Véred kiontott harmatával

Írta: Seres Ernő

Caroline Lord, United States másolata.jpgOlvasom egy idős asszony levelét. Nem tudom, miért, de minduntalan az ifjúkoromban csodált Villon-versek refrénje jut eszembe: „Az évek szállnak, mint a percek / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Faludy-fordítás, átköltés. Elnézést, ha netalán pontatlan.) Az irgalom hiánya az, ami a verssorokat felidézi. És most idézek néhány sort az említett levélből.

„Kérem szépen a meghallgatásomat!” Mint egy halk sóhaj, ugyanakkor dobhártyát repesztő segélykiáltás. Vajon ki hallja meg? „Egy megkeseredett, egy megroskadott 70 éves vagyok, 3 gyermek édesanyja, két házasságom volt. A második világháborúban elhalt a férjem, maradt egy drága lányom. Másodszor is férjhez mentem, a szegénység rávitt. Második házasságomból született két fiúgyermekem…”

És az évek szálltak, mint a percek… Akit a szegénység rávitt arra, hogy másodszor is férjhez menjen, nemcsak korban gyarapodott. Mire a gyermekei felnőttek, már volt amit eloszthatott közöttük.  „A két fiúgyermek, már mind a kettő családos. Az idősebbik fiamnak építettem egy családi házat. A kisebbik fiam velem maradt. Ő is kapott egy olyan épületet, amiben két család megfér. A lányomnak adtam 40 ezer forintot. Magyarul kimondjam, a lányom kisemmiztem, de ő a 40 ezer forintot is megköszönte, mindent rám bízott, úgy van jól, ahogyan én csinálom, ma is szeretet és béke van közöttünk. Én a két nagyobbik gyermekemmel tudatosítottam, hogy a kisebbik fiammal kötök egy eltartási szerződést. Ajándék címen átaladom a fiamnak a lakást, aminek értéke egymillió-kétszázezer forint…”

Véred kiontott harmatával… Mert vér és verejték az az áldozat, amit a szülő hoz a maga gyermekéért. El tudom képzelni, hogy a kevéske öröm mellett, amit az élet egy embernek ad, mennyi fáradsággal, törődéssel és szenvedéssel jár a boldogságot, családi békességet teremtő, elszánt akarat. A gyermekeket fel kell nevelni. A gyermeket tisztességgel etetni, öltöztetni, sebeit gyógyítani illik a szülőnek. A gyermek múltja, jelene és jövője a szülő felelőssége, de mindenért a szülő sem felelős, mindenről ő sem tehet, hiszen az évek szállnak, mint a percek, és ez a gyermekre is vonatkozik. Már ő is felnőtt, már ő is szülő, még akkor is, ha szülőanyjának édesgyermeke. A gyermek felelőssége és kötelessége is növekszik, gyarapodik az elszállt évekkel. De mit ír ezzel összefüggésben a 70 éves édesanya?

„A fiam az én ajándékomat elfogadta, a szerződésírásnál meg is volt a béke, de az ő családjában romlott az élet. A fiam két gyermek édesapja, és én mindig a jóra kértem. Mindkettőjüknek mondtam, hogy a két gyermek megvan, nekik édesapa és édesanya kell, nem szabad veszekedni. Igen, de egy asszonyka eljött hozzám és kérdezte, tudom-e, hogy a menyem felvett az ő fia nevében 4 ezer forint kölcsönt, és nem fizeti. Én a fiamnak megmondtam a megtörténtet. Erre a fiam torkon kapott, ez nem igaz – kiabálta, és jól megvágott. A menyem nem volt itthon, elmentem utána, és bebizonyosodott, hogy mégis igaz. Kettőjük között a helyzet megint megromlott, és kezdődött újra a verekedés, a civakodás, és én újra szóltam, gyermekeim nem szabad, ne tegyétek egymást tönkre. A két gyermeket erre a fiam kikergette a házból, és amikor megfordultam, a fiam úgy megvágott, hogy az ajtófélfába ütöttem a fejem, azonnal kicsattant. Még akkor is azt gondoltam, hitben élek, mint egy anya, nem veszem a beteg szívemre a dolgokat…”

Irgalmazz nékünk Jézus Herceg… Ha van egyáltalán irgalom az elszabadult indulatoknak közepette. Az idős asszony levelének további részéből kitűnik, hogy miután csitult némileg a házaspár közötti vita, a gyermekek újra a lakásba mentek, de a verekedés újrakezdődött. Az anya, a nagyanya most már az unokákért aggódva újra korábbi bántalmazásának a helyszínére ment.

„Verekedés közben bementem a két gyermekért, jöjjenek ki. Megint kapott a fejem. Tyúktojás nagyságú gümő lett rajta. Akkor elterveltem, hogy a fiam lakásába nem megyek be többet. A fiam, a menyem később úgy alkalmazkodtak hozzám, hogy a két gyermek végett megbocsátottam. Igen, úgy gondoltam, hogy az Úrjézus is megbocsátott az ellene vétőknek, akkor én az én véremnek miért ne bocsássak meg. Megbocsátottam igaz szívemből. És teltek a napok, a hónapok, és se éjjelünk, se nappalunk nem volt. Április harmincadikán, vasárnap a hívek a templomban voltak, nálam verekedés volt. De nem is ilyen-olyan. A fiam a kisfiával el akart menni. A menyem a gyermeket a kocsiból kivette, hozta befelé. Én a kiskapuba szaladtam segítségért kiabálni. A fiam a kocsiból kiszállt, jött befelé, engem a betonjárdához úgy odavágott, hogy három helyen tört el a vállam. Négy hétig voltam gipszben, de akkor a gipsz alatt a mellem, az egész karom romlásnak indult. Akkor három hónapig nem szóltam hozzá. De ismét megbocsátottam, elmúltak a szörnyű fájdalmaim, felejtettem.”

És az évek szálltak, mint a percek… Aki könnyen bánik a pénzzel, főként azzal, ami nem az övé, nagy bajba keveredhet. Az idős asszony menyének a munkahelyén egymillió forint hiánya keletkezett. Az anya nyugtatta a fiát. Valahogyan össze kellett volna szedni a pénzt, hogy az ügy nehogy a bíróságra kerüljön, De a fiúnak ezt a szörnyű rengeteg pénzt nem sikerült összeszednie.

„Így nappal-éjjel alvásom nem volt. Csak a nagy civakodás és verekedés volt. Már akkor dühbe jöttem, amikor az unokám, a kislány is vérzett és visított. Kiszaladtam, és mondtam, se éjjel, se nappal itt megpihenni nem lehet. Erre a fiam azt mondta: a kurva anyádat, menj be, nekem fordult, mellbe zúdított, megvágott, elestem. Eltört a lapocka- és farcsontom, belső zúzódásom volt, és véreztem. Felállni nem bírtam. Erre a fiam rám ordított: állj fel te kurva, mert ha én felállítalak, úgy beváglak a házba, hogy soha többé ki nem jössz. A menyem felállított, bevitt. Jött a mentő és elvitt. A fiam még azt sem kérdezte, te kutya, hogy vagy?”

„Véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk Jézus Herceg!” Mi történik néha az emberekkel? Miért tudják így és ennyire gyűlölni egymást? Hús a húsunkból, vér a vérünkből, mégis megölő ellenségünk lesz, ha a fékevesztett indulatok eluralják a békességet, a békét. Egy családról van szó. Arról a családról, ahol ünnepi esemény volt a gyermek születése, öröm az első megtett lépés, az első szó, ahol a családi fészek melege védte, a széltől is óvta a gyermeket.

„Arra kérnék szépen választ a szerkesztőségtől, hol rontottam el. Még a szerződésírást is én fizettem ki, és a fiamnak mondtam, megköszönheted a szüleidnek ezt az ajándékozást. A fiam akkor azt válaszolta, nincs mit megköszönni. Most két hónapja nem szólok hozzá. Az én fiamtól ezek után mit várhatok? Eltartást nem remélek, mit tehetek? Kérem a tisztelt szerkesztőséget, tessenek leközölni, sok édesanya tanuljon belőle, hogy olyat, mint én, előre ne tegyenek, amijük van, magukról le ne adják. Nagyon szépen kérem a vezetőséget, a nevemet még véletlenül se közöljék, mert én lennék miatta bajba! Levélben szintén ne írjanak, mert a levelemet ide se adnák. Az újságot elolvasom én is, ők is.”

Újra idézem a vers sorait: „Az évek szállnak, mint a percek / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg…” És most megrettenek. Hiszen a fiú, a vétkes gyermek, ha elolvassa az édesanyja levelének sorait, vajon hogyan fogja fel annak lényegét és értelmét? Búbánat, avagy újabb vétek elindítója lesz-e az irgalom hiányában felröppentett anyai sóhaj? Követi-e a viszályt a békesség, avagy az írás újabb tragédiát okoz? A levél közlésére az anya kért, de ez nem ment fel a felelősség alól. Nekem tudnom kellene valami bizonyosat. De mert semmi bizonyosat nem tudok, hiszek a jó szándék, a jóravalóság minden emberben meglévő erejében.

Hogy az édesanya hol hibázott? Semmiképpen ott és azzal, hogy a házát a fiára íratta. Inkább ott és akkor hibázott, amikor az átírással, a haszonélvezeten túl olyan jogokat is gyakorolni kívánt, ami nem az ő dolga. Az anya a fiával osztja meg szeretetét. A fiú szeretetére már többen tartanak igényt, az anya, a feleség és a gyermekek. Veszélyes dolog anyai szemmel és érzéssel meghatározni, megkövetelni vagy előírni, hogy a fiú az ő szeretetét hogyan és milyen mértékben ossza meg, Márpedig minden szó, még a jóindulatú is, ami a felnőtt gyermekek, a fiú és a feleség ügyeire vonatkozik, indulatokat kelthet. A pusztító tüzet szítással nem lehet eloltani. Legyen intelem ez a fiú számára is.

Sokad íziglen is „Irgalmazz nékünk Jézus Herceg…”

 1991

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése