Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy András
Nyugalmazott általános iskolai tanár,
Nyírbátor
Egy közösséget, egy intézményvezetést mindenképpen minősít az, hogy attól az embertől, akinek élete volt az oktatás, a nevelői pálya, hogyan tud elköszönni a tantestület. Kaliba András – a nyírbátori Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója – úgy vélte, hogy az előző években összekovácsolódott a testület. A hatszáz gyerek, a félszáznyi pedagógus egy célért dolgozik. Igazán a napi feladatok végzése közben formálódnak az emberek.
– Nagy András személyében egy kiváló pedagógust ismertünk meg. Negyvenhárom évet dolgozott az oktatásban. Vannak az életben olyan pillanatok, melyek nem térnek vissza. Nem mindegy, hogy ezt miként éljük meg. Mi igyekeztünk ezt számára emlékezetessé tenni – fogalmazta meg az iskola igazgatója.
Emlékezetes volt a kezdés is: ezerkilencszázhatvan augusztus elejétől bejegyzett első kereső foglalkozása „gyakorló tanító” Pócspetri általános iskolájában.
Nagybakos településen látta meg a napvilágot ezerkilencszáznegyvenegy november elsején. Nagy József és Szabó Mária házasságából hat gyermek született. A gazdálkodó szülők igyekeztek mindent megadni gyermekeiknek, azonban a történelem többször beleszólt a kárpátaljaiak életébe. A megpróbáltatásokat szívesen elfelejti az ember, s inkább emlékezik a gondtalanabb évekre. A gyakorlóévet követően Vasmegyer általános iskolájában tanított hét évig. Bizonyára sok mesterember emlékezik még arra a pedagógusra, aki a megye akkor legnagyobb szakmunkásképzőjében segítette szakmunkás-bizonyítványuk megszerzését.
A valamikori Munkaerő Tartalékok Hivatala, majd a Munkaügyi Minisztérium 110. sz. iskolája után éveket töltött Kék, illetve Nyírpilis általános iskoláiban. Luca Erzsébettel kötött házasságukat követően kerültek Nyírbátorba. 1973 őszén került, az akkori 3. Sz. Általános Iskolába. Munkájával elégedettek voltak, ezt jelzi, hogy két alkalommal is helyettes igazgatóként is dolgozott. Oktató munkája mellett részt vállalt a gyermekmozgalmi feladatokból. A Magyar Úttörők Szövetsége Dicsérő Oklevelét (1975), majd a Kiváló Úttörővezető kitüntetést (1983) is megkapta. Oktató-nevelő munkája elismerését jelzi a Művelődési Miniszter Dicsérő Oklevele (1983) és a Kiváló Munkáért (1986) kitüntetés.
Időközben a tanárképző főiskola technika szakán szerzett újabb diplomát. Az utóbbi időszakban főleg ezen a területen foglalkoztatták az időközben dr. Thanhoffer Lajos, majd Hunyadi Mátyás nevét viselő iskolában.
Felesége is pedagógus. A városi gyámhivatal vezetőjeként segíti a különösen nagy törődést igénylő családok gondjainak enyhítését. Lányuk is pedagógus lett.
Nagy András büszkén említette, hogy biológia–földrajz szakos lányuk 2004 januárjában szerezte másoddiplomáját. Immáron németnyelvszakos tanárként is segíthet Pócspetri iskolájában. Annak idején, 43 évvel ezelőtt az édesapát nagy szeretettel fogadták a közel hétszáz lelkes községben. Ezt tapasztalta a tanárnő is, így érthetően szívesen maradt a Nyírbátor közeli településen.
Pócspetri az immáron nyugdíjas Nagy András életébe ismét bekerült (s nem csak lánya révén). Megkeresték az iskola vezetői azzal a kéréssel, hogy – nyugdíj mellett – vállalja el a technika tantárgy tanítását abban az iskolában, ahol pedagógus pályája elindult. Természetesen örömmel mondott igent. Lányával s több nyírbátori nevelővel együtt így ő is kijár Pócspetribe. A Hunyadi általános iskola, illetve a város többi iskolájának pedagógusellátottsága biztosított, így természetes, hogy nyugdíjasok alkalmazására nincs lehetőség.
Akik ismerik Nagy András tanár urat, nehezen tudják elképzelni „üldögélő” nyugdíjasként. Szerencsére betegségek sem kínozták. A heti hat óra tanítás mellett jó idő esetén sokat szeretne hódolni kedvenc szenvedélyének. Aktív pedagógus korában ugyanis kevés időt fordíthatott a horgászásra. Most a Teremi-víztározónál, illetve a Szénaréti-tónál bizonyára többször megjelenik majd horgászfelszerelésével.
A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában nyugdíjazása óta is mindennapos. Nemcsak azért, mert továbbra is innen oldja meg naponta az ebédelést, az előírt térítési díj befizetése ellenében, de azért is, mert rendszeresen meghívják az iskola rendezvényeire. Nyírbátor központjában lévő lakásukban, ma is emléktárgy emlékeztet a Hunyadiban töltött évekre.
Úgy érzem, a tantestületnek olyan tagja vagyok, mintha aktívan itt dolgoznék naponta – fogalmazott Nagy András.
A búcsúztatásra (2004. február 17-én) az iskola ebédlőjében került sor. Egy ma már középiskolás egykori tanítvány verssel köszönt el tanárától. Ezt a verset aláírta a tantestület minden tagja. Itt kapta meg a Pedagógus Szolgálati Érdemérmet. Egy szép festménnyel is meglepték, ami egy vízpartot ábrázol, mintegy utalva a horgászat iránti szenvedélyére.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése