Prózai sonkák

Írta: Kulcsár Attila

A költészet napja alkalmából vagy az ünnepi könyvhét kampányában– még a régi világban – egyszer felkértek, hogy vegyek részt egy író-olvasó találkozón a városi börtönben. Először időzavarra hivatkozva el akartam hárítani a megtisztelő bizalmat, de aztán győzött a józan ész.  Egy ilyen kis költő, mint amilyen én vagyok, ne válogasson, mert legközelebb még a gyógypedagógiai intézetbe se hívják meg. Megírta már József Attila nevű ismerősöm is, „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. Hátha nekem is megaszúsodik a költészetem, ha megjárom az élet bugyrait – jutott eszemben a szép költői gondolat szinonimája menet közben.

A könyvtár népművelője kísért el, aki istápolja a börtönkönyvtárat és a benti könyvtárost. Ne féljen Mester – nyugtatott –, ezek a fiuk akkor se hagyták el a termet, amikor a nagy Tandori Dezső verseit hallgatták.

Ahogy beléptünk a kapun és a többszörösen ellenőrzött rácsos ajtókon, némi szorongás fogott el. Kijutok-e innen valaha? Nem csel volt volt-e csupán ez a meghívás? Valamelyik szatirikus írásom megsértett valakit, és az illető így intéz el. Meg annyi mindent hall az ember a nyugati börtönlázadásokról. Mi lesz, ha itt is kitör egy hasonló, és túszul ejtenek bennünket. Lehet, hogy első felindulásukban meg is erőszakolnak. Ki a könyvtárosnőt, ki engem, ki-ki gusztusa szerint. De a rabnevelő  megnyugtatott: náluk rend van, és itt nincsenek is nehézfiúk. A maximum öt évet kapottak raboskodnak nálunk, a szabálysértők, akik nem fizetik a gyerektartást, a lakbért, meg a gázolók…

Na, köszönöm szépen, gondoltam magamban, azért azt az öt évet nem adják ingyen. Nem szívesen akadnék össze egyedül egy sötét cellában egy ilyenféle rabbal, bár csak a gondolataim vannak nálam.

Ám szó se volt ilyesmiről, a díszterembe vonultunk be a jutalmazottakkal. Mert mint megtudtuk, csak a jó magaviseletűek jöhettek el erre a költői délutánra. Akik elolvasták a kötelező olvasmányt, Móricz Légy jó mindhalálig című regényét. Csupa jóvágású, rövid hajú (kopasz) férfi. A szürke rabruha alól a nyakon, mellen, karokon kivillanó romantikus ábrák és költői feliratok érzékeny hallgatóságot sejttettek.

A könyvtárosnő – hatalmas telivér asszony –, középre ült a pódiumon, a nevelő bemutatott, mint a József Attila-díj várományosát. Persze szabadkoztam, de egyeseknek felcsillant a szeme. Voltak ott nyolc általánost végzettek is, és talán hallottak valamit a Józsiról, a Józsi Attiláról, és én ebben a feszült csendben elkezdhettem.

Nagy gondban voltam, mert nem tudtam, hogy milyen lírát „interpretáljak”. Kufsteini elégiáim, börtönénekeim szerencsére nincsenek. Ha társadalomkritikusi vénám karikás ostorcsapásait csördítem elő, akkor a rabok összenéznek: hogy lehet, hogy ez még szabadlábon van, mi meg itt raboskodunk. Ha tájleíró, évszakos természet-költészetet mondok, akkor megríkatom őket, mert ez az, ami legjobban hiányzik nekik, a természet lágy öle, vagy például ahogy én írom „a lenyugvó nap pászmáinak víz fodrán kanyargó paszományai…”

A szerelmi lírám szóba se jöhetett. „A kedvesem keblének bimbaja, mintha kismacska orra lenne…” kezdetű versem itt bizonyára pornográfiának hatna. A kiéhezett fiúknak – elzárva a női nemtől–, nem okozhatok fölösleges izgalmakat a díszterem négy fala között.

Rövid gondolkodás után előhozakodtam a modernekkel. Ezekkel az elvont sefüle-sefarka versekkel, szövegekkel, itt sem lehet baj. Nem is lett. A rabok figyelmesen hallgatták. Egy-egy duplacsavaros soromat a jobbszélen, az egyik szinte belekancsulva próbálta követni. A többiek is nagy érdeklődéssel csüggtek minden szavamon, mintha sohase hallottak volna még ilyen szép költői nyelvet. Na persze, a szmasszer lírája más…Egy-egy vers végén felcsattant a taps, vagy költőien a tenyerek szárnycsattogása. Soha jobb közönséget nem kívánok magamnak. Amikor a balszélen ülő rab, az első sorban, mint egy oldalkocsis motoros úgy kihajolt a széken, hogy jobban lásson, akkor vettem észre, hogy ez a nagy figyelem nem nekem szól, hanem a könyvtáros nőnek, aki kihízott, rövid szoknyában volt, és abban a nagy melegben néha megcserélte a térdén keresztbe tett lábait… És így a költészet eme napján a prózai sonkák látványából is jutott minden fiúnak úgy 20-20 dekányi hús: tisztán, csont nélkül. Ez múzsából sok volt, étvágynak kevés…

De ne feledjük, hogy költészetem nélkülözhetetlen volt ehhez a kis kóstolóhoz… Beloptuk egy röpke órára a falak közé a külvilágot, és a költészet falazott hozzá. Falazott neki…

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése