Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Porkoláb Zoltán
Urológus főorvos,
Nyíregyháza
A Porkoláb család a Felvidékről származik. Kis kitérőkkel telepedtek meg Tiszadobon. Az egri városvédők között nevük szerepel. A főorvos úr mélyen őrzi ősei emlékét, sőt példaképeinek tekinti.
Apai nagyapja Porkoláb Efraim, református hitben nevelte unokáit. A sokoldalúsága közismert volt a faluban: fúrt, faragott, a mezőgazdasági munka mellett. Édesapja is az Efraim nevet örökölte, kinek felesége Éles Gabriella, a helyi postáskisasszony volt.
Házasságukból három fiú született, László, Zoltán és Árpád.
Porkoláb Zoltán már óvodáskorában tudott írni, olvasni, így unalmában segített a gyengéknek az első osztályban. Minden érdekelte, ami körülötte a világot jelentette.
Talán Efraim nagyapa hatott rá ilyen mélyen? Az unokáit munkára nevelte, és közben mindig hangoztatta: „csinálj sokfélét, ezáltal sokat tanulsz, így ne szorulj másra, igazán csak magadban bízzál”
Örül, hogy ilyen nagyapjuk volt, és az emléke, hála Istennek, nehezen múlik.
− A pályaválasztását mi orientálta?
Gyerekkorában elleste a cigányoktól a vályogvetés csínját-bínját. A formát nála a gyufásdoboz helyettesítette. A mogyorófa alatt ebből házat is épített. Mégis az emberorvosi hivatást választotta, hisz az emberi test is egy tökéletes alkotás.
Édesapja bölcs előrelátása, és hatása folytán nem a körzethez tartozó gimnáziumba, hanem egy patinásabb körzethez tartozó gimnáziumba íratta be. Ismerte fia adottságait, természetét és tudta, hogy csak a biztos alapokban hisz. Tele reménnyel és várakozással került a kollégiumba. A kollégium nevelő ereje, az együttlét öröme jó hatással volt rá.
Hamar barátokra talált, és népszerűsége révén a vezetőségbe is beválasztották. 1964-ben érettségizett. Törekvő osztályából 15-en tanultak tovább. Debrecenbe az orvosi egyetemre felvételt nyert. Közösségbe vetett hite töretlen maradt és második félévtől már kollégiumi titkár lett. Lelkes társaival sok kulturális műsort szervezett, ami a közösséget még jobban formálta. Szép diákévek voltak.
Az orvosi diplomáját 1970-ben szerezte. A klinikán hívták a sebészetre, de mágnesereje nagyobb volt dr. Medgyessy Erzsébetnek, aki elcsalta Nyíregyházára. Itt a doktornő a gyermekgyógyászaton, a doktor úr az akkor felfejlődő urológián kapott állást. Szerencséje volt, mert egy kiváló képességű vezetővel, egy nagyszerű emberrel hozta össze a sors dr. Mohácsi László személyében. Hamar jó csapatot szervezett a professzor úr. Öröm volt a munka. Nem féltékenykedett, sőt az apró fogásokat nemcsak elárulta, hanem be is mutatta.
Sok intelme ma is fülében cseng. „Az operációnál ha nehéz a szituáció és gyorsan kell dönteni, akkor légy a legnyugodtabb.” Vagy, nemcsak a jó pap, de a jó orvos is holtig tanul. Kár, hogy már nyugdíjba ment.
Még ma is, ha operációhoz beöltözik, az utolsó pillanatban reflexszerűen hátra pillant, hátha belép, ott áll, biztat, hogy csak nyugodtan, mert sikerülni fog. Ez a tudat adta máskor is az erőt. − Nagyon hiányzik − mondja rezignáltan.
Tanácsait igyekszik ma is hasznosítani. Minden ötödik évben magánszorgalomból bejárja az ország urológiai osztályait, és a tapasztalatokat törekszik felhasználni munkájában. Sokat olvas, lépést akar tartani.
Meddig bírja egy orvos energiával a megterhelést nap mint nap? Egyéni dolog − fogalmaz röviden.
A beteg azt bízza az orvosra, ami neki a legdrágább, az egészségét.
A jó orvos átveszi a betege problémáját, ezután közösen munkálkodnak a gyógyulásért. Ez nála addig tart, s akkor szabadul meg tőle, mikor betege meggyógyult. Elképzelni is nehéz, milyen teher ez az orvos életében. Bizony, reménytelen helyzetben is mosolyogva válaszolni, reményt kelteni. A hitet táplálni kell. Ma is vallja érett fejjel, hogy a hit ereje lényeges feltétele a gyógyulásnak.
E szép mondást magáévá tette: „mellé állni, hogy melléd álljon”. Szép orvosi hitvallás.
A sok orvosi teendői mellett még kevés szó esett a családról, pedig nála ez a legszentebb. A szakmát is megelőzi. Örülnek gyermekeik sikerének. Gyöngyi lányuk külkereskedelmi szakon végzett, de a reklámszakmában dolgozik. Három nyelven beszél, Eszter pedig Budapesten a bölcsész karon magyar-angol szakra jár.
Az élete értelmét a boldog családi életben és az emberek egészségéért való küzdésében látja − mondja végezetül. Porkolábék elköltöztek ugyan Tiszadobról, de a családról elnevezett Efraim sarok az emberek emlékezetében tovább él.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése