Szegilong

Az új évezred első évében még csak ötvenedik születésnapját ünnepli Szabó András, de már 20 évet töltött eddigi életéből a közigazgatásban. Igaz, hogy „csak” tiszteletdíjasként irányítja a település életét, de töretlen munkakedve így is (vagy talán annál inkább) irigylésre, sőt tiszteletre méltó. 1951-ben, július 12-én született Szegilongon. Édesanyja háztartásbeli, édesapja bányász, abban az üzemben, ahol Szabó András is dolgozik, immár 30 éve. Géplakatos szakma és gépipari technikusi végzettség birtokában került a kaolinbányához, amit 1990-ig az Országos Érc- és Ásványbányák Hegyaljai Művei üzemeltetett, azóta Katalizátor Kft. néven működik. Lakatos, gépészeti vezető, szállításvezető beosztásokon keresztül vezetett útja jelenlegi posztjához. Most ő az üzemvezető-helyettes. 1973-ban nősült, felesége is a kft. dolgozója, adminisztrátor. Két gyermekük született, de ma már csak a 14 éves kislány él. Fiukat évekkel ezelőtt, tragikus körülmények között vesztették el 20 éves korában.

1980-tól vb-tag, 1989-ben elöljáró, a rendszerváltás óta pedig, már harmadik ciklusát tölti tiszteletdíjas polgármesterként. Közös tanácsú községből lettek önállóak, mindenekelőtt az elmaradt beruházásokat igyekezett pótolni, hiszen vb-tagként csak egyetlen objektum – a ravatalozó – felépítését sikerült kiharcolnia Szegilong számára. 1990-ben legsürgősebb feladatként az utak portalanítása, pontosabban sártalanítása jelentkezett, három évvel később pedig már tornatermet építettek – regényes körülmények között. A polgármester 100 ezer forintért (!) vásárolt egy csővázas színt, ez volt a beruházás induló tőkéje. Találtak egy vállalkozót, aki az egész épületet megelőlegezte a pályázati pénz megérkezéséig. 1994-re el is készült a tornaterem, ismeretségek révén, mindössze 4 és fél millió forintból. A nap fénypontjaként Kupa Mihály avatta fel, augusztus 20-án. Ugyanezen a napon ünnepelték a művelődési ház 20 éves fennállását is, amit a kilencvenes évek elején újítottak fel az iskolával együtt, mindkét intézményben központi fűtés váltotta fel a cserépkályhákat. Ma is csodálkozva mondja Szabó András, hogy az ehhez szükséges 2 millió forintot, egy otthon, saját kezűleg gépelt egyoldalas beadvány hatására kapta a Pénzügyminisztériumtól. (Mosolyogva teszi hozzá, hogy az akkori pénzügyminiszter, szintén Kupa Mihály volt.) Ebben az időszakban épült a katolikus templom, a református pedig, teljes felújítást kapott. Ekkor állítottak emlékművet a II. világháború áldozatainak is, a polgármesteri hivatal előkertjében.

A második ciklus legfontosabb eseményének, egyértelműen a falugondnoki szolgálat bevezetését tarja. A pályázati pénzből vásárolt mikrobusz tökéletesen ellátja az egyre inkább elöregedő népességet. Szükség is van rá, hiszen a tíz évvel ezelőtti 340 fő, napjainkra már 264-re csökkent, annak ellenére, hogy beköltözők is vannak a faluban. A falugondnok a szomszédos Szegibe szállítja az óvodásokat, Vámosújfaluból ebédet hord az iskolásoknak, az orvosi rendelés alkalmával összegyűjtött recepteket kiváltja a bodrogkeresztúri gyógyszertárban, a munkanélkülieket Tokajba hordja regisztrációra, hetente egyszer –előzetes jelentkezés alapján –bevásárolni viszi az embereket Tokajba vagy Szerencsre. Ezeken kívül beszerzi a szükséges takarmányt, az apróbb javításokhoz szükséges építőanyagot és minden mást, amire szükség van. Mindezt, teljesen ingyen, hiszen ma már a település költségvetésének szerves része az erre fordítható összeg, a falugondnok, maga pedig közalkalmazott. (Figyelemre méltó tény, hogy Szegilong éves költségvetése tíz év alatt 5 millió 300 ezer forintról 25 millióra emelkedett!)

Terveikben kiemelt helyen szerepel az idegenforgalom, minden lehetőséget kihasználnak ennek érdekében.

Két éve adták át a Bodrogkeresztúr– Sárospatak közötti kerékpárutat, amit járdaként is használnak, hiszen a kerítések tövében húzódó telefonvezeték miatt külön járda építésére nincs is lehetőség.

Hat éve van kapcsolatuk a Cserkész Szövetséggel, minden évben ötven-száz fiatal táborozik itt, a Bodrog partján. Volt már időszak, amikor kétszáz sátrat számoltak meg a vadkempingben, Kazincbarcikáról, Budapestről, vagy éppen a Dunántúlról jöttek ide táborozni. Tudja, hogy a nomád táborozók nem hoznak közvetlen hasznot, ennek ellenére szereti őket, mert biztos benne, ha fizető táborhelyet létesítenek egyszer, akkor is visszajönnek majd ezek a fiatalok. Addig is elviszik a környék jó hírét, a csodálatos panorámát, a nyugalmat dicsérve. Különleges látnivaló is akad a közelben, hiszen a község határában található Európa egyik legnagyobb borospincéje. Négy kilométeres hosszú ágaiban négyezer tölgyfahordóban érik itt a tokaji. Bízik a vendégjárásban, a művelődési ház tetőtér-beépítése már folyik, szálláshely épül, várják a vendégeket.

Beszélgetés közben átnézi a postát, aláírja a kimenő leveleket, és siet vissza a munkahelyére, mert „a fiúk a bányában dolgoznak”.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)