Kutyatörténet

Írta: Seres Ernő

A Bereg kapuja Namény. Azon túl már más a világ. Keményebb a tél. Kitartóbb is: a Tiszán inneni hó, ha kásás, ott, a Beregben biztos csikorog. Viszont melegebb, emberibb a szív. Ez utóbbit egy kutyával kapcsolatban mondom. Az a kutya lopott jószág volt, úgy szerezte a fiam, hogy elkötötte a Volán-telepről. Kölyök volt mind a kettő. Ragaszkodásban megegyezők azzal a különbséggel, hogy a kutyát képtelenség volt szobarendre bírni, a fiút meg arról meggyőzni, hogy bérházba nem való egy jószág. Kínlódtunk valahányan.

Hosszú lenne azt elbeszélni, hogy a kora őszből miként értünk a télbe. Tény: a kutya akkor már a pincében lakott. Ott csinálta a ribilliót, éjszakánként ugatott, vonított, megdöbbentve és felbőszítve a házat. Akkor elmentem a Volán-telepre; megkövettem a telepőrt. Bocsánatot kértem és pénzt ígértem, de a kedélytelen öreg kijelentette: a kutyáról semmit sem tud. Nem is érdekli. Viszont a pálinka jó. Ha tarpai, még jobb. Isten éltesse azt, aki főzte. Azt is emlegette, jó magyarok laknak ott. Az ám, a tarpai jó magyarok! Döntöttem: utazni fog a Koszos. (Koszosnak én hívtam a kutyát, mert zsemleszínű bundája mindig piszkos, foltos volt.

Mentünk Tarpára. Az egész család. Túl a Tiszán felhívtam a gyerek figyelmét arra, amit már régtől tudtam: lenyűgözően szép télen a beregi táj. Méteres hó a látóhatárig, zúzmara üli meg vastagon a rekettyések bokrait, terheli a fák ágait, és szakadásig nehezek a telefon- és villanydrótok. Mondtam a fiúnak, a varjakat ne nézze, abból rengeteg van. Ellenben ott és amott szinte minden harmadik oszlopon bölcsen szunnyad egy-egy madár. Vigyázzállásban ülnek, héják, egerészölyvek, baglyok vagy mifélék.

− Sasok − mondta a gyermek.Ráhagytam. Az is van, volt és lesz. Eszembe jutott Hegyi Elek és a sas, volt időm, elmeséltem. Derék barátom egyik alkalommal azzal lepett meg, hogy mutatott egy rétisast. Ott volt a tyúkólban szárnyatörötten, mert egy lelketlen vadász meglőtte.

− Betettem ide az ólba ennek a sasnak egy öreg tyúkot − mondta volt akkor Elek −, üsse agyon és egye meg! Mit gondolsz, mi lett? A sas és a tyúk összebarátkozott. Úgy kotyorászik ennek a hatalmas madárnak az a baromfi, mintha kotlósa lenne.

− Aztán mi lett?

− Rengeteg kellemetlenség. Megírtam a sas történetét, az írásra felfigyelt valamiféle hatóság. Kiszálltak, jegyzőkönyveztek, felelősségre vontak. Majdhogynem ráfogták a barátomra, hogy ő lőtte le a madarat. Ekkora baromságot! Ha ő lett volna a tettes, nem viszi haza a bizonyítékot, nem ápolja és nem eteti. Mondta is szemrehányóan: jól kitoltál velem! Az írásoddal nyakamra hoztad az okosokat, és majdnem fizettem.

− Miért kell fizetni?

− Mert a sas védett madár. Azt hiszem, 50 ezer forintot ér. Nincs belőle sok, itt nem is fészkel. Kemény teleken lejön a Kárpátokból. Mint a farkas. Azt is lőttek itt. Itt jobban hozzájutnak az élelemhez, sok az apróvad, a kistestű madár, elkapják, megeszik.

− Kutyát esznek?

Észbe kaptam. Ez a fiú most már kétszeresen reszket, aggódik a Koszosért. Engem is bánt a dolog, de bármilyen kegyetlen is a tett, meg kell lennie. És nem később, de most. Már elhagytuk Beregsurányt, már a bekötőúton döcögünk, és közel a baromfitelep, a keltető. Az út mentén árván őrt álló vadkörtefánál megálltunk.

− Itt jó lesz − mondtam. − Közel a község, de itt van a telep, ott is emberek vannak. Essünk túl rajta.

A fiú bőgött. A kutya, mert fázott, reszketett, de meglehet, azért is nyüszített, mert tudta, gonosz gazdái végképp kiteszik a szűrét. Az út mentén eltöltött negyedórát nem ecsetelem. Kapott a kutya fél kilónyi hideg sültet − a család ebédje lett volna, de odacsempészte a kölyök a hasig érő hóba, a literes kólát is −, aztán kidobta az ülésről a pokrócot is, ne fázzon, takarózzon be az az eb. Később, hogy oldjam a lelkünket belengő szomorúságot, kedélyesen meg is jegyeztem:

− Kést, villát nem adtunk. Hogy fogja megenni a vesepecsenyét az a kutya?

− Úgyis hazajön! Hazajött Tokajból is! − bőgte a kölyök.

Hagytam a reményében. Ügyemet intézve Gulács felé hagytuk el Tarpát, mert még képes a fiú balhézni, ha a vadkörtefához érünk. Volt ideg amúgy is. Feltámadt a szél, hordta, keverte a havat. Kisebb-nagyobb átfúvásokon vergődtünk át, de a kocsi melegében alig érzékeltük, mennyire zord a kinti világ. Aki kint van, megfagy. Állandóan a kutya, az járt a fejemben, és mindannyiunkéban. Mondtam: − Láttátok, két terebélyes szalmakazal is volt ott. Ha van esze, odament. A fácánok, a foglyok is odamennek; befúrják magukat a szalma védelmébe, magot is találnak. Nincs jobb manapság egy terebélyes, meleget adó szalmakazalnál.

A karácsony akkor örömtelenebb volt. Már bosszantott, hogy nem volt más téma, csak a Koszos. Ha nem a fiú, akkor az asszony emlegette. Vajon mi lett vele? Alig vártam a januárt. Valami bizonyosságra én is vágytam. Ott volt a hóban a szétfagyott kólásüveg. Eltűnt a pokróc és a kutya. Hazahoztam egy mesét.

− Láttam a kutyát, beszéltem vele. Bement a faluba, gazdára lelt. Üzeni, jól van…

− Tavasszal hazahozzuk − mondta a fiú… Tavasz elmúlt, és jött a nyár. Ott álltam a tanácsháza előtt, és néztem a község napközi, ritka forgalmát. Tarpa népe nem él az utcán. Negyedóránként ha feltűnik valaki. Ellenben jött egy ember a gépműhely felől. Korosabb már, úgy is öltözött. Csizma a lábán, nem gumi, igazi, csizmanadrág, zakó, a zakó alatt lajbi, vastagposztó, téli holmi. Hőségben ilyen gönc? De nem is arra figyeltem. Követte a férfit egy kutya: busa fejű kisborjú, nagy lomha jószág − viszont a szőre: zsemleszínű, koszfoltokkal.

Az embernek köszöntem. Tarpán ez szokás. Aztán láttam, hogy a férfi hová megy. A kocsmába tartott. Ott ült az eb az, ajtó előtt, és próbaként rászóltam: − Koszos! Hogy vagy, kiskutyám?

Életemben így még nem néztek le. Az első szóra ültében csappantott farkával egy fél csóválást az állat, aztán megszagolt, megnézett és büszke közömbösséggel félrefordította a fejét.

− Szép nagy kutyája van − mondtam a pult mellett a féldecizőnek.

− Van − hagyta helyben.

− Saját nevelése?

− Miért kérdi? Be van oltva, ha érdekli. Egyébként jámbor és nagyon ragaszkodó…

− Még egy féldecit?

− Nem szokásom. Ez Hubertus, a gyomrom miatt.

Megittunk három kört. Eleget egy százszavas beszélgetéshez, amelynek az volt a magja, talált kutya a bundás. Amikor volt az elmúlt télen az az ítéletidő − ha egy városi ember fel tudja fogni milyen az, hogy egy jóérzésű ember még a kutyáját sem veri ki −, szóval  az eb hajnalra hóval befedve ott volt a küszöbön. Meleg ételt kapott, meg ami kell.

− Azóta együtt vagyunk. Már régtől nem volt kutyám. Más lábasjószágokat szerettem, etettem. Most ennyivel van ennyi. Idős vagyok én már, tudja.

EIment a kutya meg az ember. És a kutya sem érti, mi esik meg néha az emberekkel. Muszáj meginni még egy féldecit. Intem a csapost, dehogy Hubertust. Szatmári szilvát. A gyomromnak semmi baja. Egyébként is, meg különben is: egy borjúnagy, nem az a kimondottan szobakutya. És miért vág pofákat? Miért néz félre, ha emberséggel, jóindulattal szól hozzá az ember? − Még egy féldecit.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése