Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szemán János
Polgármester,
Felsővadász
A Csereháton, a Vadász-patak völgyében elterülő Felsővadász település, amely a környező kis falvak központjának tekinthető, nevét a királyi vadászokról kapta. A honfoglalás után királyi birtok, de 1256-ban már egyfalus nemeseké. 1279-ben Miklós zólyomi ispán adományképpen kapta, majd 1403-ban Perényi Imre főpohárnoka kezébe került. I. Rákóczi Zsigmond 1517-ben vásárolta meg akkori tulajdonosától. A Rákóczi-vár alapjait a XVI. században rakták le, mai formáját az 1860-as átépítés során nyerte el. Jelenleg iskola és Rákóczi-kiállítás található az épületben. Római katolikus temploma a XV. században épült, itt őrzik a híres aranyozott casulát, a II. Rákóczi Ferenc adományozta őzbőr miseruhát. A település a XIX–XX. században a Vay-család birtoka és 1871-ben itt nyitották meg a környék első postahivatalát.
A ma több mint ötszáz lakosú falu önkormányzatát 1994 óta irányítja polgármesterként Szemán János, aki a valószínűleg ruszin ősökkel rendelkező család legidősebb gyermekeként 1958. október 9-én született Gadnán. Három szakmával rendelkező édesapja közel negyven évet töltött a bányában, édesanyja a négy gyermek nevelése mellett a tsz-ben dolgozott. Egyik öccse Gadnán polgármester, a másik Miskolcon él, húga alkalmazottként dolgozik.
Legidősebb fiúként dolgos gyermekkorra emlékezhet vissza, hiszen állatokat tartottak, így már tízéves korától befogták a ház körüli munkákra: kijárt kapálni, kaszálni, részt vett a behordásban. Az „ünnepet” az eső jelentette, hiszen ilyenkor jutott el cseresznyézni vagy gombászni az erdőbe. Az általános iskolában – Gadnán és Felsővadászon – kiváló tanárok szerettették meg vele az idegen nyelveket, a humán- és a reáltárgyakat. Gyönyörű négy évet töltött Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, ahol kollégista volt. Számtalan kirándulás részese lehetett, versenyszerűen sportolt. Elsősorban atlétikából jeleskedett: a rövid- és középtávfutás, a távolugrás és a súlylökés jelentette a sikert az MVSC-ben és a DVTK-ban, emellett húsz évig futballozott a felsővadászi csapatban. Érettségi után műszerész szakképesítést szerzett, majd képesítés nélküli nevelőként tanítani kezdett Aszalón.
1981-től Mezőcsáton letöltötte a másfél évnyi katonaidőt, innen jelentkezett továbbtanulni – a Sárospataki Tanítóképző Főiskolán 1986-ban szerzett diplomát. Közben előbb Selyeben, majd Felsővadászon tanított, ahová dr. Papp Lajos igazgató hívására jött, és akitől emberileg és szakmailag is nagyon sokat tanult, miközben az oktatás több területén is megfordult.
1994-lett előbb tiszteletdíjas, majd 1998-tól főállású polgármester. Eddigi tevékenysége alatt sokat változott a település képe, bár az állandóan forráshiányos önkormányzat látványosan nagy dolgokat nem tehetett. Már az is nagy eredménynek számított, hogy működtetni tudták az intézményeket, segélyeket fizettek (a faluban ma 40% a romák aránya), és soha nem kerültek csőd közeli helyzetbe.
Időközben a település útjait aszfaltozták, futotta kisebb beruházásokra is, és évente 80–100 munkanélkülit juttattak munkához. Az idén nyertek egy jelentősebb összeget ROP-pályázaton (240 millió forint), amiből az iskolának is helyt adó Rákóczi-kastély felújítására kerül sor. Szemán János időközben 2002-ben önszorgalomból elvégezte az Államigazgatási Főiskolát igazgatás-szervezői szakon. Tíz évig volt a helyi sportkör vezetője, a Szikszói Többcélú Kistérségi Társulás vezetőségi tagja, az Iskolatársulási Tanács elnöke.
„Mindig törekedtem megfelelő kapcsolat kialakítására a lakossággal – mondja a polgármester úr –, ami a település összetételét nézve sikeresnek mondható, hiszen többnyire sikerült békét és nyugalmat teremteni. Emellett – a továbblépéshez – szükség van megfelelő kontaktus kialakítására megyei és országos viszonylatban is, mert csak így érhetők el a szükséges információk.”
1983-ban kötött házasságot Pásztor Judittal, aki ma vállalkozó. Judit lányuk egy évvel később született, ő most diplomázott Sárospatakon, jelenleg az Opel-Hámor márkakereskedésben dolgozik. Hat évvel fiatalabb öccse, Dániel Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnázium harmadikos tanulója.
Hobbija a vadászat, a Baktakéki Hubertus Vadásztársaság tagja tíz éve. Legtöbbször a környékbeli erdőkben vadásznak, leginkább a vaddisznó-vadászatot szereti.
Az eddigi legnagyobb sikere egy kis híján aranyérmes trófeájú vadkan elejtése volt. Imád olvasni – általában egyszerre több könyvet is –, és igyekszik tájékozódni a világ dolgaiban. A foci ma is fontos része életének, és szinte minden sportot kedvel.
A jövőt illetően szeretne békés, nyugodt öregkort megérni. Elmondása szerint „bele van szerelmesedve a Balatonba”, ezért minél több időt szeretne eltölteni a magyar tengernél. Bízik gyermekei boldogulásában, jövőjében, és abban, hogy az ország és így Felsővadász is megtalálja helyét Európában.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése