malmai is lassan őrölnek, a Túr malmai meg sajnos annyira lassan, hogy felőrlődtek az úgynevezett technológiai fejlődés úgynevezett útján.

Őslakói, a túri halak gyérülő létszámban, de azért lubickolva és fickándozva tátogják el egymásnak a Túr történeteit, például amikor Istvándiban egy akkora harcsát fogtak ki télvíz idején, hogy nem fért rá a stráfra, a farka lelógott róla.

Szerző: 2018. 02. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése