Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Oros László
A Megyei Földhivatal vezetője,
Nyíregyháza
Talán a legrégibb közigazgatási szakágak közé sorolható a földhivatal tevékenysége. Nincs olyan állampolgár, aki életében legalább néhány alkalommal ne lett volna ügyfelük. Nem véletlen, hogy évente általában kétszázhuszonnégyezer (!) ügyet kezelnek – hallottuk Oros Lászlótól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földhivatal vezetőjétől. Ezen felül kiadnak száznegyvenegyezer tulajdoni lapot, és harminckétezer térképmásolatot.
A kívülálló számára igen bonyolult, szerteágazó, rengeteg törvénnyel és szabállyal körülbástyázott közigazgatási szakágról van szó. Hallani több évtizedes elmaradásról, peres ügyeknél kiderülő ellentmondásos tulajdoni jogviszonyról is. Oros László azonban másként látja a helyzetet, mert a földhivatalok egész munkáját a vonatkozó, hatályos törvények, jogszabályok betartásával végezhetik el. Mérlegelésre nincs lehetőségük.
Oros László a keresztségben nevét református lelkész édesapjától, Oros Lászlótól kapta. A néhai apa és a nyolcvanhét éves édesanya, lánykori nevén Hörömpő Ilona négy gyermeknek adott életet. Zsuzsánna a közegészségügyből, Ilona statisztikai osztályvezetői posztról, Eszter adminisztratív tevékenységből vonult nyugdíjba. A családi otthon melege az összetartozást, az egymás iránti felelősségvállalást, a szeretetet adta útravalóul.
Oros László saját családjában is ezeket az alapértékeket tartotta fontosnak. Két gyermeke van, Attila vízügyi beruházó mérnök huszonnyolc, Ildikó huszonkét éves. Felesége Rinkács Andrea, aki a Magyar Orvosi Kamaránál látott el hosszú éveken át fontos megbízatást.
A háromdiplomás földhivatali vezető Székesfehérváron 1968-ban vette át oklevelét a Földmérési Főiskolán. Az intézmény jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Földmérési és Térinformatikai Karát jelenti. Szakmérnöki diplomáját szintén Székesfehérváron szerezte meg 1975-ben, majd 1985-ben informatikus oklevelet vehetett át.
Földmérési ügyintézőként kezdte pályafutását, egy évet még az Agrobernél is eltöltött. Izgalmas feladatnak bizonyult a Kartográfiai Vállalat nyíregyházi kirendeltségén a községek térképeinek elkészítését végezni. Egyre jobban értett a földhöz, és erre felfigyeltek kollégái is. Oroszvári István 1995-ben visszahívta a megyei földhivatalba földmérési osztályvezetőnek. 2003 áprilisától pedig ő vezeti a megyei földhivatalt.
Segíti és szűkíti mozgásterüket a földhivatali törvény, amely egész apró részletekre kiterjedően szabályozza a folyamatokat. Például mit kell tartalmaznia egy okiratnak, milyen aláírásokkal kell ellátni. A végrehajtási jog, az adásvétel átvezetése szintén izgalmas. Oros László elmondása szerint, ha egy okirat alakilag és tartalmilag megfelel a törvényeknek, nekik akkor is át kell vezetniük a változásokat, ha esetleg másfajta információ birtokában is vannak. Különösen nagy feladat, és egyre nehezebbé, mi több, nehézkesebbé vált a hagyatéki eljárás után a földügyi tulajdoni bejegyzés. Ezt a helyzetet a rendszerváltozás után bevezetett kárpótlási törvény idézte elő, hisz a visszakapott, akár parányi földterület megművelése, a tulajdonosi jog gyakorlása jóval többe kerülhet az örökösnek, mint amennyit hozna az a föld. Megválni tőle nem tudnak, és ezért gyakorta hagyják az eredeti formában. Csakhogy a földterület értékesítése – akár egyetlen tulajdonos hozzájárulása vagy aktív közreműködése nélkül – lehetetlenné válik.
Patthelyzet áll elő, a törvény szigorú, az idő telik, és lassan feledésbe merül az öröklés ténye, netán az örökös is meghal. Tengerikígyóvá dagadnak az ilyen ügyek.
A nehézségek ellenére Oros László mégis szépnek látja a földhivatali munkát. Örömmel vették tudomásul, hogy az osztatlan közös földeket a tulajdonosok többségének egyetértésével szét lehetett osztani, kár, hogy csak egy évig élt a törvény. Évekkel ezelőtt korszerűsítették az ügyfélszolgálatot, így a várakozás jelentősen lecsökkent. Az elektronikus nyilvántartás nyomon követhetőbbé, gyorsabbá, megbízhatóbbá teszi az adminisztrációt.
Oros úr elégedett, hogy a megyében működő hat körzeti földhivatalból (Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Nyíregyháza – ez utóbbi az országban a legnagyobb, a volt tiszalöki, baktalórántházi, nyíregyházi járást és magát a megyeszékhelyet öleli fel) valamennyit kiválóan képzett szakember vezet.
Újdonság a 2000-től bevezetett földhasználati nyilvántartás. A parlamenti parlagfűbizottság is hozzájárul az egyik legveszélyesebb allergén, a parlagfű irtásához. 2005-ben kézi műholdas helymeghatározót (GPS-t) kaptak a parlagfűvel borított földek felderítésére.
Noha egyre több a feladat, a létszámleépítést nem tudták elkerülni. Két év alatt ötven dolgozójuktól váltak meg, jelenleg kétszáznegyvenen tartoznak a megyei földhivatal állományába.
Oros László az elégedett ügyfeleknek és a jó szakembergárdának örül a legjobban.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése