Halmi István

Vállalkozó,

Miskolc

baz_08_18_halmi_istvan.jpgCéltudatossága hamar megnyilvánult, hiszen az egyik általános iskolai tanára diplomamunkájához végzett felmérésen arra a kérdésre, hogyan képzeli a jövőt, mi szeretne lenni, azt válaszolta: „Milliomos leszek, és ha lesz egy fiam, akkor őt a saját képemre szeretném formálni!”

Halmi István eseményekben, fordulatokban gazdag sikeres és eredményes életútja azt igazolja, hogy jó úton jár a gyermekkori álmokat illetően. A család fiatalabbik gyermekeként 1965. február 28-án született Tiszalökön. Bátyja Sándor, aki kiváló kosaras és Magyarország legfiatalabb NB-I.-s kosárlabda-játékvezetője volt, 29 évesen egy váratlan, gyors lefolyású, súlyos betegségben meghalt. Édesapja agronómus volt a nyíregyházi Vetőmagtermeltető Vállalatnál, édesanyja a Szabolcs-Szatmár Megyei Vendéglátóipari Vállalat osztályvezetőjeként dolgozott.

Nyíregyházán nőtt fel, az 1. Számú Gyakorló Iskolában tanult, majd „édesapja nyomdokain haladva” a Mezőgazdasági Szakközépiskolában folytatta középfokú tanulmányait. Itt két olyan tanárral is találkozott, akiknek sokat köszönhet, akik meghatározó módon befolyásolták „felnőtté válását”, akik valóban embert akartak faragni belőle. Osztályfőnökétől, Tóth Imrénétől, Györgyi nénitől szerette meg igazán a történelmet, Simon Béla matematikatanár pedig „az érted haragszom, nem ellened” elv alapján igyekezett a „legtöbbet kihozni” diákjaiból. A harmadik meghatározó egyéniség dr. Szelestei Gyula, aki a főiskolán a repülés különböző elméleti tárgyait oktatta, és aki kitűnt szakértelmével, diákcentrikus és toleráns gondolkodásmódjával.

A repülés miatt választotta a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolát, hiszen már középiskolás korában ejtőernyőzött, ekkor fogant meg benne a gondolat, hogy pilóta lesz. A főiskola megkezdése előtt kétszer kilenc hónapot katonáskodott Szentkirályszabadján és Szolnokon a „repülősöknél”. Főiskolás korában elsősorban Zlin Z-42-es és AN-2-es gépeken repült, és 1988-ban szerzett repülőgépvezető-üzemmérnök szakképesítést.

Gondolkodásában mindig meghatározó szerepet játszott a jövő, az a gondolat, hogy hogyan tud majd boldogulni az életben. Így már főiskolás korában taxizott, kereskedelmi tevékenységgel  „próbálta kitölteni a szocialista piacgazdaságban keletkezett hiányokat”.

Hamarosan gépjármű-oktatói és KRESZ-oktatói képesítést, majd vendéglátóipari-üzletvezetői képesítést szerzett, mindeközben repülésirányítóként dolgozott a nyíregyházi repülőtéren.

Amikor „körülményei arra késztették”, váltott, új területen próbálta ki magát: az Állami Biztosító üzletkötőjeként élet- és balesetbiztosítással, CSÉB-bel foglalkozott.

Pályázott egy Costa Ri­ca-i állásra, kamionsofőrként Isztambulban, Velencében, Münchenben járt, később koszorúszalag-kisiparos lett, majd palackozott szeszes italok kereskedelmével foglalkozott, később gyártotta is az általa forgalmazott italokat. A „helykeresés” időszaka akkor ért véget, amikor megtalálta helyét az FLP-nél, amely elsősorban azért volt vonzó számára, mert tevékenységével az emberek egészségügyi helyzetén tudott segíteni. Fia betegsége révén került a céggel kapcsolatba, hiszen kiderült, hogy gyermeke allergiájára és asztmájára a gyógyszeres kezelés mellett létezik alternatív megoldás is, amit az FLP tud nyújtani. Így jött rá, hogy mennyi embernek lehet még szüksége hasonló dolgokra, és üzletileg is érdemesnek vélte az ezzel való foglalkozást.

Feleségével együtt 1999-ben indultak a hálózatban, és mára európai szinten is mérvadó vezetőkké váltak. Ma már főállásban csak ezzel foglalkoznak, ő a vállalkozás üzletépítési, üzletfejlesztési részével, felesége, aki időközben a budapesti Divat Intézetben szín- és stílustanácsadás diplomát szerzett, a szépségápolással foglalkozik.

„Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok tisztességes embernek adunk megélhetési lehetőséget – mondja Halmi István.

 – Az a munka, amit végzünk, a legkiválóbb eszköz arra, hogy az ember az élet minden szépségét megtalálja, hiszen úgy keresünk pénzt, hogy közben másokon segítünk. Nem saját érdekünket tartjuk szem előtt, hanem szolgáljuk a másik felet, mert ha ezt jól és szívvel-lélekkel tesszük, akkor a mi céljaink is szisztematikusan megvalósulnak.”

Felesége, Mikola Rita tanító szakon végzett Nyíregyházán, majd munka mellett Brüsszelben szerzett francia nyelvtanári diplomát. Bence fiuk a Földes Ferenc Gimnázium matematika speciális tagozatán tanul, már komoly sakkpályafutás áll mögötte, több világversenyen vett részt. A kisebbik, Bajnok másodikos általános iskolás, neki a foci a mindene, a DVTK-ban játszik. Halmi István elsősorban utazni szeret, a világ számtalan helyén megfordult már családjával, legszívesebben a Grand Canyonba térne vissza, ahol repülni is szeretne.

Elégedett emberként komoly üzleti céljai vannak, és szeretne a jövőben még sok helyre eljutni a világon.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése