Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Árvai András
Középiskolai igazgató,
Tokaj
A vulkanikus hegylánc és az Alföld találkozásánál, ott, ahol a két folyó, a Tisza és a Bodrog egyesül, található a Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola. Az intézményt 1966-ban alapították egy gépállomás helyén, ahol tanügyi épület és két tanműhely épült. Az akkor megálmodott kollégium nem valósult meg.
Az oktatás kezdetben növénytermesztő gépészképzéssel indult, sokáig úgy ismerték a megyében, hogy mezőgazdasági gépészképző, a gazdaasszonyképzés csak 1991-ben kezdődött. A képzési profil további bővülését jelentette 1997-ben a falusi vendéglátás oktatásának elkezdése (ez egyéves), majd elindult a szakácsok felkészítése 1999-ben. Mindkét forma OKJ-képzés, vagyis szakképesítést jelentő oklevelet ad. Az elmúlt időszakban a gépész oktatás létszáma csökkent, így a meglévő tanműhely elegendő feltételt biztosított az oktatáshoz. A géppark felújítása viszont állandó feladatot jelent az intézményvezetés számára. Ma összesen huszonhárom hektár területen gazdálkodnak, jelentős bérmunkát végeznek a környék kisgazdáinak, szántanak, vetnek, aratnak igény szerint. A növényvédő gépészeknek a B kategóriás jogosítvány vagy vontató vezetői igazolvány megszerzése kötelező. Ma már nehézgépkezelői vizsgát is tehetnek, egy felújított Weimar T 174-es rakodógépen gyakorolhatnak. Az iskola öthektáros területen fekszik, ebből egy hektár a kertészeti terület. Itt termelik meg a falusi vendéglátás és a szakácsok oktatásához az alapanyagot, hisz a tanulók a két tankonyhán főznek is szakoktató irányítása mellett. A háztáji méretű állattartó telepen jelenleg két tehén, huszonhat sertés, tíz juh és szárnyasok találhatók. Van fóliájuk és gyümölcsösük is, ahol szélkerekes szivattyú biztosítja a vízellátást. Az idén adták át a tanpanzió épületét, amelynek hat darab egy- és kétágyas szobájában fürdőszoba és színes tv is található. A nyolcszáz négyszögöl szőlőterületet egy pincével szeretnék bővíteni, így megvalósulhat a terv: a vendéget megetetik, megitatják, szállást biztosítanak, vagyis teljes körű vendéglátást nyújtanak neki.
Mindezt Árvai András igazgatótól tudtam meg, aki azt is elmondta, hogy jelenleg háromszáznyolc diák tanul a tizenegy osztályban, és összesen negyvennégy fő, akiknek fele pedagógus, gondoskodik megfelelő képzésükről. Hogy nem eredménytelenül, azt a versenyeredmények is igazolják. Tavaly a gépésztanulók másodszor is megnyerték a Szakma Kiváló Tanulója versenyt, ha ez jövőre is sikerülne, végleg övék lehetne a trófea. A Kárpátok–Eurorégió versenyen a környező országbeliekkel mérték össze tudásukat a növénytermesztő gépészek, tavaly Szlovákiában, előtte Lengyelországban szerepeltek sikeresen.
Árvai András, aki 1994-ben pályázat útján lett az iskola igazgatója, 1951. június 2-án született Rudabányán, pedagóguscsalád egyedüli gyermekeként. Édesapja magyar–történelem szakos tanárként tanított, majd Szendrőben és Bódvaszilason iskolát is igazgatott. Édesanyja testnevelő tanár volt, tőle örökölte a sport szeretetét. Általános iskolás korában főleg a matematikával birkózott meg sikeresen, járási versenyeken is sikeresen szerepelt. A következő lépcsőt tanulásában a Földes Ferenc Gimnázium jelentette. Itt olyan nagyszerű tanárai voltak, mint Pinkó Béla, Mádai Gyula vagy Nagy Kálmán. Tagja volt az énekkarnak, és testnevelő tanárai jóvoltából kosárlabdázott, tornázott. Azért szerette ezt az iskolát, mert az elsőrangú tanórai oktatás mellet sok minden másra is jutott idő. A sikeres érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem következett, ahol a Gépészmérnöki Karon végzett.
Az egy év gyakornokság után műhelyvezető majd ágazatvezető lett Perkupán, amelynek szövetkezetéhez tíz falu tartozott ebben az időben. Közben elvégezte a gépgyártó-gépjavító szakmérnöki kart Gödöllőn. Időközben Abaújszántóra csábították, műszaki tárgyakat tanított, ezért előbb szakoktatói tanfolyamot végzett, majd mérnök-tanári diplomát szerzett. Aztán szakfelügyelő, országos szaktanácsadó lett, és több mint fél évtizede irányítja Szerencsről bejáró igazgatóként a tokaji intézményt.
– A kollégák segítsége nélkül lehetetlen volna megoldanom a feladatot – mondja az igazgató úr. – Meg kell felelnünk az elvárásoknak, és ez csak úgy lehetséges, ha napi kapcsolatban vagyunk. A rendszeres konzultációk után mindenki tudja, hogy mi a dolga, önálló munkát várok mindenkitől. A tekintélyt a tanulók előtt mindenkinek magának kell megszereznie.
A nyugodt munkához a megfelelő családi háttér is szükségeltetik, amelyet 1975 óta a feleség, lánykori nevén Szemánszki Mária, iskolatitkár biztosít. Idősebbik gyermekük, Zsolt, tanítóképző főiskolát végzett Sárospatakon, most felvételizett Miskolcra, angol szakra. Katalin a Veszprémi Egyetemen tanul, némettanárnak készül. Árvai igazgató úr szabadidejében, az általános iskolában tanult szenvedélyének, a fényképezésnek hódol.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése