Debrecen

Gadus István saját megfogalmazása szerint „elsőgenerációs debreceni szülőktől” származik: ápolónő édesanyja és tévészerelő-művezető édesapja a közeli Balmazújvárosból költöztek a megyeszékhelyre, így az 1965-ben született István és négy évvel idősebb nővére már tősgyökeres debreceniek.

Az újkerti városrészben felcseperedett fiú útja az általános iskolából a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolába vezetett, ahol igencsak férfias szakmára készült: épületgépész lett. A különféle szakmai képesítésekkel, közte nehézgépkezelői jogosítvánnyal a zsebében aztán hátat fordított az építőiparnak, s az érettségit követően az új tanév már a nyíregyházi tanárképző főiskola történelem–népművelés szakán találja.

Amikor 1988-ban diplomát szerez, már körüllengi a politika: „1997–98-ban recsegett-ropogott a rendszer, a főiskolai klubba egymás után hívtuk az előadókat, Raffay Ernő jut eszembe, s természetesen a tiltott gyümölcs érdekelt bennünket elsősorban” – idézi az akkori időket. A tiltott gyümölcsöt is persze: Erdély, Trianon, a magyar kisebbség a környező országokban, 1956…

Azt pedig, hogy ez nem csupán fellángoló diákos kíváncsiskodás volt, ékesen bizonyítja, hogy 1988. november 13-án barátaival ott van Budapesten a Jurta Színházban, amikor megalakítják a Szabad Demokraták Szövetségét.

„Akkoriban minden formálódó párt gyűlésére eljártam, végül az SZDSZ-be léptem be: a liberális, harcos, a rendszerrel szemben keményen fellépő szervezet tetszett a legjobban, ezekkel az eszmékkel tudtam leginkább azonosulni” – emlékezik a kezdetekre.

Az SZDSZ-ben aztán – ahogy fogalmaz – hosszú érlelődési folyamat kezdődik számára. A ranglétrát végigjárja, s ott kezdi, ahol szerinte minden politikusnak kezdenie kellene. Plakátokat ragaszt, ügyeket intéz, kampányt irányít, programot ír, hordóra áll szónokolni, s mindezt Hajdúnánáson teszi, ahová hivatása vezényli.

A főiskola után ugyanis négy évig tanít a hajdúvárosban, miközben alapító tagja lesz a helyi SZDSZ-szervezetnek. „Szép sikereket értünk el az 1990-es helyhatósági választáson, bár magam nem indultam, nem voltam eléggé helybeli” – meditál a régi időkön. Közben persze képzi is magát, Budapesten, az ELTE-n újabb diplomát szerez, s immár középiskolai történelemtanárként politizálhat tovább.

Újabb változás 1992-ben következik: az SZDSZ élén megtörténik a Tölgyessy–Pető váltás, Gadus Istvánt pedig Debrecenbe, a párt területi irodájába hívják megyei szervezőnek. Visszaköltözik Debrecenbe, immár feleségével és lányával, s egészen 1998-ig lesz pártalkalmazott politikai munkás.

Ez az időszak már igazi mélyvíz számára, a kapcsolatépítés, a lobbizás és a sikerek időszaka. Nem kis munkája volt abban, hogy Debrecenben újraválasztották a város akkori, az első ciklusban közgyűlés által megválasztott szabad demokrata polgármesterét, Hevessy Józsefet, s pártjuk több megyei településen is megerősödött.

Az 1998-as választási vereség Gadus István számára is új helyzetet teremt: felteszik számára a kérdést, hogy továbbra is pártalkalmazott akar-e lenni, vagy az apparátusi gyakorlóévek után kipróbálja magát a valódi politikai terepen. Nem tartja kalandorságnak, hogy az utóbbit választotta, s 1999-ben az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei alelnöke lett, 2001-ben pedig már a megyei pártelnöki székben találja magát.

Határozottabb, karakteresebb politizálást ígér, amit 2002-től – „kormányzati pozícióban már könnyebb” – meg is valósít. Nem kisebb feladatot tűz maga elé, mint „az abszolút szocialista többségű megye és az abszolút fideszes többségű város között az önálló liberális arculatot felmutatni”. Erősen lobbizik annak érdekében, hogy az SZDSZ-es vezetésű minisztériumok a térség érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntéseket hozzanak, ugyanakkor fájlalja, hogy nem sikerült Hajdú-Biharnak az általa oly nagyon szorgalmazott brüsszeli képviseleti irodáját létrehozni.

„Nagy baj, hogy nem vagyunk ott” – mondja, s a távolmaradást a város és a megye kutya-macska barátságával magyarázza.

A hajdú-bihari közgyűlés Gadus István vezette háromtagú frakciója mindemellett számos előterjesztés során képes érvényesíteni akaratát. Ugyanakkor azt szeretné, ha több konszenzus jellemezné a megyei önkormányzat munkáját.

Ő maga egyébként igazából régióban gondolkodik és szeretne listán megválasztott régiós képviselő lenni, ami azt jelentené: sikerült megvalósítani a közigazgatás reformját. Hamarosan letelik ötéves megbízatása a debreceni Mezon Ifjúsági Iroda élén, ami után teljes erővel dolgozhat annak érdekében, hogy 2006-ban listás helyet szerezzenek az országgyűlési képviselő-választáson.

„Nem zárom ki, hogy én induljak azon a helyen” – jelzi politikai ambícióit, mert mint mondja: egy politikusnak a politika fő terepén, a Parlamentben kell megméretnie…

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)