Dr. Mészáros István

Polgármester

Aszaló

szszb_32_ki_dr_meszaros_istvan_800.jpgKevés olyan település van jelenleg az országban, amelynek polgármestere kijelentheti, hogy náluk megszűnt a munkanélküliség. Aszalón mindezt sikerült elérni a 2014-től regnáló községvezetőknek köszönhetően. Először zöldségtermesztésre rendezkedtek be az 1860 fős abaúji községben, amihez szántóterületeket vásároltak. Egy év alatt önellátók lettek, majd sikeresen beindult az állattartó ágazat is.

Nem volt felhőtlen Dr. Mészáros István öröme, amikor 2016. január 24-én hatalmas fölénnyel megnyerte az időközi polgármester választást. Nehéz örökséget kellett ugyanis átvennie, hiszen tragikusan hamar, 33 évesen elhunyt öccse munkájának a folytatását vállalta föl. Zoltán sokévi vegetálás után életet lehelt a településbe, sikeres pályázatai révén megteremtette a kitörés lehetőségét a helybelieknek. Ebben segítségére volt bátyja is, aki 2014-től alpolgármesterként dolgozott a kitűzött célokért. A testvérek nagyrészt közös utat jártak be, hiszen mindketten többdiplomás értelmiségiként lettek Aszaló elöljárói. Népszerűségüket a korábbi években már a helyi futballcsapat játékosaként megalapozták, amit lokálpatrióta szemléletükkel tovább fokoztak. István szerepet vállalt a helyi médiában is, a Hernádvölgye Rádió Aszaló stúdióját vezette és szervezte a közéleti műsorokat. Sajnálja, hogy ezt a munkát az államvizsgák miatt fel kellett adnia és utána megszűnt a rádió.

A község jelenlegi polgármestere 1980 szeptember 6-án született a tősgyökeres aszalói családba. Édesanyja pedagógus a helyi iskolában, apja pedig a mezőgazdaságban tevékenykedik. Általános iskolába Aszalón, majd a szomszédos Szikszón járt, Encs Váci Mihály Gimnáziumában pedig érettségizett. Első diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának igazságügyi referens szakán szerezte 2004-ben, de ezzel párhuzamosan végezte a Pécsi Tudományegyetem akkreditációjában jogi asszisztens képzését is. A Szegedi Tudományegyetemen Zoltánnal együtt 2010-ben fogadták jogi doktorrá. Angol és német nyelven beszél.

A helyi politikába 2010-ben kapcsolódott be, az önkormányzati képviselőválasztáson ő kapta a legtöbb szavazatot. Jogi diplomáját eközben Miskolcon hasznosította egy cég vállalati jogászaként. Mivel a jogi doktori diplomával egyik Mészáros fiú sem vágyott igazságszolgáltatási területre, igyekeztek helyben hasznosítani megszerzett tudásukat. Voltak terveik Aszaló gondjainak megoldására, amelyeket 2014-ben tudtak elkezdeni. Pályázataik révén elérték, hogy a Start és a hagyományos közmunkaprogramokban minden munkanélküli dolgozhat. A megépült fóliasátrakban és a földeken teremnek a konyhakerti zöldségfélék, ellátva a helyi konyhát friss alapanyaggal. Keltető üzemükben kislibák jönnek világra, ezeket pecsenyelibaként értékesítik, akárcsak a fölösleges zöldségféléket.

A Bársonyos patak kotrásával és a gátrendszer megemelésével sikerült árvízvédelmi szempontból biztonságossá tenni a települést. Belekezdtek a belterületi vízfolyások rendezésébe, ahol betonelemgyártó üzemük termékeit használják fel a meder burkolására. Sikerült rendezni a Szikszói Kistérségi Társulásnál korábban felhalmozott ötmilliós adósságot és új színpadot is építettek a közösségi rendezvények megtartásához. Korábban a helyi iskolában állt már színpad, ám az átkerült a Klébelsberg Iskolafenntartóhoz. Az óvoda viszont az önkormányzaté, ahová 70 gyermek jár. Oda a közelmúltban vásároltak egy fából készült kisvonatot, amire csúszdát is szereltek.

2015 decemberében asztalos üzemet adtak át, ahol korszerű faházak gyártásába kezdtek, melyeket a járási és megyei közfoglalkoztatási kiállításokon fognak hasznosítani. Húsz fővel újjászervezte a polgárőrséget, ami által fokozódott az emberek biztonságérzete. 2016-ban pedig megnyílt az új könyvtár. A T-Mobil hálózat régóta nem tudott megfelelő lefedettséget biztosítani a térségben, ám a polgármester közbenjárására ez a probléma is megoldódik. Hamarosan elkészül egy átjátszó torony, amiért a szolgáltató bérleti díjat fizet.

Dr. Mészáros István aztán tovább sorolja a terveket, melyek között ott van a polgármesteri hivatal és a művelődési ház fűtéskorszerűsítése, valamint az üresen álló laktanya hasznosítása is. Utóbbiban felállítanak három áramfejlesztő szélgenerátort és egy víztisztítót, majd felújítják az épületeket és a területre őshonos állatokat telepítenek bemutató jelleggel. A gazdasági tervek mellett a közösségi élet erősítését is kitűzte a polgármester, amelyek fontos elemei az ingyenes látogatható helyi rendezvények. Eközben meg kell oldani a Miskolc-Kassa között hamarosan épülő autópálya Aszalót érintő kérdéseit, ami főként a földterületek kisajátításában csapódik le. A vezetés ott is igyekszik majd a helybeliek érdekeit képviselni a felmerülő vitákban.   

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése