Kettesy Aladár szemészprofesszorról beszél Alberth Béla egyetemi tanár

Izzó kautert szúrt a szembe

Kettesy Aladár.jpg1993-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetem egy szerény kiállítású, de tartalmában annál értékesebb emlékkönyvvel áldozott Kettesy Aladár professzor emlékének, születésének századik, halálának tízedik évfordulóján. Az akkori rektor, dr. Gergely Lajos többek között ezeket írta az előszóban: „A volt tanítványok köréből érkező számos nosztalgikus jelzés arra enged következtetni, hogy Kettesy Aladár professzor színes, varázslatos egyénisége, mély bölcsessége maradandó érzelmi nyomokat hagyott mindazokban, akik ismerhették, élvezhették szellemességét, közérthető bölcsességét. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy Kettesy Aladár professzor évtizedeken át meghatározó személyisége volt egyetemünknek orvosprofesszorként és egyéniségként egyaránt.”

Az emlékkönyvet dr. Alberth Béla, Kettesy Aladár tanítványa és professzor utódja a Debreceni Orvostudományi Egyetem szemklinikáján írta, szerkesztette. Nála jobban senki nem ismerte a nagy tekintélyű szemészprofesszort, hiszen évtizedekig munkatársa és bizalmasa volt. A leghitelesebb személytől, Kettesy professzor életének koronatanújától kértük tehát, idézze fel alakját, világítsa meg a tudós jelentőségét.


– Őt eredetileg Kreiker Aladárnak hívták, külföldön megjelent könyvein még 1945 után is ezen a néven szerepelt. Magyarországi német családból származott?
– Igen, egy Szeged környéki sváb családban született, apja Kreiker Gusztáv MÁV-mérnök, anyja Holmbacher Mária volt. Azért magyarosította meg a nevét, mert Tibor fia a Ludovika Akadémián szeretett volna tanulni, ahova akkor csak magyar nevű hallgatót vettek fel. Mivel az akkori törvények szerint huszonegy év volt a nagykorúság határa, Tibor csak apjával együtt magyarosíthatta meg a nevét. Hogy a monogram ne változzék, s az új név kifejezze azt is, hogy második név, így a Kreikerből Kettesy lett. Más kérdés, hogy végül az 1946-ban elhunyt Tibor fia jogot végzett, nem Ludovikát. S ha már a családnál tartunk, elmondom, hogy Gusztáv fia ma is él, illetve az élők sorában találjuk második házasságából született agrármérnök László fiát, s életben van a harmadik felesége.
– Debrecenben legalább 60 évet töltött. Milyen előzmények után?
– Elemi és középiskoláit Szegeden végezte, ott is érettségizett, majd beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára. Indexében a magyar orvostudomány olyan nagyjainak aláírása olvasható, mint Eötvös Loránd, Lenhossék Mihály, Korányi Sándor, Bókay Árpád és János stb. 1914-ben katonai szolgálatra vonult be, s négy évig egészségügyi szolgálatot teljesített. 1918. október 3-án a pozsonyi egyetem hallgatója, s mielőtt megkapta volna diplomáját, már gyakornok a szemklinikán. De a diploma sem késett sokáig, 1919. július 29-én diplomás orvos. Ám a csehszlovák kormány 1919 szeptemberében a pozsonyi magyar tudományegyetem működését megszüntette. Kettesy még 1919 végén másodorvosi kinevezést kapott a Budapesti Állami Szemkórházba, melynek vezetője Blaskovics László professzor volt. Kettesy a gyakorlati szemészet elsajátítása mellett azonnal hozzálátott a tudományos munkához is. 1921-ben jelent meg első munkája az Orvosi Hetilapban, amely a trahomás szem kötőhártyájának mikroszkopikus elváltozásaival foglalkozott. Ezt a munkáját édesanyjának ajánlotta, akinek meghatározó szerepe volt élete alakulásában.
– Hogy került Debrecenbe?
– 1921-ben Blaskovics Lászlót nevezték ki a debreceni szemklinika igazgatójának, s vele jött Kettesy is. Mivel Blaskovics nem volt hajlandó elhagyni a fővárost, megtartotta pesti katedráját, a debreceni szemklinikát gyakorlatilag az első perctől kezdve Kettesy irányította, noha csak 1926-ban, 33 éves korában kapta meg nyilvános rendkívüli tanári kinevezését. Rendes tanári kinevezése sem késett sokáig, 1929-ben már nyilvános rendes tanár. 62 évet töltött Debrecenben.
– Megszerette a várost? Debreceninek érezte magát?
– Igen, megszerette Debrecent, a Hortobágyot még jobban, hiszen vadász is volt. Szinte szerelmese a pusztának, ahova sok éven át minden ősszel, amikor megérkeztek a vadlibák százezres tömegei, kiköltözött, s a gulyások tanyáján lakott. A hajnal már a lesgödörben találta. Kérdeztem, hogy viselte el a gulyástanyák mérsékelt higiénikus körülményeit. Azt válaszolta, hogy a vadászat örömeiért ennél többet is érdemes elviselni, másrészt a kosz csak egy hétig nő, aztán kopik… De ezt a szenvedélyét sem vitte túlzásba, a szakmai munka rovására. Sajnálta az időt az utazásra, ezért inkább kisvadra vadászott, amíg lehetett. Egyszer azonban, amikor Kárpátalja ismét Magyarországhoz tartozott, elszánta magát egy Rahó környéki medvevadászatra. Ám nem lett belőle semmi, mert amikor végre viszontagságos körülmények között felmálházott öszvérekkel megérkezett a 2000 méternél is magasabb Pietrosz csúcsának közelében összetákolt vadászkunyhóhoz, megfájdult a foga. S a fájdalom egyre fokozódott, az arca dagadni kezdett, ezért visszament Rahóra, ahol a fogorvos megszabadította fájós fogától. De a hegyre visszatérni már nem volt kedve, így aztán beült Nash márkájú kocsijába, s hazaautózott. Jóval később, amikor az egyéni vadászat lehetősége megszűnt, másrészt a természeti katasztrófa jelei kezdtek mutatkozni, például elmaradt a madárvonulás, felhagyott a vadászattal. A puskáit eladta, töltényeit és vadásztáskáját nekem ajándékozta.
– A város közéletébe bekapcsolódott?
– Nem, arra nem volt ideje. Ő reggel nyolckor már a klinikán volt, kezdődött a nagyvizit, lekötötték az operációk, a betegellátás, a tudományos munka.
– Volt valami különös oka, hogy ő a szemészetet választotta?
– Arra a kérdésre, hogy miért lett szemorvos, el szokta mondani, hogy eredetileg nem szemésznek készült, hanem általános sebésznek. De miután az első világháború után kemény orvosi frontszolgálat tapasztalatával Pozsonyban megkapta a diplomáját, Budapestre ment, s ott lézengett, amikor megtudta, hogy a Budapesti Állami Szemkórházban orvost keresnek. Némi habozás után döntött: a szemészet is operáló munka. Másnap jelentkezett Blaskovics professzornál. Kutatóorvos sohasem akart lenni, mert a gyógyítás volt a célja. Másrészt az ő fiatal korában igen mostohák voltak a kutatási feltételek. Úgy szokta mondani, az embernek van két keze, feje és szíve. Ez a három „műszer” mindig rendelkezésre áll. De később gyakorló orvosként rendszeresen végzett kutatómunkát.
– Miben volt ő nagy? Mint diagnoszta vagy operátor?
– Mind a kettőben nagy volt! Egy német professzor, Günther univerzális, zseniális Augenartznak nevezte Kettesy professzort. Fegyvertelen szemorvosnak, aki modern műszerek és eszközök nélkül is kiváló diagnózisokat állapított meg. Ez nála részben intuitív képesség volt, egyéni adottság, amit sehol nem lehet elismertetni. De Európa-szerte elismerést vívott ki magának operátorként is. 1929-ben részt vett az amszterdami szemészkongresszuson, ott hallotta a világhírű spanyol Arruga professzor előadását arról, hogy a Gonin (lausanne-i szemorvos) által felfedezett módszerrel a retinaleválást lehet gyógyítani. A módszer pedig az volt, hogy tüzesre izzított kauterrel bele kell szúrni a szembe a szakadásnak megfelelő helyen, s az így létrehozott steril gyulladás következtében a lyuk záródik, s a retina visszafekszik. Ezt a hajmeresztőnek tűnő módszert, amelynek helyességét Arruga professzor nagy tekintélyével igazolta, Kettesy azonnal megtanulta, s nem telt bele egy hét, itthon egyik kollégáját, egy idegklinikai tanársegédet ezzel a módszerrel megoperált, sikerrel. Ez volt az országban az első retinaleválás-ellenes műtét. Mondanom sem kell, ez Kettesy egyéniségéből következik, hogy a műtét technikáját azonnal továbbfejlesztette, s a retina szakadásának pontos lokalizációjára szellemes új módszert dolgozott ki.
– S az elmélet terén mi fűződik nevéhez?
– 1922-ben jelent meg első könyve A szem fénytörése, amelyet a szakvizsgára készülők ma is haszonnal forgatnak. 1925-ben ünnepelték Grósz Emil professzornak, a világhírű magyar szemésznek a 25 éves szakmai jubileumát, s Kettesy már ott látható a fényképen a magyar szemészet nagyjainak társaságában. 1945-ben valami csoda jóvoltából látott napvilágot életének legfőbb műve, az Eingriffe am Auge című nagy műtéttani könyve, amely még további két kiadást ért meg. Ez a könyv szinte nélkülözhetetlennek bizonyult a szakmában, az európai szemorvosok „Bibliája” volt, minthogy a németen kívül spanyol nyelvre is lefordították. A második világháború alatt megsemmisültek az amúgy is elavult egyetemi tankönyvek. Az új egyetemi tankönyv megírására ő kapott megbízást. 1953-ban már második, átdolgozott kiadása is megjelent. Ez a tankönyv 1962-ig volt hivatalos használatban, akkor napvilágra jutott egy lényegesen bővebb, a szemészet legújabb eredményeit is tartalmazó könyv, amelynek Kettesy professzor már „csak” társszerzője volt (Boros–Kettesy–Kukán).
– A mai orvostanhallgatók találkoznak könyveivel, nevével?
– Csak azok, akik a szemészetre specializálódnak, mert hát a tankönyve már régi, utána az én tankönyvem ért meg három kiadást, de most egy harmadik tankönyv van érvényben, amelyet egy tanítványom írt. Pedig túl azon, hogy kiváló klinikus, kiváló operátor volt, ahhoz is értett, ami a legtöbb szemorvos gyengéje, az élettani optikához. Magyarul a szem fénytörésének tudományához. 1922-ben írt könyve ma is minden szemorvosképzés alapja. Kiválóan értett a hisztopatológiához, vagyis a kórszövettanhoz. Ő fedezte fel többek között a kötőhártyában a kehelysejteket, ami a mucint termeli. Híres volt a Kettesy-féle látástábla, s folytathatnám eredményeit a kancsalság kezelésétől az antibiotikumok használatáig, de azokat inkább a szakma tudja értékelni. Vagyis ő a szemorvostudomány minden ágát európai szinten művelte, értette.
– De úgy tudjuk, nemcsak a szemészet érdekelte. Sokoldalúságát is szokták emlegetni.
– Teljes joggal. Orvosi képzeletét megragadta a rák keletkezésének mechanizmusa is. Zseniális kísérleteit 1929-ben egy 35 oldalas cikkben foglalta össze és jelentette meg egy nemzetközi folyóiratban, mely után az amerikai Rockefeller Intézet ösztöndíjat ajánlott neki, hogy kutatásait Amerikában folytassa tovább. A levél írói nem is tudták, hogy ez nem egy rákkutató munkája, csak egy szemorvos kirándulása egy másik területre. Természetesen nem ment, ellenben minden tudományos alapossággal érdekelte. Haláláig szeretett sakkozni, így hát 1936-ban nagy cikket írt a sakkjátékos lelki alkatáról. Másik kedves szórakozása, mint említettem, a vadászat volt, természetes tehát, hogy egy tudományos alapossággal megírt cikket közölt a Nimród c. vadászújságban A mozgó vad lövéséről címen. De foglalkoztatták az orvostársadalom problémái is. Mennyire frissek, aktuálisak ma is egy 1935-ben megjelent tanulmányának gondolatai, amelyek akörül forognak, hogy az orvostudomány elnyelte a betegek orvosba vetett bizalmát: a páciens nem az orvosban, hanem az orvostudományban bízik. Szinte csak házi használatra nagy cikket írt az orvosi deontológiáról, amely nyomtatásban nem is jelent meg, a gépelt lapokat itt őrizzük könyvtárunkban. Kifejti benne, hogy az orvos legfőbb kötelessége a tudás. Nem a lelkiismeretlen orvos a legkártékonyabb, hanem a nagyon lelkiismeretes tudatlan, akit lelkiismerete szakadatlan cselekvésre késztet, de a tudás hiánya miatt minden cselekedete hibás. Csak akkor nyúlt a tollhoz, ha eredeti, kiérlelt mondandója volt. Egy alkalommal például kifejtette álláspontját egy kényes tudományetikai kérdésről, a társszerzőségről. Azt elfogadta, ha két szakember tudását összeadva születik tudományos közlemény, de a 4-5 szerzős tanulmányokat nevetségesnek tartotta, s ha a névsor végén ott szerepel az intézetvezető neve, azt meg elítélendőnek. Ő 105 dolgozatát kivétel nélkül egyedül írta.
– Politizáló ember volt?
– Dehogy! Nem politizált.
– Mégis 1944 őszén, a Debrecen felszabadulását követő első rektori tanácsülésen felvették azok közé, akiknek igazolni kellett magukat, mert elmenekültek. Majd olvasom az akkori Néplap egyik számában, hogy letartóztatták. Jobboldali kapcsolatait hozták fel ellene. Mert jobboldali beállítottságú ember volt, például patronáló tanár a Bajtársi Szövetségben. Erre nem mindenki vállalkozott.
– A második világháború utolsó hónapjait egy budai pincében vészelte át, ahol egy kis tábori kórház működött, s itt operálta a sebesülteket. Tehát valóban elmenekült Debrecenből. Tény az is, hogy a bajtársi szövetségnek patronáló tanára volt. Erre a hallgatók kérték fel a tanárokat, s volt, aki vállalta, volt, aki nem. Ő elvállalta. De ez nem volt politikai szerep. A letartóztatásának egész más a története. Mégpedig az, hogy volt itt egy orvos, aki kinézte magának Kettesy professzor helyét. Mivel Kettesy jobboldali szellemű volt, gondolta, le lehet váltani, s el lehet a helyét foglalni. Bár ő még nagyon fiatal volt, professzornak szóba sem jöhetett, de az előkészületeket megtette. Méghozzá úgy, hogy ide akart hozni egy szemorvost, Weinstein Pált professzornak, aki majd őbelőle hálából utódot kreál. Ehhez Kettesyt el kellett távolítani az útból. Ez 1945-ben úgy ment legkönnyebben, ha valakire ráfogták, hogy jobboldali, ráadásul antiszemita. Kettesyt letartóztatták, de rövidesen kiszabadult. Mivel akkor a hírek még lassabban jártak, megtörtént, hogy a kiszemelt professzor apja egy napon megjelent Szatmárnémetiből a szemészeti klinikán, s éppen Kettesytől kérdezte meg a porta körül, hogy megérkezett-e már az új professzor? Mire ő bemutatkozott, s közölte, hogy itt nem várnak új professzort. Az illető, mondanom sem kell, leforrázva távozott.
– De hogy szabadult ki Kettesy professzor?
– Az megint egy külön történet, azt nem írta meg a Néplap! Egy bolgár szemorvos, aki szovjet katonatisztként érkezett Debrecenbe a megszálló csapatokkal, egy szép napon kereste Kettesyt a klinikán, mert itt tanult Debrecenben, s találkozni akart egykori professzorával. Meghallotta, hogy le van tartóztatva, itt és itt, Debrecenben tartják fogva. Géppisztolyt ragadott, s egyenesen a fogdába ment, ahonnan Kettesyt kihozta. Erre senki sem számított. Többet azután nem vegzálták, nem kutakodtak a múltjában, az 1948–49-es tanévben ő lett az egyetem rektora. Holott 1947-ben egy írása kiváltotta mind a jobb-, mind a baloldal dühét.
– Mi volt az ez írás?
– A Szocializmus dióhéjban c. füzete, amelyet a Szociáldemokrata Párt megbízása alapján írt. Ő ugyanis a forrongó világban megpróbált választ keresni az új jelenségekre. Megtanult oroszul, s elkezdte olvasni azokat a könyveket, tanulmányozni azokat az elméleteket, amelyek az új társadalom lényegét próbálták elméletileg megalapozni. Nos, ez az esszéje nem egyéb, mint egy önállóan gondolkodó ember rövid eszmefuttatása az aktuális kérdésekről. Hiszen korábban is mindennel foglalkozott, amiről úgy gondolta, hogy éppen aktuális. Írt az orvosi társadalom válságáról, a szaktudásról, a vadászatról.
– Hogyan tudott beilleszkedni az új társadalmi rendbe? Mert végül is beilleszkedett. Például az 1949. szeptember 28-án megtartott rektori székfoglaló beszédének első mondatában az új alkotmányt méltatta. Azt az alkotmányt, melyet Rákosi nevéhez kötöttek.
– Amennyire kellett, alkalmazkodott, és élt az akkori világ lehetőségeivel. Mit tehetett volna mást? Én tudom azonban, hogy ő hogyan gondolkozott. Nemcsak munkatársa, bizalmasa is voltam, pontosan tudom, mit tartott a kommunista társadalomról, a szovjet rendszerről.
– Valamikor a klinika telepen dolgoztam, mint az egyetemi lap szerkesztője, s gyakran láttam Kettesy professzort biciklivel közlekedni a telepen.
– Igen, szinte munkaeszközének számított a kerékpárja, mint másnak az autója. Azzal jött munkába, és azzal tért haza, de hosszabb utakat is kerékpáron tett meg. Ő arról is nevezetes volt, hogy még 80 felett is kitűnő fizikai-szellemi állapotban tartotta magát mindaddig, míg érzéskiesés nem támadt a jobb oldalán. Ez nem bénulás volt ugyan, de zavarta a mozgásban. Addig azonban fiatalosan mozgott, még bohém vonásait is megőrizte.
– Bohém természet volt?
– Nagyon! Szerette a vidámságot, a szórakozást, el nem maradt az intézeti bulikról, maga is szívesen öltött jelmezt, méghozzá pajzán maszkot, ha kedve tartotta.
– Kettesy professzor arról is híres volt, hogy kedvelte a női nemet? Ezt professzor úr megerősítheti?
– Ajaj! 83 éves korában harmadszor is megnősült. Itt laktunk a klinikán, s egy reggel a feleségemet munkába menet Kettesy professzor megállította. Mondja, kérdezte, maga is bolondnak tart engem? Miért tartanám, professzor úr? Mert egyesek annak tartanak, amiért megnősültem. A feleségem biztosította, hogy ő nem így gondolkodik, az ilyesmi mindenkinek magánügye.
– Keringett Debrecenben egy anekdota, mely szerint Kettesy professzornak egyszer valami afférja támadt nőügyben egy neves és ugyancsak idős festőművésszel, aki megjelent itt a szemészeti klinikán. Professzor úr éppen operált, s a festőművész elkezdte zörgetni a műtőajtót, azt kiabálva: „Gyere ki, te rózsalovag!” Ez igaz?
– A történet alapjában igaz, de már ki van színezve. Az eset nem a műtő előtt történt, ezt biztosan állíthatom, de hogy hol, nem tudom. A konfliktusról azonban én is hallottam.

Bakó Endre

DR. KETTESY ALADÁR (született 1893. október 10-én Szegeden, elhunyt 1983. január 30-án Debrecenben) szemészprofesszor. Szegeden 1911-ben érettségizett, tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán folytatta. 1914-től 1918 végéig egészségügyi katonai szolgálatot teljesített. 1918-ban gyakornok a pozsonyi egyetem szemklinikáján, 1919-ben a budapesti szemklinikán másodorvos. 1923-ban magántanár, 1926-ban a debreceni egyetem szemészeti tanszékének nyilvános, rendkívüli tanára. 1929-ben nyilvános, rendes tanár. Első könyve, A szem fénytörése különös tekintettel a szemtükrözésre és a szemüvegrendelésre címmel 1922-ben jelent Debrecenben 120 ábrával. Nemzetközi hírét a Stuttgartban megjelent Eingriffe am Auge c. könyve alapozta meg. Megírta Blaskovics László életrajzát. Szemészet című tankönyve (melyet Imre József és Scholz Kornél társaságban írt) 1950-ben, második kiadása 1953-ban látott napvilágot, majd társszerzője volt Boros Béla és Kukán Ferenc mellett az újabb változatnak (1962).

DR. ALBERTH BÉLA (született 1925. május 3-án Büdszentmihályon) – ma Tiszavasvári – szemészprofesszor. Szülei tanítók voltak. Elemi iskoláit szülőhelyén, a gimnáziumot Hajdúnánáson végezte. 1943-ban beiratozott a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvosi fakultására, de a gyorsan befejezett második félév után, a háborús viszonyok miatt Budapestre távozott, ahol szintén beiratkozott az orvosi egyetemre, ám órákat nem hallgatott. Egy kórházvonattal 1944. december 24-én elhagyta az országot, s Németországban kötött ki, ahonnan 1946-ban tért haza. Debrecenben folytatta orvosi tanulmányait, sebésznek készült, szükségből a szemklinikán kötött ki. Már szigorló korában több kisebb műtétet végzett, doktorrá avatása napján hályogműtétet hajtott végre. 1953-ban Kettesy professzor helyettese, 1969-ben vette át a klinika irányítását. 1954-ben elvégezte az első keratoplasztikát, ami a tudományos és gyógyító tevékenységének legfontosabb része. 1962-ben védte meg kandidátusi, 1976-ban akadémia doktori értekezését. 1994- ig állt a klinika élén. Tudományos munkáinak száma 120, illetve 139 a két nyelven megjelent dolgozatokkal.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése