Elhasználódva

Írta: Kulcsár Attila

− Meg ne szólalj, úgy is tudom, mit akarsz mondani, szól rá a felesége, amikor megint megégett a flekken, és éppen mondani akarta, hogy égett szag van. Ez így van sok éve, mert fél a nyers disznóhústól, ezért jól át akarja sütni, és akkor mindig odasül − mit odasül, az alja szénné ég.

− Már megint… kezdetű mondókája után is tudja, mi jön − sáros lábbal jöttél be nappaliba, ott vannak a papucsok, használd őket, neked hiába takarítok.

−„Fiacskám ne locsold túl a virágokat” ismert szólamát már a neje folytatja − „tudom, mert a karácsonyi kaktusz nem vízi növény”. De azért locsolja − minden karácsonyra újat kap a neve napján, mert ezt a virágot az anyjától örökölte, és túlgondoskodik róla, és állandóan kirothad a sok öntözéstől.

− Szeretném veled közölni − kezdetű sablon után is tudja, mi következik: hogy olyan szenilis vagy már, hogy megint elfelejtetted felhúzni a cipzárt a slicceden, és képes volnál így kimenni az emberek közé.

Nem nagy ügyek, de 40 év házasság után már nincsenek nagy ügyek, csak hétköznapok. Ez már nem az összecsiszolódás időszaka, mely fiatal házasoknál kötelező, ez már a csikorgásé, megkopásoké. Ilyenkor szokták a tengelyt megolajozni a vastalicskán. Aztán minden megy tovább a maga útján…

Nemcsak egymásba maródunk, kopunk bele, hanem a bennünket körülvevő tárgyakba, életünket határoló falakba, padozatokba is. A parkettán mindenki ismeri a tűsarkok nyomait, a padlón a hintaszék stráfjait. Az autó kilincse körül a körmök a karmolászásait, amikor belenyúlsz a karosszéria melletti résbe. Ott volt a nagyszülők szobájában, a falusi házban a bölcső lenyomata, a sok altató hintáztatástól a falba is mély bemélyedés horzsolódott. De megtartották, hogy emlékeztesse őket a messzire repült gyerekeikre.

Az elmúlt évben egy Biennálén a kiállításra kaptatott fel, egy régi középületből lett múzeum lépcsőjén. A fehér márványlapok a lépcsőkarok közepén ki voltak kopva, le voltak járva a sok száz éves használattól − szinte balesetveszélyesen. A kiállítás is erről szólt, csak napjaink elhasználódásait mutatta be a tárgyakon, eszközökön, középületek agyonhasznált térfalain.

Volt egy vaskorlát, valamikori olajmázolása méterenként mutatta, hogy a kapaszkodók egyszer-egyszer fogást kerestek rajta, és ott lekopott a festék. Az egyik teremben hivatali helyiség szőnyegpadlója volt a falon, az asztal négy lába látszott tiszta foltjával. Előtte a kerekes szék által összekaristolt kopás utalt arra, hogy a titkárnő hogyan szörfözött az L alakú munkaasztala mentén egyik ülésből a másik pozícióba. Vezetői szobák perzsa szőnyegei az asztal körüli járásoknál kikopva. Aztán függönyök, amelyeknek a külső oldalát a redőzés szerint a nap kiszívta. Régi kétszemélyes iskolapad, az a mázolt, kétszáz éves, az ülepeknél és a könyökök alatt a festés, tapaszolás kikopva, több tíz kezdőbetű, véset, üzenet, puska.

Ki volt állítva egy megfeketedett ikon, amelyen a csodatevő lábát a hívek fehérre csókolták, mígnem üveg alá került. Tornatermi dobbantó, a rugaszkodás helyén a natúr fáig elhasználódva. Hinták elrágódott függesztő karikái, fékpofák kikopva, és persze lépcsők fényesre járva a korlát mellett, várótermi padok a két szélén elhasználódva, kifakult faldarabok, melyek a képek, címerek, csillagok helyét örökítették meg eredeti színükben. Egy épület körüli járdadarab kilógott a sorból, mert csak az építkezés idején arra járt éjjeli őr kutyájának lába nyomát hagyta nekünk örökül, mikor még nem kötött meg a beton. Voltak régi típusú kapuk kopogtatói, rézkilincsek fényesre kopva a fogások helyén, de csak ott. Templomi padok ötven centinként kiülve a gyalulásig. Vasúti kocsi műbőr bevonatú padja kiülve, befoldva, ablakai gyémánt vágóval összefirkálva − magyarországi gyűjtésből. Harangnyelv fényessége a harangon, laposra morzsolt rózsafüzér. Magashegyi kilátó korlátja: itt jártak bicskával vésett kezdőbetűivel.

Némelyik kiállítási darab talányos, de amikor megfejtjük, revelációként hat. Volt egy ablak, amit nem tudott mire vélni, de aztán elolvasta, hogy a portásfülke ajtaja, aminek az alját a kizárt kutya körmével talán 15 év alatt homokfúvott szerűvé kikarmolta. Egy börtöncella ajtaja, amit a rab a kukucskáló felett zsíros homlokával hosszú évek alatt kikoptatott, a vaslemezig. Várbörtön terméskő fala, az eltöltött évek rovátkái. Száz év is, ötévente áthúzva, 10−15 évenként újra kezdve, jelezve, hogy sokan raboskodhattak a falak között. Újkori bárpult, amely a bárszékeken ülők lába miatt kimarjult. Tornatermi fal ezernyi labdanyommal. Falusi temetői vizelde kátránnyal bekent pisilő fala, vastag húgykő lerakódásokkal.

A használat nyomot hagy magunk után, életünk lenyomatait. De ami súrlódik, az maga is kopik. Az ember is, aki az eszközök másik végén áll, aki azokat mozgatja. Muzeális érték lesz öreg korára. A régészek cserépedényekből olvasnak, tarsolylemezeket fejtenek meg. Ha általános lesz a hamvasztásos temetés − vagy egy világégés −, a más bolygóról érkező archeológus ebből rakja majd össze életünket, ha kiás egy-egy tárgyat a hamu alól. Addig is itt vannak a nagyszüleink, meg mi magunk.

A múzeumi séta után hazamegy. Elnézi az asszonyt, ahogy a konyhában sürgölődik, mint érdeklődő egy antik darabot. Mintha még mindig a kiállításon lenne vagy aukción. Nézi a szépen öregedő finom arc vonásait, a szeme alatti árkolódásokban a néha beteg gyerekek iránti aggódások lenyomatát, álmatlan éjszakák ráncait, a szája szegletében a sorsfordító idők megpróbáltatásait. Keze fején unokás csip-csip-csókák lenyomatait, és tenyerén a fakanalak simogatása között az ő vállának fogódzásait is. Az is visszanéz, mint egy múzeumi őr, aki ismeri látogatóját.  Ez nem fog hangoskodni, nem vandálkodik, nem műkincstolvaj, ez régiséggyűjtő, és igazi műértő.

Tudják egymás életének minden használatát, megkopásait. A délutáni nap a horgolt függöny girlandjainak furcsa mintázatait rajzolja árnyékával a két összeillő öregre, mint egy baldachin, és már nem látszanak zavaró részletek, csak szépséges pávaminták az arcukon. Egymás minden ki nem mondott gondolatát is ismerik. És ha kell, megolajozzák, mint egy vastalicskát…

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése