Prózai sonkák

Írta: Kulcsár Attila

A költészet napja alkalmából vagy az ünnepi könyvhét kampányában– még a régi világban – egyszer felkértek, hogy vegyek részt egy író-olvasó találkozón a városi börtönben. Először időzavarra hivatkozva el akartam hárítani a megtisztelő bizalmat, de aztán győzött a józan ész.  Egy ilyen kis költő, mint amilyen én vagyok, ne válogasson, mert legközelebb még a gyógypedagógiai intézetbe se hívják meg. Megírta már József Attila nevű ismerősöm is, „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. Hátha nekem is megaszúsodik a költészetem, ha megjárom az élet bugyrait – jutott eszemben a szép költői gondolat szinonimája menet közben.

A könyvtár népművelője kísért el, aki istápolja a börtönkönyvtárat és a benti könyvtárost. Ne féljen Mester – nyugtatott –, ezek a fiuk akkor se hagyták el a termet, amikor a nagy Tandori Dezső verseit hallgatták.

Ahogy beléptünk a kapun és a többszörösen ellenőrzött rácsos ajtókon, némi szorongás fogott el. Kijutok-e innen valaha? Nem csel volt volt-e csupán ez a meghívás? Valamelyik szatirikus írásom megsértett valakit, és az illető így intéz el. Meg annyi mindent hall az ember a nyugati börtönlázadásokról. Mi lesz, ha itt is kitör egy hasonló, és túszul ejtenek bennünket. Lehet, hogy első felindulásukban meg is erőszakolnak. Ki a könyvtárosnőt, ki engem, ki-ki gusztusa szerint. De a rabnevelő  megnyugtatott: náluk rend van, és itt nincsenek is nehézfiúk. A maximum öt évet kapottak raboskodnak nálunk, a szabálysértők, akik nem fizetik a gyerektartást, a lakbért, meg a gázolók…

Na, köszönöm szépen, gondoltam magamban, azért azt az öt évet nem adják ingyen. Nem szívesen akadnék össze egyedül egy sötét cellában egy ilyenféle rabbal, bár csak a gondolataim vannak nálam.

Ám szó se volt ilyesmiről, a díszterembe vonultunk be a jutalmazottakkal. Mert mint megtudtuk, csak a jó magaviseletűek jöhettek el erre a költői délutánra. Akik elolvasták a kötelező olvasmányt, Móricz Légy jó mindhalálig című regényét. Csupa jóvágású, rövid hajú (kopasz) férfi. A szürke rabruha alól a nyakon, mellen, karokon kivillanó romantikus ábrák és költői feliratok érzékeny hallgatóságot sejttettek.

A könyvtárosnő – hatalmas telivér asszony –, középre ült a pódiumon, a nevelő bemutatott, mint a József Attila-díj várományosát. Persze szabadkoztam, de egyeseknek felcsillant a szeme. Voltak ott nyolc általánost végzettek is, és talán hallottak valamit a Józsiról, a Józsi Attiláról, és én ebben a feszült csendben elkezdhettem.

Nagy gondban voltam, mert nem tudtam, hogy milyen lírát „interpretáljak”. Kufsteini elégiáim, börtönénekeim szerencsére nincsenek. Ha társadalomkritikusi vénám karikás ostorcsapásait csördítem elő, akkor a rabok összenéznek: hogy lehet, hogy ez még szabadlábon van, mi meg itt raboskodunk. Ha tájleíró, évszakos természet-költészetet mondok, akkor megríkatom őket, mert ez az, ami legjobban hiányzik nekik, a természet lágy öle, vagy például ahogy én írom „a lenyugvó nap pászmáinak víz fodrán kanyargó paszományai…”

A szerelmi lírám szóba se jöhetett. „A kedvesem keblének bimbaja, mintha kismacska orra lenne…” kezdetű versem itt bizonyára pornográfiának hatna. A kiéhezett fiúknak – elzárva a női nemtől–, nem okozhatok fölösleges izgalmakat a díszterem négy fala között.

Rövid gondolkodás után előhozakodtam a modernekkel. Ezekkel az elvont sefüle-sefarka versekkel, szövegekkel, itt sem lehet baj. Nem is lett. A rabok figyelmesen hallgatták. Egy-egy duplacsavaros soromat a jobbszélen, az egyik szinte belekancsulva próbálta követni. A többiek is nagy érdeklődéssel csüggtek minden szavamon, mintha sohase hallottak volna még ilyen szép költői nyelvet. Na persze, a szmasszer lírája más…Egy-egy vers végén felcsattant a taps, vagy költőien a tenyerek szárnycsattogása. Soha jobb közönséget nem kívánok magamnak. Amikor a balszélen ülő rab, az első sorban, mint egy oldalkocsis motoros úgy kihajolt a széken, hogy jobban lásson, akkor vettem észre, hogy ez a nagy figyelem nem nekem szól, hanem a könyvtáros nőnek, aki kihízott, rövid szoknyában volt, és abban a nagy melegben néha megcserélte a térdén keresztbe tett lábait… És így a költészet eme napján a prózai sonkák látványából is jutott minden fiúnak úgy 20-20 dekányi hús: tisztán, csont nélkül. Ez múzsából sok volt, étvágynak kevés…

De ne feledjük, hogy költészetem nélkülözhetetlen volt ehhez a kis kóstolóhoz… Beloptuk egy röpke órára a falak közé a külvilágot, és a költészet falazott hozzá. Falazott neki…

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése