Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Benes Imre
Szövetkezeti elnök,
Hernádkércs-Miskolc
Meglehetősen izgalmas a kérdés: vajon hogyan lesz egy „echte”, abszolút városi gyerekből – aki iskolás korában különösen kedvelte az irodalmat, Hemingway és Thomas Mann műveit, máig olvassa József Attila verseit – a megyében elismertnek számító, irányítása alatt mindvégig eredményesen működő mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke.
Ősei apai ágon világéletükben földdel foglalkozó parasztemberek voltak. Az Alföldről származó édesanyja erdélyi gyökerekkel is rendelkezik. Szülei mindketten villamosvezetők voltak Miskolcon. A család egyedüli gyermekeként 1955. február 7-én született, hetedikes korától kezdve – szülei válása után – édesapjánál nevelkedett. Mindennek ellenére nagyszerű gyermekkorra emlékszik vissza: a rengeteg barát és a rengeteg foci nem hagyta unalmassá silányulni a napokat.
Az 5. számú József Attila Általános Iskola – ahová elsősorban nem az „úri gyerekek” jártak – jó előképzésnek bizonyult, nem utolsósorban Bihari Béla igazgató ténykedésének az eredményeként, akire máig szívesen emlékezik. Elsősorban irodalomból jeleskedett, de kedvelte a földrajzot is. A Földes Ferenc Gimnáziumban nagy valószínűséggel „nem öregbítette az intézmény hírnevét”, ám a kosárlabdában „sikerült jeleskednie”, csapatával országos középiskolai bajnoki második helyezett volt.
A nagynevű tanári karból kiemelkedett a talpig úriember Nagy Kálmán, osztályfőnöke, Polányi Imre, aki azóta Miskolc díszpolgára is lett és dr. Hevesi Attila. A többi tanárral együtt ők gondoskodtak arról, hogy az igen jó osztályközösséget alkotó társaság mára többségében nagynevű és nagyhírű orvosokat, jogászokat, tanárokat bocsátott ki az életbe. Érettségi után tett egy felvételi próbálkozást a tanárképző főiskolán, ám a megyaszói Nevelőotthonban eltöltött időszak rádöbbentette arra, hogy nem lenne jó tanár. A Gyógyszertári Központban tett kitérő után a katonai szolgálat következett: bár az első időszak kemény volt, végül is „úri körülmények” között szolgált. Ezután viszonylag hosszabb és nyugodtabb korszaka következett életének, az ÉÁÉV szállítási művezetője lett, 146 gépjármű és 25 Volvo rakodógép munkáját szervezte. Közben elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, ahol szállításszervezői és irányítási üzemmérnöki végzettséget szerzett.
1983-ban került az akkor 130–150 milliós hiánnyal küszködő hernádkércsi termelőszövetkezethez mint energetikus. A szövetkezet gondjainak megoldásában oroszlánrészt vállalt az akkoriban elnökké választott Csákány Béla, aki – kiváló szakemberként – nemcsak rendbe szedte a tsz dolgait, hanem beosztottaival is megtalálta a kellő hangnemet. Az ő korai és váratlan halála után választotta meg a közgyűlés elnökké Benes Imrét, aki akkorra már az ipari főágazatvezető posztig jutott, és közben a Műszaki Egyetemen logisztikai-irányítási üzemmérnöki szakon végzett. A 2100 hektáron gazdálkodó szövetkezet klasszikus növénytermesztő szervezet: őszi búza, tavaszi árpa, napraforgó, kukorica és őszi káposztarepce a fő növényeik. A növénytermesztéshez kapcsolódik a komplett műszaki – szállítási – logisztikai háttér. Emellett két ipari ágazatot: egy vegyipari és egy vasipari üzemegységet is működtetnek. Az 52 főállású dolgozó tevékenységének eredményeként elmondható, hogy a mérleg szerinti nyereséggel dolgozó, a likviditási problémákat csupán hírből ismerő szövetkezetek közé tartoznak.
Az elnök úr közéleti tevékenysége mindenekelőtt a mezőgazdasághoz kötődik: a Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szervezet növénytermesztési szaktagozatának elnöke, a B.-A.-Z. Megyei Agrárkamara megyei küldötte, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének megyei küldötte, és részt vesz a Megyei Aratási Koordinációs Bizottság munkájában is.
„Úgy vélem, hogy rossz csapat nincs, csak rossz vezető – mondja Benes Imre –, mindenekelőtt a csapatmunkát tartom elsődlegesnek. Egy régi mondás szerint a gazdának csak egy zsebe van, ezért azon munkálkodom, hogy dolgozóink megértsék, ők is tulajdonosai ennek a szövetkezetnek. Utasításokra, szabályokra, parancsokra gyakran szükség van, de én úgy érzem, hogy az emberek sokszor a csendes szóból is értenek.”
Munkájának meghatározó eleme az a kiegyensúlyozott, nyugodt családi háttér, amelyet a feleség, Lovász Éva óvónő, a miskolci Nyitnikék Óvoda vezetőhelyettese biztosít immáron több mint két és fél évtizede. Gyermekeik közül Virág 1981-ben született, ő jelenleg a Diósgyőri Rádiónál dolgozik, most a Debreceni Egyetem művelődésszervezői szakán tanul. Az egy évvel fiatalabb Vera a Miskolci Egyetemen végzett, angolt tanít Miskolcon. Kevés szabad idejét igyekszik családja körében tölteni, és ha teheti, ma is szívesen olvas. Elégedett ember, bízik további sikeres szakmai tevékenységében és reméli, hogy lányai élete is sikeresen alakul: megtalálják életük párját, és öreg korára unokákkal örvendeztetik meg.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése