Kozma Pál akadémikus

A szőlő professzora

Gyulaháza

A szőlőt kézikapával nyitjuk, fedjük és permetezzük – botlott meg annak idején kertészet tanárom érvelése, és szórakozottságában nem tudta mire vélni, mitől vidám az egész osztály. Közülünk aztán ennek ellenére számosan váltak jó kertészekké, valamennyien a fővárosban, egészen pontosan Budán, a Kertészeti Egyetemen, amely valóságos kis város a világvárosban. Ez a felsőoktatási intézmény egymaga felelős országunk kertészeti szakembergárdájáért, és itt már nincs helye a tévedésnek. A kertészek seregének Alma Mater-e mai formájában nem régen létezik, tekintélyt parancsoló épületcsoportjának néhány nap csupán az elmúlt két-három évtized, de Kozma Pál akadémikusnak, a magyar szőlőtermesztési tudomány professzorának az élete. Villányi út 35-43, K épület, itt található a professzor úr – tájékoztat az asszisztense. Igaz, hogy itt a kertészet minden ágára okítanak, de az utca nevéről rögtön a történelmi borvidék jutott eszembe. A tüzes vörös nedű helyett azonban, amelyik arrafelé a halmok oldaláról csurran, testes rizlingszilvánival kínált Kozma Pál, csupasz, cédula nélküli üvegből, amelynek csak a nyakán fityegett „pedigré”; az egyetem kutatóintézetéből való. Megismerkedtünk egymással, ennek ürügyén egy 81-es évjáratú, igazán jó bukéjú, frissen bontott borral, és a professzor máris a múltba merült. Választékos eleganciáját, legújabb divat szerinti öltönyét nézem, és közben hallgatom: „édesanyám egy mosástól agyonfakult szoknyájából varrt nekem nadrágot, amikor szülőhelyemről, Gyulaházáról a kisvárdai gimnáziumba készültem. A térdemtől nemigen telt egy arasszal lejjebb, de amikor egy-egy tanár alig titkolt fitymálással végignézett rajtam, csak egy pillanatra pirultam el, dac ébredt bennem, csak azért is megmutatom, hogy a parasztnak is van képessége, csak szorgalom kell hozzá!” Ez az igyekezet tűnt fel Jánvári Istvánnak, a gyulaházi községi iskola tanítójának, aki a szülők fülébe beletette a darazsat. – Ezt a fiút taníttatni kell – mondta. Emberöltő múltán is hálásan emlékszik rá tanítványa. A család tehát összekaparta a 35 pengőt a kezdethez, a „gimista” pedig nyáron kapált, év közben órákat adott az arra rászoruló tanulótársainak. Az iskola végeztével azonban mégsem tellett a továbbtanulásra – legalábbis három évig nem.

Az ember életében az első két étvized vége a nagy elhatározásoké, de akkor gyötörtek a nagy válságok is. Kozma Pál után a harmincas évek gazdasági pangása közepén nem nagyon kapkodtak, így aztán díszes papírjával a cséplőgép mellett ellenőrködött, sőt vasúti pályamunkásként is kereste a kenyerét – és gyűjtött, gyűjtött… Nem tett le arról, hogy kertész lesz.

– Ezért mentem Bajára a szakiskolába – emlékezik, és ahelyett, hogy a szakma szépségeivel folytatná, hajába túr, nagy lélegzetet vesz, és egész másutt folytatja. – Itt kísértett meg a humán pálya, a művészetek szeretete. Verseket írtam, Bak Sándor barátom megzenésítette. Akkor voltam először Pesten, amikor egyik művünket előadták a Zeneakadémia nagytermében. Irodalmi önképzőkörünk volt, pezsgett Baján az élet, habzsoltuk az időt, amely nekünk szolgált. Versenyeztünk a szakmai előrehaladásban is, én nem titkolom, ma is büszke vagyok, hogy Baján kitüntetéssel végeztem. Vízválasztó? A minap még önképzőkörön verselgető fiatalember, amint végez, máris Schichter Sándor balatonbozsaki faiskolájában találja magát, mégpedig havi 200 pengő fixszel, amelyből ma is tudjuk, hogy akkoriban könnyen lehetett viccelni. Nem sokáig, csak ameddig kitelt egy rend ruhára, meg a beiratkozásra a Kertészeti Főiskolára. Az életpályán most már csak egy cél maradt, a természet szeretete, és benne a szőlő, máig is szent növénye Kozma Pálnak.

A tudományos pálya a háborús évek után tulajdonképpen ezzel elindult. Volt Kecskeméten egy szőlőtermesztési kutatótelep, ahol az alapokat megszerezte. Hatalmas fajtagyűjtemény, ahol a nektárt csepegtető cserje teljes univerzuma feltárult a nem csökkenő ambíciójú fiatalember előtt. Megindította a régebben nem kultivált keresztezéseket, és az új fajták előállítása mellett megkezdte azok virágzatának vizsgálatát.

– Valék akkor már elsőosztályú tanársegéd – vált viccesen „taláros” nyelvre, és innen kezdve már nem gondolkozik a dátumokon és a helyeken Kozma Pál. – Az első nagy eredményem, ami később találmány is lett, az volt, hogy megtaláltam az összefüggést a szőlővirág alakja és az azt viselő tőke értéke között. Sőt, mi több, a levelén is felfedeztem jegyeket, amelyek a virág formájára utaltak. Kitűnő alapnak bizonyult ez a kiválogatással történő nemesítéshez és az egyes vidékek helyi értékes formáinak leírásához, előnybe helyezéséhez.

Csendes szavú beszélgetőpartnerem nem késlekedett tapasztalatai publikálásával. 1950-ben már kiadták „A szőlő nemesítése” című munkáját, amelyre néhány hónap múlva egész Európában hivatkoztak a szakszerzők. Az aspirantúra állomásai nélkül avatták kandidátussá, mondván ne vegye el a helyet és a lehetőséget a többiek elől. Ettől kezdve aztán töretlen a pálya. Tisztábban csöppenő kadar és furmint fajták, és a nemesítés további tökéletesedése, ezek a következő határkövek.

A szőlő virágzása nem tart sokáig, pusztán néhány szép tavaszi nap. Aki ekkor sejti megtalálni a „bölcsek kövét”, az éjt nappallá téve dolgozik. Nem tehet mást, mert egyedül itt érhető tetten a magunkhoz idomított növény, a csenevész szirmok őrzik az évezredes ősök emlékét. Kozma Pál virrasztott tehát, és eredménye egy dolgozat címe: A szőlő termékenységének és szelektálásának virágzásbiológiai alapjai. Ezzel már az Akadémia előtt is doktor.

– A legtermékenyebb húsz évem, 1960-ban kezdődött – emlékszik, mint ha a korábbiak eseménytelenek lettek volna. Tény, hogy a következő grádusok egyre magasabbak. Tagjává választja az Olasz Szőlészeti és Borászati Tudományos Akadémia, ahol a szőlő ivari leromlásáról tart székfoglaló előadást. Hatvanötben már rektor, és két cikluson át az is marad. Sürgetésére és munkája nyomán épül ki az új kis egyetemváros a budai dombokon, de közben nem lankad a munkakedve a kutatásokban sem. Hatvanhétben az MTA levelező tagjává választja, és hetvenháromban már rendes tagként tarthat székfoglalót. Kutatásainak iránya nem változott. A szőlő teljesítőképessége növelésének lehetőségei a keresztezéses nemesítéssel címmel tartja első előadását az Akadémián. A tudományos pályát teljes részletességgel követni és leírni csak hosszú oldalakon lehetne, tele is van a jegyzetfüzetem terjedelmes címekkel, mind egy-egy előadás, vagy publikáció. Kozma Pál sem sorolja tovább, összegez; legalább háromszáz közleménye jelent meg az elmúlt évtizedekben. Felkel a puha fotelból és az ablakhoz hív. „Ezeket a japán cseresznyefákat ott a messze Keleten napokig ünneplik” – és látom a virágba öltözött fákat az egyetem épülete melletti parkban. – Cserébe kaptam saját nemesítésű szőlőimért. Diónyi szép nagy lila szirmok, első látásra olyanok, mint a nálunk honos galagonya. Tele velük a domboldal.

A szántóföldi növénytermesztésben természetes, hogy évről évre új fajták követik egymást, jobbnál jobb teljesítménnyel. Könnyű, hiszen egyéves növényekről van szó. „Földink” érdeme, hogy ki tudta ezt terjeszteni az akár száz évig is élő szőlőre. A szőlőre, amely ma az almához hasonlóan válságágazat, de itt vannak már az új fajták a túléléshez és az újbóli nekilendüléshez. A magas termőképességű, betegségeknek ellenálló fajták jelentik a kiutat – summázza az Akadémia és a minisztérium kertészeti szakbizottságának elnöke.

Itt aztán az almára is kitér; a borhoz pince kellene, mert alig van jó borunk elérhető áron. Az almához pedig tároló szükséges – ezzel foglalja össze a honi helyzetet.

Itthon pedig minden évben várja Kozmáékat a szülőföld. Hazalátogat Gyulaházára, a szülők sírjához. Elszármazott akadémikusunk meghatottan látja a szép emeletes házakat ott, ahol már a földosztáskor „mérnök úr” volt. Azóta embert nevelt hét gyerekéből és elszorul a torka, ha megpillantja a nyíri homokdombokat. Siker? Karrier? Annak is nevezhető az egykori ágyrajáró diáké. A nagy monográfiák írójának, a szőlő professzorának is voltak irigyei. Nevet egyet, és így emlékezik rájuk: olyankor mindig a nyíri virtus jutott az eszembe. „Ha legény vagy gyere velem, fogd meg az én kaszanyelem!” – sose féltem én senkitől…

Ésik Sándor

(1984)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése