Dudás Miklós püspökről beszél Pregun István püspöki helynök

Magyar nyelvű liturgia Szent Péter templomában

Dudás Miklós.jpgA magyarországi görög katolikusok kiemelkedő egyénisége volt Dudás Miklós püspök, aki harminchárom esztendeig állt a hajdúdorogi egyházmegye élén. XII. Pius pápa Dudás Miklós akkori bazilita szerzetest nehéz időszakban, 1939 tavaszán nevezte ki az egyházmegye második püspökének. Maga az évszám sokatmondó, hiszen akkoriban háborús készülődés folyt Európában. A püspök nagy műveltségű, sok nyelvet beszélő egyházi vezető volt, akinek vallástörténeti jelentőségű cselekedete, hogy 1965-ben a római Szent Péter-bazilikában – a II. vatikáni zsinat előtt – először mondott magyar nyelvű bizánci szertartású szentmisét.

Pregun István püspöki helynök, a hittudományi főiskola rektora ma is szívesen emlékezik arra, hogy annak idején Dudás püspök indította el a teológusi pályán. Abban az épületben beszélgettünk, amely a nagy előd munkája nyomán lett püspöki lakásból a magyar görög katolikusság központja.

– Mikortól számítható a görög katolikus egyházmegye önálló története?

– A hajdúdorogi az első önálló magyar görög katolikus egyházmegye, amelyet X. Szent Pius pápa hozott létre a Magyarországon élő görög katolikusok kifejezett kérésére 1912-ben.

– Korábban melyik egyházmegyéhez tartoztak a hívek?

– Az itt élő híveink addig a munkácsi egyházmegyéhez tartoztak. Az első püspök Miklósy István volt, aki a legközelebbi nagyvárosban, Debrecenben telepedett le és kezdte el szervező munkáját. Csaknem tragédiával kezdődött itteni tevékenysége, ugyanis 1914-ben román nacionalisták bombamerényletet követtek el ellene afeletti vélt sérelmükben, hogy megalakult az önálló magyar egyházmegye. Ez olyan hatással volt a püspökre, hogy átköltözött Nyíregyházára, amelyet alkalmasabb helynek gondolt a nyugodt munkához. Kitört azonban az első világháború, ami meggátolta, pontosabban hosszú időre visszavetette a püspök ambiciózus terveinek megvalósítását, az egyházmegyei intézmények fokozatos kiépítését. A kezdet kezdetén ugyanis nemcsak hitéleti és oktatási intézmények kiépítéséről volt szó, hanem hittudományi főiskoláról és papnevelő intézetről is. Később mégis hozzá lehetett kezdeni a komolyabb munkához, de annak kiteljesedését Miklósy püspök 1937-ben bekövetkezett halála ismét megállította. Nehéz időszakban, 1939 tavaszán nevezte ki XII. Pius pápa Dudás Miklós akkori bazilita szerzetest az egyházmegye második püspökének.

– Valóban vészterhes idők voltak azok, Európa teljes sebességgel rohant a második világháború felé…

– Maga az évszám is sokatmondó, hiszen háborús készülődés folyt, s mint tudjuk, 1939 szeptemberében tört ki a második világháború, amikor Németország megtámadta Lengyelországot. Habár a püspök úr tisztában volt azzal, hogy milyen nehéz időszakban vette át az egyházmegye vezetését, arra talán ő sem gondolhatott, hogy a második világháború milyen borzalmakkal és gyötrelmekkel jár Magyarország egészére, de különösen a magyar görög katolikusságra nézve. Azok az évek szörnyű megpróbáltatásokat jelentettek az akkor élők számára. Mire Dudás püspök új erővel hozzálátott a tervek megújításához és megvalósításához, kitört a második világháború, amely hosszú időre tönkretette azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a püspök megtett és elindított. Ezért helytálló az a megállapítás, hogy egyházmegyénk történetének nagy részét két világháború árnyékolta be.

– Dudás püspökről a korosabb görög katolikus papok – akik még kapcsolatban álltak vele – roppant nagy tisztelettel és elismeréssel beszélnek. Önnek milyen személyes emlékei vannak róla?

– Az én róla őrzött emlékeimet alapvetően az határozza meg, hogy ő indított el a papi hivatás útján. 1961-ben nála jelentkeztem azzal, hogy elhivatottságot érzek, és pap szeretnék lenni.

– Hogyan reagált erre a kijelentésre Dudás Miklós püspök?

– Türelmesen meghallgatott, hosszasan beszélgettünk, a véleményemet kérdezte különböző dolgokról. Máig ható élményt jelent, és példát is mutat egyben, hogy egy elfoglalt ember – akinek rengeteg tennivalója van, s aki ráadásul nehéz körülmények között próbál egyensúlyozni egy keskeny pallón, amelyen az egyháznak akkor járni kellett – órákat tölt el egy éppen csak érettségizett fiatalemberrel, s beszélget vele felnőttként a világ fontos dolgairól. És én nem voltam kivétel, mindenkivel, aki a papneveldébe jelentkezett, személyesen és alaposan foglalkozott, az első perctől kezdve személyes ügyének tekintette életünk, sorsunk alakulását. Többünket Budapestre küldött a központi hittudományi akadémiára, és ott is rendszeresen tartotta velünk a kapcsolatot. A püspökkari konferenciáknak akkoriban a központi papnevelde adott otthont, így gyakran megfordult hivatalos ügyekben az épületben, és tudtuk róla, örömmel fogadja, ha felkeressük és beszámolunk, hogyan haladunk a tanulmányainkkal. Pontosabban az a jobb kifejezés talán, hogy el is várta ezeket a találkozásokat. Később, amikor a teológiai doktorátus letételére készültünk Pesten – hiszen abban az időben a külföldi hittanulmányok szóba sem kerülhettek –, időnként már-már maximalistának tartottuk érte, hogy azt is elvárta: színjeles legyen a bizonyítványunk. Ha így volt, mosolyogva visszaadta, és csak annyit mondott: jól van, ez természetes. Viszont ha valakinek gyengébbek voltak az eredményei, hamar megkapta a magáét: a híveinknek a pénzén taníttatunk téged, nem lazsálni küldtünk, hanem tanulni. Nem voltak ezek erős szavak, mégis tartottunk tőle, ráadásul tudtuk, hogy ő is állandó, folyamatos tanulással gyarapítja egyébként is sokoldalú műveltségét. Tudásával ugyan sohasem kérkedett, rendkívül szerény ember volt, ezért csak sok apró jelből rakódott össze a róla kialakuló kép. Jellemző például a nyelvtudása. Tudtuk, hogy sok nyelven beszél, de az angolról nem tudtunk, mert sohasem került szóba. Mígnem egy beszélgetés alkalmával odalépett a könyvszekrényéhez, leemelt egy angol nyelvű kötetet, lapozott benne, és a kezembe adta, mondván: itt olvasd és fordítsd, ez választ ad kérdéseitekre. Szóval nemcsak a nyelvet ismerte, hanem pontosan tudta, hogy az éppen keresett idézet hol található. Nagyon érdeklődő volt, és sohasem csak azt tanulta meg, ami kötelező volt. Például a noviciátust Lembergben végezte, s „mellesleg” elsajátította az ukrán és az orosz nyelvet is. Az idősebb paptestvéreimtől hallottam, 1944-ben a Nyíregyházán átvonuló Malinovszkij marsallt is meglepte, hogy oroszul kiválóan tudó pappal beszélhetett a háborús helyzetben megoldandó feladatokról. Idősebb kárpátaljai papok még ma is emlegetik, hogy milyen szépen prédikált ruszinul a munkácsi egyházmegyében. Az olasz kiváló ismerete teljesen természetes volt. Amikor a római Gergely Egyetemen megszerezte a teológiai doktorátust, ő kapta a legkiválóbb hallgatóknak járó pápai aranyérmet. A nyelvek ismerete egyébként nagyban segítette elismertségét, hiszen az eredmény szempontjából mindig nagyon fontos, hogy az ember fordítók nélkül közvetlenül érthessen szót partnerével, legyen az a ruszin hívő, megszálló tábornok vagy a római pápa. A szerzetesi életben megszerzett szerénység maradt a sajátja élete végéig. Nem kívánta a gazdagságot, a puritán életet szerette. Szívesen időzött az idősek és a kisgyermekek társaságában, az előbbiektől bölcsességet tanult, az utóbbiaknak az útját egyengette.

– Említette, hogy nagy erővel látott neki a tervei megvalósításának. Mit sikerült létrehoznia abból, amit elképzelt?

– Amikor átvette az egyházmegye vezetését, fontos feladatának tartotta letelepíteni a bazilissza szerzetesrendi nővéreket, akikre elsőként a máriapócsi árvaházat bízta. Általában és az egyház életében is nagyon fontosnak tartotta a képzést, a tanítást, a tanulást. Hajdúdorogon 1943-ban létrehozta a görög katolikus kántortanító-intézetet, ami felsőfokú oktatási intézmény volt, majd a következő esztendőben megalapította a népfőiskolát is. Ugyanitt működtette szerzetes atyák, illetve szerzetes nővérek vezetésével a fiú- és a leányinternátust. 1943-ban Nyíregyházán a Szent Jozafát görög katolikus diákotthont alapította meg. Elévülhetetlen érdeme mégis az – amit én történelmi csodának tartok, bármilyen fennkölten hangozzék is –, hogy 1950-ben létrehozta Nyíregyházán a Görög Katolikus Hittudományi Főiskolát.

– Ismeretes, hogy a püspöki rezidencia egy részét adta át a nemes célra…

– Akkoriban Dudás püspök úr leginkább a lelki újjáépítést szorgalmazta, ami nem volt könnyű, hiszen a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején Magyarországon – Vácon, Székesfehérvárott, Szombathelyen és Pécsett – sorra zárták be az egyházi főiskolákat és a papnevelő intézeteket. Nos, ekkor Dudás püspök úr a saját lakosztályából átadott négy szobát a hittudományi főiskola céljára. Ma is őrizzük az akkori oktatási miniszterhez írt levelét, amely így szól: „Miniszter Úr! Szíves tudomásulvétel végett közlöm, hogy szeptember elsejével Nyíregyházán megnyitottuk a görög katolikus hittudományi főiskolát és papneveldét. Bejelentésem szíves tudomásul vételét kérve vagyok dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök.” Ez nem kis bátorságra vallott, de végül – mint a továbbiak mutatják – meglett az eredmény. Két hét múlva levél érkezett az Oktatási Minisztériumtól egy előadó aláírásával: „Püspök Úr! Bejelentését, amely szerint 1950. szeptember elsejével Nyíregyházán megnyitja a görög katolikus hittudományi főiskolát és papneveldét, tudomásul vettük.” Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy amikor 1999 őszén a főiskola számára saját bankszámlát akartam nyitni, a pénzintézetnél az alapító okiratot kérték. Kénytelen voltam e két levél másolatát elvinni a bank igazgatónőjének, aki elfogadta ezeket alapító levélként. Miért fontos ez az egész? Azért, mert a magyar görög katolikus egyháznak addig önálló teológiája, papképzése nem volt. Amíg Ungvár Magyarországhoz tartozott, a növendékeink ott tanultak, később Esztergomba, majd Budapestre, a központi papnevelő intézetbe, illetve az akkori Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karára kerültek. Dudás püspök úr tehát 1950-ben többirányú lépést tett azáltal, hogy létrehozta a saját teológiát. Kiváló tanárokkal nyitott főiskola. Liki Imre bazilita szerzetes volt az első rektor, aztán itt dolgozott Bacsóka Béla, Cselényi István, Rohály Ferenc, Rojkovich István, az akkori püspöki helynök. Mindegyikük nagyon jól képzett, teológiailag művelt, széles látókörű ember volt. Dudás püspök különösen szívén viselte a papnövendékek sorsát. Esténként szívesen ment közéjük, elbeszélgetett velük, az intézet minden teológusát szinte úgy ismerte, mint apa a gyermekeit. Egyébként a püspökség mind a mai napig a Bethlen Gábor utca 5. szám alatti épületben van, egy olyan házban, amely 1902-ben épült, és a nyíregyházi görög katolikus egyházközségnek volt a tulajdona. Ma püspöki lakrész, püspöki hivatal és papnevelő intézet található benne. Az egyházközséget a püspökség kártalanította azzal, hogy a görög templom mögött felépítette a parókiát, a lelkészi lakást és az egyházközség irodáit. A Sóstói úti hányatott sorsú, úgynevezett püspöki palota telkét a város adományozta a püspöki székház céljára, amelynek építése Dudás püspök idején meg is kezdődött, de a második világháború eseményei miatt nem fejeződhetett be. Az egyház a később kialakult kényszerhelyzetben kötött egy használatbavételi szerződést, amelynek keretében jogokat adott át annak érdekében, hogy az épület elkészülhessen. Az új épületet használta az államvédelmi hatóság, később a gyermekvédelmi intézet, majd a tanárképző főiskola. A város – rendezni akarván a kialakult helyzetet – méltánytalan összegért „megvette” az épületet 1975-ben. Ez a pénz azonban nem a püspökségé lett, mert a Bethlen Gábor utca sarkán lévő földszinti épületből csak ennek árán költöztette ki barkácsboltját az egyik kereskedelmi vállalat. Tehát a Sóstói úti épület úgymond elkótyavetyélődött, amire az akkori politikai körülmények adnak magyarázatot.

– A püspök alapozta meg a főiskola könyvtárát, amelyben egyedülállóan értékes ószláv könyvek, valóságos kincsek is vannak. Mi volt ennek a titka?

– A háború után Magyarországon új teológiai irodalom évekig nem jelent meg. Dudás püspök úr körlevelet írt a papoknak, hogy a lelkipásztori területükön föllelhető teológiai tárgyú könyvekből a fölös példányokat bocsássák az intézet rendelkezésére. Kézenfekvő volt, hogy ezzel párhuzamosan felmérette, majd összegyűjtette a parókiákon lévő régi ószláv könyveket. Így olyan hihetetlen kincsek kerültek a főiskola könyvtárába, amelyekből az egész világon csak néhány darab van. Különösen értékes egy ószláv nyelvű szentírásfordítás. Az immár felbecsülhetetlen értékű állományt a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a debreceni egyetem szlavisztikai szakemberei dolgozták fel tudományos alapokon.

– Az ötvenes években már működött az Állami Egyházügyi Hivatal. Ezzel az intézménnyel milyen volt a püspök kapcsolata?

– Az „együttműködés” kegyetlen dolog volt, mert a püspök nemhogy segítséget nem kapott a munkájához, de a hivatal olyan nyomás alatt tartotta, hogy azt a mai életünkben el sem tudjuk képzelni. A hivatal ott „tartott be”, ahol csak tudott. Ha Dudás püspök egy körlevelet akart kiadni, azt a hivatal helyi megbízottjával kellett cenzúráztatni. Ismert, hogy a görög katolikus papság nős, családos emberekből áll. Ezáltal a püspök zsarolható volt olyan szempontból is, hogy ha valamilyen intézkedésével a hivatal nem volt megelégedve, a papok fizetésének megvonásával fenyegették. Ez ugyan nem volt magas összeg, mégis elengedhetetlen volt egy-egy családos pap megélhetéséhez. Dudás püspök úr ezért úgy próbálta kormányozni az egyházmegyét, hogy ne kerüljön szélsőséges helyzetbe, vagyis az egyházmegye papsága ne kerüljön a rendszerrel szembe, ugyanakkor ne is csússzon át a másik oldalra. Megalázó helyzetek alakultak ki a hitoktatásban is. A püspök úr – amellett, hogy szívügyének tekintette a papnevelő intézetet – nagyon fontosnak tartotta a templomi és az iskolai hitoktatást is. Mindannyian tudjuk, hogy a hatvanas évek közepéig-végéig milyen tortúrát jelentett a hittanra való beíratás. Sokféle módszerrel csökkentették a beiratkozók létszámát. Káplánként tapasztaltam meg, hogy a magukat vallásosnak érző pedagógusoknak mennyi szenvedést kellett kiállniuk akkoriban. Ha nehéz volt a szülőnek, a gyereknek, a papnak, fokozottan nehéz volt a püspöknek, aki megpróbálta egyensúlyban tartani az egyházmegyét, miközben gyakorlatilag az egyháznak sem volt mozgásszabadsága. Püspökként érzékelte, hogy milyen óriási feladatok előtt áll, ugyanakkor emberként azt kellett tudomásul vennie, hogy mennyire korlátozottak a lehetőségei. A kettő között őrlődött, ami lassanként felmorzsolta az egészségét is. Egy hosszú, egyéves svájci gyógykezelés helyrehozta ugyan állapotát – meggyógyították beteg tüdejét –, de hazatérte után az állandó idegmunka megtette a hatását, úgyhogy sokat betegeskedett.

– Szerencsére voltak sikerei is: a teológiatörténeti könyvek megemlítik, hogy elévülhetetlen érdemei vannak a magyar nyelvű liturgia bevezetésében…

– Ez a második vatikáni zsinathoz kötődik, amelynek harmadik ülésszakára az akkori állami hatalom kiengedte a püspök urat. Felkérésre 1965. november 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén ő tartotta ott a zsinati misét, s akkor – sokak nagy meglepetésére – magyar nyelvű liturgiát végzett a világegyház összes püspöke előtt. Óriási esemény volt ez. Én Budapesten, a központi szeminárium társalgójában éltem meg, ott szorongtunk mindannyian a rádió mellett, és vártuk a Szent Péter-bazilikából az ismerős görög katolikus dallamok felcsendülését a vatikáni rádió élő közvetítésében. És akkor felhangzott a liturgia teljes szövege, először magyar nyelven.

– Miért számított ez akkora eseménynek?

– Mert addig nem volt hivatalos magyar nyelvű liturgia. Az alapító bulla rendelkezése szerint a liturgia hivatalos nyelve az egyházmegyében a klasszikus görög volt, amit a papok közül is meglehetősen kevesen ismertek. Dudás püspök úr a zsinat záró ülésszakáról hazaérkezve tájékoztatta a papságot a nevezetes eseményről. Körlevelében így fogalmazott: „véget ért a magyar liturgiáért századokon át folytatott munkánk és küzdelmünk kálváriaútja. Most teljesült be az, amire őseink századok óta vágyakoztak, most érlelődött be a reményeink legszebb gyümölcse.” A püspöki tájékoztató óta a papság a Szent Liturgiát teljesen magyarul végzi.

– Dudás Miklós püspök három évtizede távozott örökre. Mondhatjuk-e, hogy amit munkásságával megalapozott, annak eredményei most érnek be, nagyjából akkor, amikor születésének századik évfordulójára is emlékeztek?

– Igen, ez elmondható. Nagyon jó, hogy mi, az utódok a rendszerváltozás után már más körülmények között élhetünk. A nyíregyházi Hittudományi Főiskola – amely annak idején püspöki lakosztály négy szobájában kezdett működni – ma joggal pályázik az egyetemi rangra. Kiváló fiatal tanárok dolgoznak ott, akik legalább három-négy nyelvet beszélnek, Rómában, Strassbourgban, Washingtonban, Bécsben, Grazban szereztek tudományos fokozatokat, és tele vannak ambícióval.

– Rendeződött a püspöki palota méltánytalan, viharos sorsa is?

– Igen, szerencsére rendeződött a hajdani püspöki palota méltánytalansága: Nyíregyháza önkormányzata – nagyra értékelhető gesztussal – a város egyik legértékesebb központi telkét adományozta a hittudományi főiskola építésének céljára, ahol 2003 szeptemberétől – joggal mondhatjuk, európai színvonalú lehetőségek között – folytatódhat az oktatás egy olyan tanintézetben, amely már évek óta a Pápai Keleti Intézet affiliált, befogadott intézménye. Van általános és középiskolánk, kiegyensúlyozott a hitéleti oktatásunk, és már jut erő olyan feladatokra is, mint a cigány pasztoráció. S amikor az eredményeinket soroljuk, nem feledkezhetünk meg Dudás püspökről, aki mindezt megalapozta. Ha ma élne, büszke lenne arra, hogy milyen eredményeket értünk el, és nem tagadom, mi is büszkék vagyunk őrá. 

Marik Sándor

***

DUDÁS MIKLÓS (született 1902. október 27-én Máriapócson, elhunyt 1972. július 15-én Nyíregyházán) görög katolikus püspök. Nyírbátorban, Ungváron és Nagykállóban járt gimnáziumba, 1921-ben lépett be a bazilita rendbe, filozófiát a rend krisztinopoli főiskoláján, teológiát pedig Rómában tanult, ahol 1928-ban doktorátust szerzett. 1932-ben a máriapócsi rendház főnöke lett, püspökké XII. Pius pápa 1939 márciusában nevezte ki. 1965. november 19-én a római Szent Péter-bazilikában a II. vatikáni zsinat előtt magyar nyelvű bizánci szertartású szentmisét mondott. VI. Pál pápa 1968-ban kinevezte a Keleti Kongregáció, 1972-ben a Keleti Kánonjogi Kódex revíziós bizottsága tagjává. Hetvenesztendős korában hunyt el, egyházának 33 évi kormányzása után. A máriapócsi bazilika kriptájában helyezték örök nyugalomra.

PREGUN ISTVÁN (született 1943. július 27-én Fábiánházán) püspöki helynök. A pannonhalmai bencés gimnáziumban érettségizett 1961-ben, majd a Budapesti Központi Hittudományi Akadémián tanult, ahol 1967-ben teológiai doktorátust szerzett. Ekkor kötött házasságot, és ugyanebben az évben szentelte pappá Dudás Miklós püspök. Öt évig segédlelkész volt Nagykállóban, majd húsz évig különféle központi szolgálatot látott el a görög katolikus püspökségen. 1992–99 között a magyar püspöki kar titkárságának irodaigazgatója Budapesten, 1999-től püspöki helynök és a Hittudományi Főiskola főigazgatója Nyíregyházán.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése