Bodrogkeresztúr

A Bodrogzug egyik kis eldugott falvában, Zalkodon, földműves szülők gyermekeként született 1950. július 4-én. Hatan voltak testvérek, ma még öten élnek közülük. Van közöttük mentős, óvónő, többségük már nyugdíjas. Édesapja nagyon fiatalon meghalt, így nyugodtan mondhatjuk, nehéz gyermekkora volt. Ennek ellenére szívesen gondol vissza akkori élményeire. A szegény kis falvakban, így Zalkodon is, közösségben éltek az emberek, egymást segítve, egymásra figyelve.

Minden megmozduláson részt vett, járta a falusi szpartakiádokat, tagja volt az önkéntes tűzoltóegyletnek. Kitűnően tanult, ma is jó szívvel gondol vissza egykori tanítójára, Doktor Ilonára. Jellemében pedig leginkább Svaner Béla igazgató úr gazdagította, emberségből tőle tanult a legtöbbet. Nagyon szeretett olvasni, az volt náluk a szokás, hogy az ágyba bújva hangosan felolvasták a könyvtárból kölcsönzött regényeket, szinte falták a könyveket. Az általános iskola után Sárospatakra, a gimnázium angol tagozatára iratkozott be, ám tanulmányait édesapja korai halála miatt nem tudta elkezdeni, mivel nem kapott kollégiumot. Így egy évig a helyi tsz-ben meg a györgytarlói gyümölcsösben dolgozott, mezőgazdasági munkát végzett, munkakönyve volt. Aztán mégiscsak összejött a középiskola, 1969-ben, a közgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Nagyon szép emlékei vannak erről a négy évről, sportolt, a sátoraljaújhelyi Kinizsi röplabdacsapatának tagjaként bejárta az országot, a kollégiumban pedig a Diáktanács elnöke volt. Elsősorban a szakmai tárgyakat szerette, statisztikából még országos tanulmányi versenyen is szerepelt, jó eredménnyel. Különösen nagy hatással volt rá osztályfőnöke, Halász Gyula. Bagi József matematikatanárral pedig a mai napig is tartja a kapcsolatot.

A közgazdasági egyetemen való továbbtanulás helyett „elkövette azt a hibát”, hogy férjhez ment, így az Elzett munkaügyi osztálya lett első munkahelye. 1969 decemberében Bodrogkeresztúrra költöztek, ahol hamarosan két fiú látott napvilágot, a nagyobbik ma tűzoltó, a kisebbik pedig katona, mindkettő foglalkozik a kerámiagyártással is.

Két évet töltött az ÁFÉSZ-nél, majd a Kerámiaipari Szövetkezethez került, számviteli területen dolgozott. Itt villámkarriert futott be, előbb belső ellenőr, majd főkönyvelő-helyettes, végül a szövetkezet elnöke lett. Úgy érzi sikeres volt életének ez a korszaka, jól dolgoztak, jelentős exportot produkáltak, komoly fejlesztési tevékenységbe kezdtek. Ezt bizonyos érdekcsoportok a cégen belül nem nézték jó szemmel, nem értették meg, hogy elképzelései a jövőt szolgálják. Három közgyűlésen is próbálták elmozdítani, az áldatlan helyzetet végül is lemondásával oldotta meg.

A szövetkezeti évek eléggé elvonták családjától, részben emiatt is történt, hogy 1990-ben elvált férjétől. Igen kemény évek következtek ekkor életében. Kezdetként Taktaszadán bérbe vett egy felszámolás alatt álló kis üzemet, ahol fonott kerámiát állítottak elő, hét emberrel kezdtek dolgozni. A piac adott volt, termékeiket kapkodták, ám hamarosan kénytelenek voltak hazaköltözni, mivel a bérbeadó felmondta a bérleti szerződést. Ekkor Bodrogkeresztúron egy használaton kívüli kerámiaműhelyt béreltek, ám miután ennek kicsi volt az égetési kapacitása (mellesleg a kerámia égetése hétszázhatvan és ezeregyszáz fok közötti hőmérsékleten történik), úgy döntöttek, hogy saját portájukon lépnek tovább. A félereszes garázsban kezdték, majd elindult a bővítés, az építkezés. Ma már a családtagokon kívül hat alkalmazottjuk is van. A kisebbik fiú érettségi után a Hollóházi Porcelángyárba ment dolgozni, hogy elsajátítsa a szakma mesterfogásait.

Vezértermékük a kerámia szellőzőrács, ebből több mint százezer darabot gyártanak évente. A kisszériás díszmű kerámia, az emblémázott reklámanyagok és a fonott kerámiák igen nagy odafigyelést, precíz kézimunkát igényelnek. A szellőzőrácsok vevője az építőipar, a fonott kerámiák pedig főleg a Dunántúlon találnak vevőre. A piac igényei miatt ma már újabb fejlesztéseken törik a fejüket.

Közben Szatmári Ilona újra férjhez ment, 1997-ben összekötötte élete fonalát Bodnár Bélával, aki államigazgatási szakember, a szerencsi polgármesteri hivatal aljegyzője. Időközben a fiai is megnősültek, a tornác hűvösében rejtőző gyerekkocsi jelzi, az első unoka, Gábor, két hónappal ezelőtti érkezését.

Szatmári Ilona szabadidejében is kerámiázik, állandóan újabb és újabb ötleteken töri a fejét. Emellett, ez szakképzettségét tekintve természetes, vezeti a családi vállalkozás könyvelését. Azért ha teheti, szívesen olvas és kertészkedik a ház körül. A tokaji hegy oldalában elterülő ezernyolcszáz négyszögöl szőlő is ad bőven munkát, igaz bort nem termelnek, a termést minden ősszel eladják.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)