Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kiss Lászlóné
Polgármester,
Alsóvadász
Alsóvadász a Cserehát déli részén, a Vadász-patak kissé kiszélesedő völgyében, Szikszó városától néhány kilométerre elterülő, viszonylag nagy létszámú falu. A település neve a királyi szolgálatban álló vadászok lakhelyére utal. Évszázadokon át az Aba nemzetségből származó birtokosai voltak. Ebben az időben híres volt szőlőművelése, a környék jelentős és gazdag településének számított. Lakossága a török időkben sokat szenvedett, a népes község majdnem teljesen kihalt.
A községben megtekintésre érdemes a XIII. században épült, majd a XIV. században átalakított templom, amelyet középkori eredetű, huszita időkből származó kerítésfal övez. Tornya 1811-ben épült, festett famennyezete XVIII. századi.
A másfél ezer lakosú település polgármestere a Vízöntő jegyében, 1958. január 27-én született. Egyszerű család legkisebb gyermeke, bátyja, József (aki ma már nincs az élők sorában) a helyi tsz-ben dolgozott, nővére, Ilona női szabó. Szülei előbb a Fáy-uradalom cselédei voltak, édesapja később az LKM Durvahengerművében dolgozott, édesanyja tsz-tagként tevékenykedett.
A dolgos szülők igyekeztek minden szükséges dolgot előteremteni gyermekeiknek, akik a ház körüli tevékenységgel és mezőgazdasági munkák végzésével maguk is hozzájárultak a család megélhetéséhez.
Általános iskolai tanulmányait helyben végezte. Bár nem tartozott a legjobbak közé, mindenekelőtt a matematikát kedvelte, e tantárgyból csillogtatta leginkább képességeit. A szikszói Szepsy Csombor Márton Gimnáziumban ehhez még a kémia is társult, e két tárgyban öregbítette iskolája hírnevét a különböző tanulmányi versenyeken.
Érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen programozó-matematikusnak tanult. Élményekkel teli éveket töltött az alföldi városban, ahol a sportban is kipróbálta képességeit – a középiskolai építőtáborok után Bulgáriában, nemzetközi építőtáborban is részt vett Várna mellett.
1979-ben szerzett diplomájával a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat programozója lett, ahol egy évtizedet töltött el. 1989-ben került az alsóvadászi Polgármesteri Hivatalba, ahol könyvelőként dolgozott. Innen később a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházba vezetett útja, majd a szikszói Polgármesteri Hivatalba „invitálták”, mindkét helyen könyvelőként dolgozott. 2002-ben választották meg Alsóvadász lakosai szülőfaluja polgármesterévé, és ezt erősítették meg 2006. október elsején, amikor 70 százalék szavazatot szerezve ismét a település életének irányításra kapott megbízást.
Nehéz anyagi helyzetben vette át az önkormányzat irányítását. Akkor készült el a Közösségi Ház, amelynek 42 milliós költségéből 30 milliót a településnek kellett kigazdálkodnia, emellett kötelezettségeket tartalmazó megkötött szerződéseket, kifizetetlen számlákat örökölt. A település működtetéséhez hitelfelvételre, a működési költségek csökkentésére kényszerültek, kimaradtak az önhikiből, aminek súlyos következményei voltak. A helyzet 2004 tájékán stabilizálódott. Folyamatos pályázatok eredményeként gondolhattak a falu szépítésére is, buszmegállókat építettek, megszervezték a házi szociális gondozást, az iskola konyháján bevezették a HACCP-rendszert. Kiemelt feladatnak minősült az iskolafelújítás és az óvodabővítés, amely együttesen 227 milliós beruházást jelent. Ez egy 19 milliós informatikai eszközbeszerzést is tartalmaz. Pályázat útján nyertek 44 milliót a Kossuth utca csapadékelvezetésére és egymilliót játszótér építésére, és végre elkezdődött a szennyvízberuházás, amit saját erőből, állami támogatás nélkül oldanak meg.
Kiss Lászlóné szerint: – Egy település irányítását csak elhivatott ember képes megoldani, olyan, aki a falujáért képes tenni. Itt mindig „készenlétben” kell állni, legyen az egy katasztrófahelyzet vagy éppen egy egyéni ügy elintézése, hiszen másképpen nem lehet elnyerni az itt élők bizalmát.
1982-ben kötött házasságot Kiss László gépkocsivezetővel, aki súlyos betegség következtében egy évvel ezelőtt hunyt el. Két gyermekük született: László 1982-ben, ő Dunaújvárosban szerzett műszaki informatikus mérnök diplomát. Jelenleg Budapesten a Tata Consultations System cég alkalmazottja. A négy évvel fiatalabb Tamás hatodéves a Bláthy Ottó Szakközépiskolában, természetesen ő is informatika szakon tanul.
Kiss Lászlóné szabad idejében szeret kertészkedni, a szabadban eltölteni az időt. Emellett szívesen fejt keresztrejtvényt és kézimunkázik: köt.
Eddigi életében nem minden alakult úgy, ahogy szerette volna. Mindenekelőtt azt sajnálja, hogy családi okok miatt viszonylag hamar felhagyott tanult szakmájával. A jövőt illetően rengeteg terve van, hiszen falujának számtalan dologra van még szüksége: a főtér kialakítása, a díszes temetőkapu megépítése, járdaépítés és mindenekelőtt munkahelyteremtés jelentik a jövő feladatait.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése