Mesélj még Kövérke, fizetek egy fröccsöt!

Írta: Seres Ernő

− Mit adsz ma? − kérdezte a hatvanas évek közepén minden reggel a lap akkori olvasószerkesztője, Sipkay Barna. Állt az ajtóban szőkén, soványan, magasan, kissé hajlott háttal, és az ablakon betűző fény visszaverődött a szemüvegéről. − Egy riport jó lenne, de ha volna egy kis színesed… − Milyen riport? − Jó. Életízű. Hiszen tudod.

Történt, hogy odaadó figyelemmel olvasta dolgozatomat. Ezt tette minden kézirattal, mindenki kéziratával. Tisztelte a szó, a szavak szerzőjét, még akkor is, ha unta a banánt. Más szerkesztők a fércműveket − és mennyi ilyen termett az íróasztaloknál − marékra gyűrték és a szemétkosárba vágták. Barna nem tett ilyet. Elolvasta az írást, majd még egyszer, aztán bocsánatért esdeklő tekintettel kimondta: − Jó ez az írás. Tulajdonképpen nagyon jó, de van egy icike-picike hibája. Dramatizálni kellene. Bólintottam, meglesz a kívánság, de milyen a szerzői hiúság! Restellem bevallani, hogy nem tudom azt, amit ő tud, hogy miként kell egy újságcikket dramatizálni. A rovatnál aztán kifakadtam: − Azt mondja, dramatizáljam. Hát mit akar tulajdonképpen? − Talán, hogy írjál bele párbeszédeket − jegyezte meg a rovatvezető. − Új bekezdés, gondolatjel, új bekezdés, gondolatjel… Ráment egy fél napom, de az írásban szereplő újítók úgy csevegtek, mint a ráérő öreglányok az Anna presszóban egy szimpla feketénél. Vállveregetés, egy bal karos átölelés, ez volt a prémium. És Barna lelkesedése: − Ez az igazi! Csak ilyeket írjál. Mást sohase. Az ilyen írásokat eszi az olvasó. Hittem is, nem is. Aztán megjelent a „Nyakamban az élet”, majd egy novelláskötet, és nem tudtam letenni. Barna úgy szerkesztette a mondatokat, olyan természetes egyszerűséggel és közvetlenséggel, és annyira érdekesen írt, hogy a regénye, novellája olvastatta magát. Talán ezért is támadt a haragom, amikor azt írta rólam: − Mesélj még Kövérke. Fizetek! Mi az, hogy fizet?! Persze hogy fizetett. De miért kell azt kifecsegni. Ő írni szeretett, én meg beszélni.

Jópár estét eltöltöttünk a Koronában. Hatalmasakat ettem és ittam, és szántam a szerkesztőmet a diéta miatt. Gyomorfekélye volt. Akkoriban tördeltem a lapot, most tervező szerkesztésnek titulálják ezt a melót. Szóval: én tördeltem, Barna olvasott. A nyomdában a szűkre szabott szerkesztői szoba délután hatig-hétig mindig tele volt. Főszerkesztő, rovatvezetők, munkatársak nem tudtak úgy hazamenni, hogy be ne ugorjanak. Némi fecsegés, s a kíváncsiság, hogy végül is mi lesz a másnapi lapban, vonzotta a szerkesztői szobába a kollegákat. Amikor már mindenki hazament, Barna még maradt, mentem a vacsorámért. Kenyér, paprikás szalonna, olasz szalámi vagy jókora lecsókolbász, az kellett az én gyomorsavamnak. Barna viszont: − Ha megkérhetnélek: két kiflit, egy joghurtot, esetleg tejfölt. − Nem unod még? Megszagolta az olasz szalámit, beitta a tokaszalonna fokhagymás illatát, és hétrét görnyedve fogta a gyomrát. − A fekélyem. Már a szagtól is. Így aztán amíg a Koronában este tíz körül ettem a hagymás rostélyost, ittam a nagyfröccsöket, ő hunyorogva bambizott. Miért ült mégis velem?

Minden érdekelte. Kétszer meséltette el, hogyan léptem éjjel a lavórba. Pedig nem volt nagy sztori. Friss albérletbe mentem éppen, és a szállásadóm (egy különben rendes öreglány, zugkocsmás és hithű katolikus) féltette tőlem az ártatlanságát. Amikor lefeküdtem és elaludtak, az ágyam elé tett egy lavór vizet. Arra számított, ami bekövetkezett. Hajnaltájt ki kellett mennem. Gyanútlanul szálltam le az ágyról, bele a jéghideg vízbe. A meglepetéstől szinte táncba kezdtem. Csörömpölés és káromkodás. Erre benéz a mama fehér hálóingben, csipkés főkötőben, égő gyertyaszállal. − Mi történt? − Mi volt ez? Ki az isten rakta ide azt a francos lavórt? − Mosolygott, mint a halál. Szépen elmagyarázta, hogy ő fél. Egyszer egy lakója már meglepte álmában, és még egyszer nem kockáztat. A csörömpölésre mindig felébred, és nincs többé meglepetés. − Lám, maga is leszállt az ágyról. Miért szállt le? − Mert szétmegy a hólyagom! − mondtam dühösen, és olyan erővel rúgtam a sarokba a bádoglavórt, hogy hetekig sántítottam. − Mesélj még Kövérke, fizetek egy fröccsöt! − biztatott Barna. Mérges voltam rá, de azért nem volt nagy a haragom. Türelemmel és osztatlan figyelemmel tudott történeteket hallgatni, hogy otthon hajnalig verje az írógép billentyűit. Író volt.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése