Félbemaradt bakancslista

Írta: Kulcsár Attila

A halálnak annyi szinonimája van a magyar nyelvben, az egyszerű elhunyttól a foglalkozásokhoz kapcsolódókig.  A kovács elpatkol, a kertész alulról szagolja az ibolyát, a turista meg feldobja a bakancsot – és általában használjuk is mindet.

A nagysikerű amerikai film óta bekerült a köztudatba a bakancslista fogalma. Két gyógyíthatatlan beteg öregember elindul a világba, hogy kipróbálják azt, amit egész életükben elmulasztottak megtenni, nem volt bátorságuk megcsinálni.

Nem kell ehhez rákosnak lenni, csak kellően öregnek, hogy ki-ki maga is belegondoljon, mit hagyott ki eddigi életében fizikai, anyagi vagy erkölcsi korlátai miatt, amit ma is sajnál.

Maradjunk annyiban, hogy tudomásom szerint kutya bajom sincs, de én is elgondolkodtam a film után, mi volna az, amit még ki kellene próbálnom. Én is készítettem egy bakancslistát.  Olyat, hogy Claudia Cardinalét ágyba kellene vinni – pedig régen de szerettem volna –, fel se vettem. Maradjunk a realitások talaján.

Viszont mindig szerettem volna néptáncos lenni. Ez lett az első a listán.  A TV-ben sokszor kedvtelve néztem a legényest, a fiúk csavarodó lábait, csapásolásaikat.  Elmentem a városi táncegyüttes próbájára.  Kinevettek, amikor bemutattam egy csárdásos lépést és egy szökellést.  Öreg, csücsüljön le oda oldalra és figyeljen, tanácsolta a karvezető, és én  a táncóra végén  ott ülve  megtanultam a ritmusra csapásolást a combomon,  visszeres lábszáraimon, és boldog voltam.  Eddig és ne tovább, mondtam,  a népi tánc ki van pipálva.

Műkorcsolyázni is mindig szerettem volna, megcsinálni egy leszúrt Rittbergert. Elmentem a városi Műjégpályára a nyitás előtt, és beszéltem az oktatóval. Adott egy korcsolyát cipővel, és bemutatta az ugrást. Egyszerűnek tűnt az egyfordulatos: bal lábbal leszúrok a jobb mögé és elrugaszkodok. A biztonság kedvéért ott gyakoroljon a palánk mellett, mondta.  És én ott kapaszkodtam, próbáltam járni a pálya szélén, tettem egyik lábam a másik mögé, meg elé, ahogy sikerült. Többször fenékre és térdre estem, pedig elő vagyok jegyezve egy térdprotézisre. A kamaszok fogócskáztak, ők is elestek néha. Az egyik egy gyors irányváltoztatással nekicsúszott a palánknak. Pont ott, ahol én araszoltam. Ijedtemben páros lábbal felugrottam, ő meg alám csúszva megpördített  a levegőben, mindketten nagyot nyekkentünk , de megvolt a fordulat.  Az edző a srácot leszúrta, és így megvolt a Leszúrt Rittberger is. A versenyeken se sikerül mindig.  „Papa otthon hagyta a járókeretet”– gúnyolódott a fiú, de nem érdekelt, mert teljesítettem a listám második pontját.

Ekkor beláttam, hogy a fizikai számok már nem nekem valók. Alacsonyabbra kell állítani a mércét. Szellemi teljesítmény is van elég, ami kimaradt az életemből. Például sohasem tudtam kirakni a Rubik-kockát.  Vettem két orgináltat, hogy ha összekeverem az egyiket, lássam, hogy kell kinézni a végén a másiknak is.  Három hónapig próbálkoztam vele, már majdnem megvolt, és akkor meglátogatott az unokám.  8 éves.  Meglátta a satupadomon – mert már éppen szét akartam szerelni –, és két perc alatt befejezte. Elvette a kedvem az egésztől, de aztán eszembe jutott, hogy a gyerek végül is az én vérem, a génjeiben én is benne vagyok. Az unokák folytatják az elődök munkáját, megvalósítják álmaikat. Úgyhogy teljesítettnek vettem, kipipáltam ezt is a listámon.

Tetoválást is mindig szerettem volna magamon.  De viszolyogtam tőle, mert régen ilyet csak a börtönviseltek csináltattak a kezük fejére, hogy ÜSS.  De ma már szinte mindenkinek van. Kissé bátortalanul elmentem egy tetováló szalonba, érdeklődni.  A mester csodálkozott, hogy ilyen üres vagyok, és megrészegült a nagy lehetőségektől. De én lehiggasztottam, hogy nekem csak egy pici kellene, ami nem is látszik. Mondta, hogy nem gond, csinált már hímvesszőre is – az egy kicsit többe kerül a ráncok miatt, mert azt előbb ki kell sámfázni.  Mondtam, hogy  varrja inkább a talpamra. És mit? – kérdezte?  Egy 42-es számot, ilyen cipőt hordok.

Csodálkozott, de megcsinálta, mert volt benne logika. A hullaházban az öltöztetéskor tudni fogják, hogy melyik cipőt húzzák a lábamra – gondoltam.

Az utolsó feladat a listámon egyszerűnek tűnt. Szerelmes levelet írni a feleségemnek. Legénykoromban írogattam én mindenfélét a lányoknak. Még verseket is, hogy levegyem őket a lábukról. Néhányat sikerült is. De későbbi nejemnek egyet se. Lehet, hogy mert egy városban lakván inkább személyesen találkoztunk, és túlságosan hamar hozzám jött. Lassan itt az aranylakodalmunk ideje, és ezzel még adós vagyok magamnak, meg neki is. Ezt még meg kellene írni.

Emlékeimből átlapoztam szerelemes leveleim összes panelját, és hozzáláttam.  Tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb. Az asszony a konyhában trancsírozta a csülköt a bableveshez, én meg bevonultam a szobába, hogy szembenézzek az üres, merített papírlappal, amilyenre a szerelmes leveleket szokták írni.  Nem laptopon – kézzel, gyöngybetűkkel, Régen nem volt helyesírás ellenőrző, csak a sok pofátlan el-ipszilon, amelyik sohase ott van, ahol kellene. Pedig nem szabad hibázni, a nejem magyartanárnak készült.

„ Imádott Pötyikém, lelkem pillangója!  (Igazából Rozáliának hívják, de azt nem szereti hallani, és a megszólításon sok múlik.)

„ Szépségedtől elszégyellik magukat a pávák, énekedtől elhallgatnak a pacsirták, hogy hallhassák, mosolyodat kisgyermekek utánozzák, anyjukét feledve…” (A lányok szeretik, ha szépeket mondanak nekik, még akkor is, ha tudják, hogy némi túlzás lehet bennük.)

„Emlékszel, amikor Lillafüreden a Hámori-tavon csónakáztunk egy éjjeli órán? A csillagok mint szentjánosbogarak csillantak meg a vízen, és én  akkor megfogtam a kezed, és megkérdeztem tőled, szeretnél-e egy kalóz szeretője lenni. Ha igent mondasz, én leszek a Te tuskólábúd, a Te rettenhetetlen kapitányod, aki a fél szemét mindig rajtad tartja, és a lábad elé teszi a világ minden kincsét… (kezdtem belejönni, egy kikötött csónakon üldögélés emlékét kiszínezve) … de Te csak nevettél  ezen…”

És ekkor bejött a Rozi a konyhából, és rám förmedt:

– Még be se vetted a reggeli gyógyszereidet, pedig már mindjárt dél van. Mit piszmogsz levélírással, azzal a köszvényes kezeddel?

Na, itt hagytam abba a bakancslistámat. Remélem, lesz még időm befejezni.

Fotó: Pinterest

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése