Tarcal

Nehéz eldönteni, hogy az egész életét jellemző kőkemény, következetes munkának (dolog nélkül egy percig sem bírt meglenni), a szőlészkedésnek-borászkodásnak, a vadászatnak, vagy pedig mindháromnak együtt köszönhető, hogy koránál jóval fiatalabbnak látszik, pedig már több mint egy hónapja, hogy elmúlt hetven.

1931. június 6.-án született Bájon, egy tizenöt-húsz holdon gazdálkodó, főleg kertészkedéssel foglalkozó család idősebbik gyermekeként. Húga Miskolcon él, ma már nyugdíjas, korábban az egészségügyben dolgozott. Bár apja azt szerette volna, hogy maradjon mellette, a család mégis inkább a tanulás mellett döntött. Az elemi iskola négy éve olyan ragyogó tanárokat jelentett, mint Varga József tanító, meg Posta Sándor igazgató. Legjobban a számtan érdekelte, de szabadidejében lovakkal foglalkozott, csikókat neveltek, lámpagyújtástól sötétedésig dolgoztak.

A négy polgárit Tokajban végezte, míg jobb idő volt négyen-öten csobaji, báji fiúk a háromnegyedes kerékpáron bekarikáztak az iskolába, ősszel, télen pedig ismerősöknél laktak kvártélyban. Tizenhat éves korában végzett, ekkor lett a Hangya Szövetkezet afféle mindenes boltjában előbb inas, majd segéd Friedrich József keze alatt, árultak rőfös árut, fűszereket, de ez volt a kocsma is. Kétszer három évet töltött itt el. Huszonegy évesen bevonult a határőrséghez, Kőszegen a hétforrási őrsön szolgált, majd hamarosan a kőszegi zászlóalj élelmezési szolgálatvezetője lett, sorkatonaként fizetésért tiszti beosztást töltött be.

Leszerelése után hazakerült, apja mellett dolgozott, fuvarozott egy terményforgalmi vállalatnak. Mint később kiderült, ez bizonyult sorsfordítónak életében, hisz a terményforgalmi vállalat vezetőjével együtt voltak katonák. Ő ismerte kereskedelmi vénáját, hamarosan a Tokaji Terményforgalmi Vállalat raktárosa lett. Mindez 1955-ben történt. Nemsokára Tarcalon körzeti bázistelep-vezető lett, tizenkét település tartozott hozzá, 1959-ben pedig a kerület bázistelep-vezetőjévé nevezték ki. Feladata a termékfelvásárlás, tárolás, értékesítés, a rendeltetési helyre való szállítás volt. 1973-ig volt Tarcalon a nagytelep vezetője, közben Miskolcon, levelező tagozaton elvégezte a közgazdasági technikumot, közgazdasági technikusi oklevelet szerzett.

Ekkor Szerencsre helyezték, járási kereskedelmi vezető lett, hozzátartozott a tiszalúci és a szerencsi malom is, a terményfelvásárláson túl a liszt előállítása, értékesítése is feladata lett. 1986-ban miskolci irányítás alá kerültek tarcali telephellyel, és tevékenységi köre immár az egész Borsod megyére kiterjedt, üzletkötői, értékesítési, termelésszervezői munkát bíztak rá, de feladata lett a keleti liszt- és búzaexport szervezése, bonyolítása is.

Időközben a tanulásra is szorított egy kis időt, ezerkilencszázhetvenkilencben közgazdasági diplomát szerzett Budapesten, a közgazdaság-tudományi egyetemen. A rendszerváltás idején az adódó lehetőségeket kihasználva három társával megalapította a Futura Kft.-t, ahol kezdetben csak kereskedelemmel foglalkoztak. Aztán megvásárolták a tarcali bázistelepet, majd a leállított gönci malmot. Ez utóbbit felújították, újraindították.

Ezerkilencszázkilencvenháromban bővítették a tevékenységet, versenytárgyaláson megkapták a sárospataki és a szikszói malomüzemet is. Egy évvel később a sárospataki szárítótelep és a tízezer tonnás tároló a nyolcezer tonnás tárházzal került a tulajdonukba. Ez idő tájt már a másfél milliárdot is elérte az éves árbevételük. Bányik Gyula ezerkilencszázkilencvenben ügyvezető, majd ügyvezető igazgató lett. Kilencvennégyben, amikor a cég átalakult malomipari és kereskedelmi részvénytársasággá, őt nevezték ki vezérigazgatónak.

Ma száztíz dolgozót irányít a vállalatnál, amelynek 1,2–1,3 milliárd az éves árbevétele. Mióta megalakultak, mindig sikeresek, s bár kiugró eredményt nem produkáltak, stabil a gazdálkodásuk. Minden bizonnyal nagy szerepet játszik ebben a vezérigazgató úr közel fél évszázados munkatapasztalata is. Tevékenységét minden, a malomiparban elérhető kitüntetéssel jutalmazták, 1999-ben Tarcal díszpolgára lett.

– Apámtól azt tanultam, hogy a legfontosabb a kölcsönös tiszteletadás, az emberszeretet – emlékezik vissza. – Magamnak is csak mindig annyi tiszteletet vártam el, amennyit másoknak is megadtam. Soha senkit nem akartam becsapni, de azt sem hagytam, hogy engem becsapjanak. Haragosom nincs, mindig lekötöttem magam munkával. A kereskedelem az életem, remélem még sokáig az is marad.

1955 óta élnek a legnagyobb egyetértésben Sárossy Irénnel, aki egykor ügyintéző volt, ma már nyugdíjas.

Bányik Gyula nagy hobbija a vadászat, a Tokaj Hegyalja Vadásztársaság tagja. Emellett két hektár szőlőt művel a hetvenes évek óta. Pincéje, feldolgozó berendezése van, borászkodik, saját boraival a borversenyek rendszeres résztvevője, aranyérmek, különdíjak bizonyítják, nem is eredménytelenül.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)