Szanticska – Felsővadász – Gagyvendégi

Az állandó tenni akarás, a folyamatos megújulás jellemezte eddigi életét, amelyben nem tudott tétlen maradni egyetlen percre sem.

Pál István 1953. november 8-án látta meg a napvilágot Miskolc-Perecesen. Már nagyapja is vájár volt, édesapja és édesanyja is bányász lett.

Szüleit a sport „kötötte egybe”, apja a PTK (Pereces) focicsapatában játszott, édesanyja ott kézilabdázott. Tizennyolc éves koráig élt Perecesen, a  „jóemlékezetű” Kuti István igazgató iskolájában tanult, végig kitűnőként. Miskolcon a Zalka Máté Gépipari Technikumban szerzett gépésztechnikusi képesítést, miközben aktívan sportolt, a Miskolci Bányász NB/I. B-s kézilabdacsapatában játszott.

1970-től a helyi MHSZ Repülőklubba járt, ennek eredményeként kerülhetett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola repülőgép-vezetői szakára, mert mindenképpen repülőgépet szeretett volna vezetni. Ezért kezdte meg tanulmányait Krasznodárban, az Azovi-tengerparti élmények máig „kísértik”. Ott is sportolt, és minden másban is élenjárt, ám egészségügyi okokból később lekorlátozták a repülésről. Hazatérése és egy rövid sportállásos kitérő után 1979-ben a Polgári Védelemhez került, ahol különböző beosztásokban végigjárta a ranglétrát. Beosztásai közül az akkor Leninvárosi–Mezőcsáti Polgári Védelmi törzsparancsnoki beosztás igen komoly szakmai kihívásnak minősült a vegyipari óriáscégek miatt. Az itt töltött évek számtalan kiváló emberi kapcsolatot hoztak, ezek nagy része ma is tart.

1987-ben talált rá élete „nagy szerelmére”, Szanticskára. Az első két évet a helyzetfelméréssel töltötte, ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjön, milyen nagy kincs ez a falu. 1992-re alakult ki az a falufejlesztési program, amely azóta is működik, és amely a bécsi székhelyű Európai Falufejlesztési Bizottság által adományozott „Európai Falufejlesztési Díjat” eredményezte. Ez a díj amolyan „sorsfordító” volt. A díjátadásra nem engedték ki, ezért századosként a hadsereget őrnagyi rendfokozatú kinevezése előtt azonnali hatállyal otthagyta.

Ekkor „szanticskásodott” meg istenigazából, 1994-től teljes erejével csak a faluval foglalkozott. A legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy rengeteg városi „panelgyereknek” adtak életre szóló élményt azzal, hogy „út az ismeretlenbe” kirándulás során sikerült megmutatni az ország legkisebb faluját, bemutatva hogyan éltek, mivel foglalkoztak őseink.

Tevékenységét elismerések övezték: a már említett kitüntetésen túl a Haza Szolgálatáért Érdemérem Ezüst és Bronz Fokozata, a Podmaniczky-díj, a Környezetvédelmi Minisztérium Szakmai Díja, Esélyegyenlőségi Nívódíj, és amire a legbüszkébb, a Koós Károly-díj birtokosa. Persze voltak „ellendrukkerek” is, munkáját sokan nem nézték jó szemmel: a huszonegynéhány év alatt megélt számtalan feljelentést, rágalmazást, de mint mondja, megbocsátott a rosszakaróknak. Nyugodt szívvel állíthatja, hogy sikerült „visszaírni” a térképre Szanticskát, amelyet azóta egyre többen próbálnak utánozni. Egy „lepusztult” faluból sikerült „legek” települését kialakítani: ma a falunak nyolc bejelentett lakója van, a különféle működő vállalkozások 16 főnek adnak megélhetést, a falu 20 épületében 30-nál több fürdőszoba van, villanyfényes focipálya, kovácsműhely, szövőműhely, fazekasműhely és házi pékség teszi teljessé a körképet.

Mára gyakorlatilag „kinőtték” a falut, így jutottak el Felsővadászra és Gagyvendégibe, ahol olyan tevékenységet végeznek, amely nem illik Szanticska profiljába. A cél az, hogy mindenütt legyen termelő- és bemutatótevékenység, és legyenek kiállítások. Így került sor Felsővadászon egy 300 darabból álló kegytárgykiállításra, Gagyvendégiben, egy régi magtárban pedig a Szép Ilonka Emlékház megnyitására. Pál Istvánt családja, szülei mindvégig támogatták faluépítő munkájában, és reméli, hogy a stafétabotot a fiai veszik át tőle. A 25 éves Gergő István főleg a szervezőmunkában jeleskedik, emellett asztalos Szanticskán. A 23 éves Viktor Máté asztalos és szőnyegszövő, de mindenekelőtt a technikai és műszaki dolgok tudora, közben az asztalosüzemet irányítja. A még csak nyolcéves Koppány András általános iskolás, imádja a matematikát és a számítástechnikát. A továbbiakban mindenekelőtt le kell zárnia a „pálpistás” időszakot, az elkövetkező évek egyik nagy feladata az elmúlt húsz év dokumentációjának feldolgozása lesz. A több száz újságcikk, a fényképek, televíziós és rádiós riportok sokaságának feldolgozása már megkezdődött, és annyi bizonyos, hogy hosszú időre ad feladatot.

A szanticskai tapasztalatok felhasználása az új típusú szociális szövetkezetben: a Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Szociális Szövetkezetben valósulhat meg, itt összpontosult az összes eddigi tapasztalata.

Pál István reméli, nem túloz, amikor úgy érzi, hogy valamikori egy lakosként az ország legkisebb falujában, Szanticskán sikerült maradandót alkotnia.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)