Bujócskázó folyócska

Girbegurba útja végén a Tisza várja és fogadja ölelő karjaiba kicsiny gyermekét

Egyszer volt, hol nem volt az Óperencián innen, ott, ahol a kurta farkú malac Túr, volt egyszer egy kis folyó. Igazából folyónak kicsinyke, pataknak meg nagyocska. Kedves folyóm (a Tapolnok patak, nem folyó kategória) egészen szatmári volt valaha, az ma is, de jelenleg három ország érintésével is büszkélkedhetne, ha ez számára büszkeségre adna okot. Sajnos ez nem a folyammá duzzadásának köszönhető, nem lett belőle sem Amazonas, de még csak Tisza sem, nem, nem, soha! A határok keltek ki újonnan a föld mélyéből, mint valami átkozott gyomok, nemzetközivé tette kis folyónkat a történelem vihara, holott folyása nem változott. A medre sem ott lett szabályozva, ahol a partján némán bámulja egymást a magyar, az ukrán és a román felségjelzéssel ellátott műtárgy. Mesélnek egymásnak a dicső múltról, de azért két oszlop ilyenkor mindig lesüti a szemét. A magyar meg úgy van vele, hogy ezek itt vendégoszlopok, hát nem sérti meg őket, bár a hívatlan vendégnél csak a nem időben távozó vendég a rosszabb.

A Tisza is mesélte neki, hogy ő is ízig vérig magyar folyó volt, hiszen magyar földön eredt és magyar földön szakadt be a Dunába, aztán ő is nemzetközivé vált. A Tiszát azóta el is tették majdnem láb alól, ciánt adtak neki, ne jártassa annyit a száját. Jó lesz óvatosnak lenni, gondolhatja hősünk a Túr. A halak csak tátognak benne, nem tanultak meg sem románul, sem ukránul azóta sem, pedig néhány „halöltő” már eltelt azóta. Azt tátogják, hogy békében élt itt valamikor a magyar, a román, az ukrán és még annyi nép, persze voltak súrlódások, olykor egy kis árulás, hátba támadás is előfordult, de alapvetően ember tekintett a másik emberre, nem ellenség az ellenségre. Ezer évig így volt, jó volt.

A kis Túr bölcsője az Avasságban van, girbegurba útja végén a Tisza várja és fogadja ölelő karjaiba kicsiny gyermekét és viszi tovább féltve dédelgetve magával, hogy örökre összekapcsolódva folytassák földi pályájukat. A folyócska szorgalmasan gyűjti össze egy sor patakocska vízét, többek között a Turcét, a Tálnáét, a SárÉgerét, a Paládét, vagy a Tapolnokét is.

A magyarországi szakasza szabályozva lett, a Nagybukó és a hármas határ közötti szakaszon épített töltésen végigbiciklizni felejthetetlen élmény. Van ilyen élményem és remélem, még lesz is. A túri halból készült halászlé (sokak szerint hallé, mert nem halászból készül, de én maradnék a közkeletű elnevezésénél) felejthetetlen kulináris csoda, ha értő kezek készítik. Makay Béla halászleve, amelyet nekem készített hét nyelven beszélt, ugyanis Béla elmondása szerint hétféle halból készült.

A Nagybukó, Kisbukó sok-sok régi emléket őriz, a Sonkádnál elágazó Öreg-Túr pedig amely, nem elégszik meg egy mederrel, hanem folyik az kérem szépen jobbra is balra is, itt is, ott is a Tisza a végcél.

Mesélhetne egy öreg kenus bácsiról, aki eltévedt az egyik Túr túrán és a Tapolnokra evezett át, azt gondolva a főfolyásnak, majd hősiesen végigküzdve a helyenként csak pocsolya méretű patakon tetőtől talpig sárosan, iszaposan kért segítséget Vámosorosziban, kijelentve, hogy tulajdonképpen ő eltévedt. Elképedve néztek rá az orosziak, ilyen azért túl gyakran még arrafelé sem történik.

Láthatta Túr barátunk, ahogy a cseperedő környékbeli gyermekek között is kitűnik, egy kis sonkádi fiúcska Tarzan üvöltésével, meg vakmerő ugrásaival, amire csak az igazi Csárli képes. Azt is láthatta, amit én is láttam, hogy egy környékbeli „vagány” a valamikori Vadász tanyán (?) miután lenyelte a fél deci valamijét (akár pálinka is lehetett), megette a feles poharat. Nem jógi volt, hanem egy egyszerű suttyó egy környékbeli faluból, akit aztán persze nem hívtunk meg zsúrokba, vagy egyéb társas összejövetelekre.

Meg aztán öreg barátunk láthatta, amint egy fiatal magyar poéta 1847-ben átszellemült arccal gyönyörködik a tükröződő vízben, majd mosolyogva int búcsút neki. A Túr már csak ilyen.

A Túr jelenlegi magyarországi szakaszán egykor több, mint tíz vízimalom állt, dolgozott, őrölt, ma már „csak” az egyik istvándi maradt mementónak. Ha jól tudom ott kettő is volt. A csaholci malomgödör még behatárolható, néha víz is van benne, bizonyára a többi is, de Isten malmai is lassan őrölnek, a Túr malmai meg sajnos annyira lassan, hogy felőrlődtek az úgynevezett technológiai fejlődés úgynevezett útján.

Őslakói, a túri halak gyérülő létszámban, de azért lubickolva és fickándozva tátogják el egymásnak a Túr történeteit, például amikor Istvándiban egy akkora harcsát fogtak ki télvíz idején, hogy nem fért rá a stráfra, a farka lelógott róla.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése