Prózai sonkák

Írta: Kulcsár Attila

Peter Paul Rubens Bathsheba a kútnál másolata.jpgA költészet napja alkalmából vagy az ünnepi könyvhét kampányában– még a régi világban – egyszer felkértek, hogy vegyek részt egy író-olvasó találkozón a városi börtönben. Először időzavarra hivatkozva el akartam hárítani a megtisztelő bizalmat, de aztán győzött a józan ész.  Egy ilyen kis költő, mint amilyen én vagyok, ne válogasson, mert legközelebb még a gyógypedagógiai intézetbe se hívják meg. Megírta már József Attila nevű ismerősöm is, „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. Hátha nekem is megaszúsodik a költészetem, ha megjárom az élet bugyrait – jutott eszemben a szép költői gondolat szinonimája menet közben.

A könyvtár népművelője kísért el, aki istápolja a börtönkönyvtárat és a benti könyvtárost. Ne féljen Mester – nyugtatott –, ezek a fiuk akkor se hagyták el a termet, amikor a nagy Tandori Dezső verseit hallgatták.

Ahogy beléptünk a kapun és a többszörösen ellenőrzött rácsos ajtókon, némi szorongás fogott el. Kijutok-e innen valaha? Nem csel volt volt-e csupán ez a meghívás? Valamelyik szatirikus írásom megsértett valakit, és az illető így intéz el. Meg annyi mindent hall az ember a nyugati börtönlázadásokról. Mi lesz, ha itt is kitör egy hasonló, és túszul ejtenek bennünket. Lehet, hogy első felindulásukban meg is erőszakolnak. Ki a könyvtárosnőt, ki engem, ki-ki gusztusa szerint. De a rabnevelő  megnyugtatott: náluk rend van, és itt nincsenek is nehézfiúk. A maximum öt évet kapottak raboskodnak nálunk, a szabálysértők, akik nem fizetik a gyerektartást, a lakbért, meg a gázolók…

Na, köszönöm szépen, gondoltam magamban, azért azt az öt évet nem adják ingyen. Nem szívesen akadnék össze egyedül egy sötét cellában egy ilyenféle rabbal, bár csak a gondolataim vannak nálam.

Ám szó se volt ilyesmiről, a díszterembe vonultunk be a jutalmazottakkal. Mert mint megtudtuk, csak a jó magaviseletűek jöhettek el erre a költői délutánra. Akik elolvasták a kötelező olvasmányt, Móricz Légy jó mindhalálig című regényét. Csupa jóvágású, rövid hajú (kopasz) férfi. A szürke rabruha alól a nyakon, mellen, karokon kivillanó romantikus ábrák és költői feliratok érzékeny hallgatóságot sejttettek.

A könyvtárosnő – hatalmas telivér asszony –, középre ült a pódiumon, a nevelő bemutatott, mint a József Attila-díj várományosát. Persze szabadkoztam, de egyeseknek felcsillant a szeme. Voltak ott nyolc általánost végzettek is, és talán hallottak valamit a Józsiról, a Józsi Attiláról, és én ebben a feszült csendben elkezdhettem.

Nagy gondban voltam, mert nem tudtam, hogy milyen lírát „interpretáljak”. Kufsteini elégiáim, börtönénekeim szerencsére nincsenek. Ha társadalomkritikusi vénám karikás ostorcsapásait csördítem elő, akkor a rabok összenéznek: hogy lehet, hogy ez még szabadlábon van, mi meg itt raboskodunk. Ha tájleíró, évszakos természet-költészetet mondok, akkor megríkatom őket, mert ez az, ami legjobban hiányzik nekik, a természet lágy öle, vagy például ahogy én írom „a lenyugvó nap pászmáinak víz fodrán kanyargó paszományai…”

A szerelmi lírám szóba se jöhetett. „A kedvesem keblének bimbaja, mintha kismacska orra lenne…” kezdetű versem itt bizonyára pornográfiának hatna. A kiéhezett fiúknak – elzárva a női nemtől–, nem okozhatok fölösleges izgalmakat a díszterem négy fala között.

Rövid gondolkodás után előhozakodtam a modernekkel. Ezekkel az elvont sefüle-sefarka versekkel, szövegekkel, itt sem lehet baj. Nem is lett. A rabok figyelmesen hallgatták. Egy-egy duplacsavaros soromat a jobbszélen, az egyik szinte belekancsulva próbálta követni. A többiek is nagy érdeklődéssel csüggtek minden szavamon, mintha sohase hallottak volna még ilyen szép költői nyelvet. Na persze, a szmasszer lírája más…Egy-egy vers végén felcsattant a taps, vagy költőien a tenyerek szárnycsattogása. Soha jobb közönséget nem kívánok magamnak. Amikor a balszélen ülő rab, az első sorban, mint egy oldalkocsis motoros úgy kihajolt a széken, hogy jobban lásson, akkor vettem észre, hogy ez a nagy figyelem nem nekem szól, hanem a könyvtáros nőnek, aki kihízott, rövid szoknyában volt, és abban a nagy melegben néha megcserélte a térdén keresztbe tett lábait… És így a költészet eme napján a prózai sonkák látványából is jutott minden fiúnak úgy 20-20 dekányi hús: tisztán, csont nélkül. Ez múzsából sok volt, étvágynak kevés…

De ne feledjük, hogy költészetem nélkülözhetetlen volt ehhez a kis kóstolóhoz… Beloptuk egy röpke órára a falak közé a külvilágot, és a költészet falazott hozzá. Falazott neki…

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése