Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Prof. Dr. Velkey László
Gyermekorvos, nyugalmazott egyetemi tanár,
Miskolc
Miskolcon a „Gyermekegészségügyi Központ”-nak, a 400 ágyas specializált intézmény szakmai koncepciójának kidolgozásával, a kivitelezésben való aktív részvétellel, majd vezetésével, az európai színvonalú: gyógyító-preventív-gondozó-rehabilitációs szemlélet és gyakorlat bevezetésével Velkey professzor beírta nevét a magyar egészségügy történelemkönyvébe.
Tízgyermekes család hetedik gyermekének született 1927. szeptember 30-án Cegléden. Édesapja történelem–földrajz szakos tanár volt a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Édesanyja – két év kertészeti főiskolai tanulmányai után – gyermekeit melegszívű családszeretetre, a nagy veteményes kertben pedig a munkában örömet találó szorgalomra nevelte.
Velkey doktor ifjú korában orvos vagy tanár szeretett volna lenni. Érettségi után tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1952-ben szerzett diplomát. Orvosi pályafutásának első lépéseit Miskolcon, az akkor még „Erzsébet”, ma Semmelweis Kórház gyermekosztályán tette meg, Kostyál László kiváló egyetemi magántanár keze alatt: segédorvosi, alorvosi, majd adjunktusi beosztásban.
Gyermekorvosi szakvizsgát 1956-ban tett Budapesten az I. Bókay János Gyermekklinikán. 1961-től – akadémiai ösztöndíjjal – három évig mint aspiráns, a DOTE Gyermekklinikáján dolgozott. Kandidátusi értekezését 1970-ben védte meg. 1964. szeptember 1-jétől, a miskolci megyei korház I. gyermekosztályának főorvosa, megyei gyermekgyógyász szakfőorvos, majd a Gyermekegészségügyi Központ vezetője volt nyugdíjba vonulásáig. 1981-ben a Budapesti Orvostovábbképző Egyetem II. Gyermekgyógyászati Tanszékére nyert tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést.
Tudományos munkája, közleményei elsősorban – Kostyál tanár úr elkezdett útján – a gyermekek egészségének védelmével, a széles körben előforduló betegségek megelőzésével, speciálisan a vérképzőszervi – daganatos betegségek kezelésére vonatkoztak. Az 1970-es évektől az országban elsőként bevezette a csecsemőkoron túli, a gyermekek 14–16 éves korig tartó preventív gondozását, a veleszületett és szerzett krónikus betegek szűrését, nyilvántartását, a károsodottak rehabilitálását.
Ezt közvetlen munkatársainak aktív közreműködésével, a körzeti orvosok és a védőnői kar együttműködésével lehetett megvalósítani. Az utolsó két évtizedben a gyermekek testi-lelki egészségét veszélyeztető egyre nagyobb problémák, a „televízió-videó ártalmai”, „a gyermekek bántalmazása és a gyermek- és fiatalkori bűnözés” képezték tudományos igényességű kutatómunkáját.
Mindig hirdette a prevenció, a gyógyítás, tanítás és a tudományos munka azonos rangú egységét. Ebben a szellemben 145 gyermekszakorvos került ki az osztályról, közülük heten szereztek kandidátusi tudományos minősítést. Velkey professzor számos társadalmi tevékenységet jelentő feladatot látott el különböző intézményekben és szervezetekben. 1985 és 1990 között országgyűlési képviselő volt. Többek között e munkássága során kezdeményezte és támogatta az avasi lakótelepen templom építését. Tagja volt az MTA tudományos minősítő bizottságának.
Nemzetközi kapcsolatot tartott a Párizsi Nemzetközi Gyermekközponttal, az Európai Szociálpediatriai Társasággal, amelynek levelező tagja volt. Kiemelkedő szakmai tevékenységét számos elismeréssel illették:
1978 „Gyermekekért Nívódíj”, 1987 „Ifjúsági Nívódíj”, 1976 „Bókay János-emlékérem”, 1991 „Schöpf-Merei-emlékérem”, Batthyány Strattmann-díj 1992, Miskolc Város Díszpolgára 1977, Borsod Megye Pro Comitatu kitüntetése 2000, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje 2004.
Sikeres és eredményes munkájában elengedhetetlenül fontos volt az a kiegyensúlyozott, nyugodt családi légkör, amelyet felesége, dr. Ormóshegyi Magdolna biztosított számára, aki szintén gyermek szakorvos-gyermek tüdőgyógyász főorvos, majd harmadik szakvizsgájával mint gyermekröntgen-főorvos, ő hozta létre a GYEK-ben a gyermekröntgen osztályt.
Három gyermekük van: László fizika–kémia szakos tanár, genetikai témából doktorált. Jelenleg a Miskolci Jezsuita Gimnázium tanára. Magdolna Győrben körzeti, majd iskolaorvosként dolgozik. Korunk problémáit felismerve ifjúságorvosi szakvizsgát tett, családvédelmi képesítést szerzett. Anna külkereskedelmi és művészeti főiskolát végzett, ma a külkereskedelemben dolgozik.
A Velkey család 1957 óta növekvő létszámban évenként 3 napos találkozóra gyűlik össze. 2004-ben 154-en voltak együtt, korosztályonként szervezett sportversenyekkel, játékokkal, hegyi túrával, családi kórussal, tábortűzzel. Velkey doktor életét a gyógyítás, a tanítás és a tudományos munka töltötte ki. Szabadidejében a zene, az utazás, a természetjárás jelentette a pihenést, a kikapcsolódást.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése