Ruszkay Lajos

Gyógyszertárvezető,

Fehérgyarmat

szszb_17-118_ruszkay_lajos.jpgAgrár szakembernek készült, de az 1960-as évek közepén nem igazán volt tekintélye a diplomásoknak a termelőszövetkezetekben. A régi, öreg gazdák a hagyományok alapján tudták, mikor mi a teendő a földeken, így nem kínált perspektívát az érvényesüléshez az agráregyetem. Ruszkay Lajost is óvta az édesapja a bizonytalan jövőtől, ezért a pályaválasztás előtt álló fiatalember a gyógyszerészet felé fordult. Ezt a döntést élete egyik legfontosabb és leghelyesebb lépésének tekinti azóta is.

A fehérgyarmati Kazay Gyógyszertár kényelmes irodájában beszélgetünk. Szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtt lépte át a küszöböt a tulajdonos. Személyi jogos gyógyszertárvezetőként ma egy középvállalkozást irányít, hisz 15 alkalmazottról és így közvetve azok családjairól gondoskodik a folyamatos munka megteremtése által. Még ma is roppant élvezi, amit csinál, nem fáradtság, ha negyed hétkor a számítógép előtt ül, átfutja a rendeléseket és irányítja a gyógyszergazdálkodást. Bár fejből is jól tudja, hogy mi szükséges a biztonságos gyógyszerellátáshoz, ha két héten át nem kapna semmilyen készítményt.

Kölcsén született 1947. augusztus 23-án Kertész Erzsébet és Ruszkay Ferenc gyermekeként. Az édesanyja 81 évesen még aktívan gazdálkodik, két tehenet tart és azokat reggelente megfeji. A férjét – aki 80 évet élt – 2000-ben kísérte utolsó útjára. Ma a gyermekeiben, unokáiban gyönyörködik. A gyógyszerész úr két lánytestvére is ebben a szakmában tevékenykedik, Erzsébet nyugdíjas gyógyszertári asszisztens, Mária hasonló szakma birtokában a másik fehérgyarmati patikában dolgozik. A felesége, lánykori nevén Miski Mária Edit, a véradóban hematológiai szakasszisztens. Házasságukból egy lánygyermek született, Anett Ildikó. Nemrégiben férjhez ment és Mártonné lett a vezetékneve. Az ifjú asszony asszisztensjelölt, az édesapja mellett ismerkedik a hivatással. Az ő férje bútorasztalos.

A mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban 1965-ben tett érettségi után a szegedi egyetem gyógyszerész-tudományi karán szerzett oklevelet Ruszkay Lajos. Államvizsgás fiatalként a másik gyógyszertárba került, majd bevonult katonának. Különlegesen értékesnek tartja a Kecskeméten töltött négy hónapot, amikor a rendkívül jól felszerelt katonai kórház és a repülőorvosi intézet gyógyszertárában – a tartalékos tiszti kiképzés idején – találkozott jó néhány különleges esettel. Rengeteget ügyelt. Frissdiplomás gyógyszerész, amikor Gacsályba helyezték, itt egy éven át beosztottként látta el a feladatait. Szakmai vezetői észrevették benne az ambíciózus fiatal szakembert, aki nem sajnálta az időt, a fáradtságot egy-egy kérdés megválaszolására.

Kedvessége, szakmai hozzáértése bizalmat keltett a betegekben. Épp harminc éve, hogy behívták ebbe a gyógyszertárba – akkor még a szomszédos bank helyén állt a régi épület – és megbízták a vezetői feladatokkal. Sikerrel debütált, két év múlva már ki is nevezték. Azóta megszakítás nélkül ő irányítja ezt a patikát.

A szakember-utánpótlásról elmondja, hogy a tizenöt alkalmazott közül három a gyógyszerészek száma, de minimum még kettőt tudna azonnal foglalkoztatni. Ugyancsak hiányos a szakasszisztensi gárda, noha biztos megélhetést jelentene ez a majdnem kizárólag nőket foglalkoztató szakterület.

Látszólagos ellentmondásnak tartja Ruszkay Lajos, hogy az egyre több pénzt felemésztő egészségügyi ágazat, a minőségileg jobb gyógyszerek mellett mégis egyre inkább betegek az emberek. Visszavezethető ez, egyebek mellett, a táplálkozás hiányosságaira, a vegyi anyagokkal, műtrágyával kezelt földekre, amelyekben nincs elég magnézium, kalcium és aminosavak. Az itt termesztett növényeket fogyasztva, az állatvilágban is nyomon követhetjük, a hiányok okozta betegségeket és természetesen az ember sem maradhat ki a sorból. Csak kevesek ismerik információ szintjén ezeket a jelenségeket. Akik viszont tisztában vannak az ok-okozati összefüggésekkel, azok keresik a gyógytermékeket, a teákat, a gyógyhatású készítményeket. Csak az a baj, hogy sokan nem tudják ezeket megfizetni, esetleg nem hisznek bennük. Sajnos, nincs idő a kellő tájékozódásra. Pedig ha komolyan veszik a reklámszlogent: „Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!”, biztosan hallgatnak a jó tanácsra. A jó szándékot, a törődést érzékelve, a betegek bizalma erősödik a gyógyszerészben és követik az útmutatást. S hogy az orvos mennyire tekinti partnernek a gyógyszerészt a terápiás folyamatban, az erősen függ a két személy kapcsolatától és intelligenciájától.

Az 1996-ban végbement privatizációról Ruszkay Lajos elmondta: „Azzal, hogy zökkenőmentesen levezényelték a megyében a gyógyszertárak magánkézbe adását, igen sok múlt a volt gyógyszertári központ vezetésén és a gyógyszerészeti kamarán.” A gyógyszerész úr annak is örül, hogy reményei szerint sikerül dinasztiát teremtenie, mert a testvérei után a lánya is ezen a szakterületen keresi a megélhetés forrását.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése