Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Holtomiglan holtáiglan
Írta: Kulcsár Attila
A mi papunk jó fej. Ilyen kell ebbe a kicseszett világba, amikor semmi se szent. Ide, az isten háta mögé nem jött már senki. Évekig a szomszéd falvakból jártak át temetni is. Keresztelés meg esküvő, emberemlékezet óta nem volt nálunk.
Esküszöm, hogy legalább hetvenhat év a lakosság átlag életkora – csak így ránézésre –, mert a születésnapjára már nem emlékszik senki az öreglányok közül. Férfiember meg jó, ha tíz él már, és mind elitta az eszét. Az összlakosság 40 körül van. Zsákfalu vagyunk, a temetőbe van a kijárat.
De aztán ide helyezték Rubinstein tiszteletest, aki Amerikából települt haza, és felpezsdítette a falu állóvizét. Létrehozott egy vállalkozást: a Holtomiglan-Holtáiglan Kft- t. Feltette az internetre, hogy Pőcsiken – ez a falunk neve – egyházi jellegű válás lebonyolítását vállalja, soron kívül. Árak megegyezés szerint, disznótorral, agapével vagy anélkül.
Hamar kiderült, hogy van rá igény. Az ország másik végéről is eljönnek ezért a szolgáltatásért. A bírósági válóper a vagyonmegosztást és a gyermek elhelyezést tisztázza, nagyon piszkos módon: „Te rohadt kurva, te impotens alkoholista!” – ez jut egyiknek, másiknak. Kisemmizik egymást anyagilag és lelkileg. Kell utána egy kis megnyugvás, egy kis békesség. Különben is, legtöbben meg vannak keresztelve, és még a régi párttagok is egyházi temetést kérnek a végén – mit lehet tudni, hátha jó lesz odaát valamire?
Most is, a vasárnapi istentisztelet után, egy ilyen szertartásra kerül sor. A falu lakóinak is tetszik a buli, bár jobb volna egy lakodalom, de így is ottmaradnak.
Hat autóból álló konvoj állt meg a templom előtt, szárazvirág fűzérrel feldíszítve. Az elsőben a két – immár páratlan – házas, két tanú védelmében. A másodikban a morcos szülők. A harmadikban a gyerekek babysitterrel, mert bizony, a ceremóniának és a házasságnak vannak „túlélő” áldozatai is. Ha valaki igényli, Rubinstein tiszteletes úr a szertartás közben meg is kereszteli őket.
A szószék elé a nagyobbik fiú vezeti az asszonyt, az apját kézen fogva a kislány.
A férjet elkísérték a haverok egy kisbusszal, mire ideértek, többen erősen bepálinkáztak, és társadalmi hovatartozásukat jelezve – nem az alkalomhoz illő öltözetben – Real Madrid trikóban jelentek meg. Az egyik Mercedesből egy sikeres vállalkozónak kinéző, sötét szemüveggel és két biztonsági őrrel takart elegáns úr szállt ki.
Aztán elkezdődött a ceremónia.
– A mai napon megjelent a gyülekezet előtt Gyula és Matild testvérünk, hogy Isten színe előtt házasságuk megszüntetését kérjék. Mert van az úgy, hogy elmúlnak azok a mámoros pillanatok, amikor két szív úgy érzi, hogy egyszerre dobban, hogy életük azonos sínpáron halad a végállomásig, és hamarosan rájönnek, hogy az egy délibáb csalóka játéka volt életük nyári Hortobágyán. Egyszer csak azt vették észre, hogy jeges szelek fújnak át nászágyuk eresztékein. A szép menyasszony elbűvölő pillangójából csúf lárva lesz, szőrös hernyó, bebábozódik, és elveszíti hímporát, vonzerejét.
A falu öregjei még nem hallották ilyen szépen elmagyarázni a vénasszony történetét. De itt nem erről volt szó. Matild viruló szépasszony volt, abból a fajtából, aki még – ahogy a tiszteletes úr nagyon szépen körülírta – kiköveteli magának a betevő falatot, és a szilvás gombócból többször is vesz. Ezt a falusi asszonyok is megértették, és a feleség rokonai is egyetértően bólogattak. Pedig Gyula is belevaló harmincasnak látszott, talán a piálástól volt némi hajszálér túltengése magyaros pofacsontján, és fehér ingje alatt Ronaldo-pólója villant ki. Az a fajta focirajongónak tűnt, aki kiutazik Spanyolországba is a fontosabb meccsekre.
– Kedves fiatalok, akik most Isten színe és a gyülekezet előtt álltok – tért rá Rubinstein tiszteletes úr a lényegre – történetetek előre kódolva volt. Az első emberpár bűne óta az Atya már semmin nem csodálkozik. Egy házaspár hím tagjának eltévelyedését is megérti Atya, hát még az örök Éváét, hiszen ő teremtette a sátánt is a csábító kígyó képében. Mert az a kígyó napról napra bűnre csábít a paradicsomon kívül is, és sármos bodybuildert vet a gyarló nő szeme elé az Adrián, akinek ráadásul yachtja és Mercedese is van. És megtörténik az, amit a szentírás paráznaságnak mond, és asszony testi szükségletét mással elégíti ki. Mert van az úgy, hogy a férfi a legszebb korban is elgyengül, ha a napi gondok sokszor kimerítik. Atyámfia, Gyula, a szentírás is ismeri az efféle potenciális zavarokat, betegségeket, tartós távolléteket.
Aztán a tiszteletes úr rátért arra biblia idézetre, amely Mózes könyvében írva található, hogy házasságtörés esetén a férj elbocsáthatja parázna szolgáját, és aztán Pál apostolnak arra a korinthusbeliekhez írott valamelyik levelére, amelyben a testi elhagyás esetén az asszonyt is megérti.
– Ezért hát jertek, kedves híveim, és imádkozzunk eme két megtévedt ember lelki üdvösségéért. Találják meg azt a békességet szívükben, amely a feledéshez szükséges. Egyet azonban ne feledjetek, hogy kapcsolatotokat Isten gyermekekkel áldotta meg.
– Gyula közbe akart szólni –„Nem én vagyok az apjuk” –, de Rubinstein atya halkan, a foga között oda súgta: Bizony mondom néked, hogy KUSS, fiam! Fogjátok meg még egyszer egymás kezét – mondta–, és aztán közösen mondjátok utánam a válási eskü szövegét:
– Ezt a férfit (nőt), aki most mellettem áll, és akinek most a kezét fogom – utálom. Vele problémáim voltak, ezért vele sem boldog, sem boldogtalan állapotában nem kívánok tovább élni. Nem tartozom neki semmivel. Sem gazdag, se szegény állapotában, se passzív, se aktív voltában nem osztozom tovább vele. Isten engem úgy segéljen, hogy döntésemet ne kelljen megbánni. Ámen.
A gyűrűket már korábban lehúzták az ujjaikról, és most egyszerre a hátuk mögé dobták. Az öregek ezt a részét szerették legjobban a szertartásnak. Mind lemásztak a padok alá. Aki megtalált egyet, jó kis summát kapott érte az ékszerésznél a városban, tört arany áron is.
– Kedves Gyula és Matild, végül adjatok egymásnak egy ökölpacsit a válásotok jeléül.
A közönség és a hívek hangos tetszéssel fogadták az aktust. Rubinstein tiszteletes pedig felhívta a figyelmet a jókedvű adakozásra. Az egyik presbiter az ajtónál áfás számlát adott a gavallér úrvezetőnek, aki az egész cehhet állta.
A szertartás végén Rubinstein atya még Isten áldását kérte a nagyszülőkre, és hosszú életükért mondott egy imát, hogy felnevelhessék unokáikat.
A kivonuló párnak a fiúk feltartott Real szurkolói sálakból formáltak diadalkaput. Az öregeket a templomkertben terített asztalok várták, teasüteményekkel, üdítő italokkal. Az agapé költségeit a Holtomiglan-Holtáiglan Kft. állta.
Hasonló
Emlékőrző utasellátó
Családi múzeum
Hálószaggató hátra olló
A tablókép szerelmese
Prózai sonkák
Kutyavilág
Hétköznapi fülkeforradalom
Időrablók kerüljenek!
Hájhámlasztás a szaunában
Elhasználódva
A sör apostola
Az ismeretlen forradalmi kö...
Valami bűzlik Dániában
A vég nélküli cigaretta
Őrző-védő a divat
A fel nem robbant szexbomba
Az építész álma
Azok a régi szép fürdőzések...
Játszik az öreg
Krúdy vegetáriánus módra
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése