Sárospatak

Amikor dolgozik, mint a sámán, révületben van, lelke az égiekkel parolázik, megszűnik számára a külvilág. Életet lehel a gránitba, márványba, életet lehel a hideg anyagba, vésővel simogatja párkánnyá, boltívvé, zárókővé. Oszlopfőt álmodik a sziklatömbből, grammra pontosan érzi, mennyi fölösleges anyag van a halottnak tűnő 10 tonnás kőben. Konok, kitartó, de barátságos harc zajlik közte és a rideg anyag között, mígnem lélek költözik belé, a kő akantusz levéllé változik, a mester mosolya nyugtázza az életre kelt álom megszületését. Nem kerül sor avatásra, nem írja rá a nevét, hiszen csak pótolt egy tönkrement darabot az Országház kőcsipkéiből, vagy újjávarázsolta a több száz éves sárospataki polgárház elenyészett kapubejáróját.

Nem szobrász, „csak” kőfaragó. Ő Erdélyi Gábor, az Úr kétezredik esztendejében lép a „krisztusi korba”, most 33 éves. 1967. augusztus 29-én született Sárospatakon mint az Erdélyi család elsőszülött fia. Egy rosszul kezelt középfül-gyulladás következtében már kisgyermek korában elvesztette hallását, így óvodás korától speciális intézetben nevelkedett előbb Egerben, majd Budapesten. Varrónő édesanyja és műszaki területen dolgozó édesapja elhatározták, hogy fiukat minden körülmények között önálló életvitelre képes férfivá nevelik, hogy megkíméljék a kiszolgáltatottság megalázó élményétől. Gábor meg is hálálta a törődést. Nemcsak atlétatermetével, de eszével, szorgalmával is kitűnt sorstársai közül. Felső tagozatban már Budapestre járt, ahol felfigyeltek kiváló rajzkészségére. Amikor pályaválasztásra került a sor, szembetűnő fizikai ereje mellett ez volt az a körülmény, aminek alapján kőfaragónak javasolták a szakemberek. Így lett a Bokányi Dezső Szakmunkásképző Intézet hallgatója és a Kőfaragó- és Szobrászipari Vállalat tanműhelyének kiváló eredményt elérő gyakornoka.

Tehetségével hamar rácáfolt szakoktatója elhamarkodott ítéletére, mondván, hogy ő nem tud mit kezdeni egy hallássérült emberrel. Szerencsés véletlen folytán az évfolyam hallgatója volt egy törékeny hölgy is, akit mint leendő restaurátort köteleztek a szakma elsajátítására. Neki volt türelme – jeltolmács híján – megtanítani Gábornak az elméleti anyagot, a fiatal férfi pedig a gyakorlati munkában fizikai erejével „honorálta” a törődést. Egyre igényesebb, önálló megbízásokat kapott, amelyeket kiválóan teljesített. Olyan középületek megmentésén dolgozott, ahová csak ritkán juthat el a hétköznapi ember, mélységes szakmai alázattal ismerkedett a különböző korok építészeti hagyományaival, anyagaival. Barátságos természetének, jó lelkének, segítőkész hajlamának köszönhetően számos barátot szerzett magának szakmai körökben is, ennek ellenére úgy döntött, hogy nem marad a fővárosban, visszatér Sárospatakra. Tisztában volt vele, hogy vidéken nem kap majd elég megbízást helyreállítási munkákra, de minden lehetséges munkahelyet kipróbált a környéken, csakhogy minden szakmai információt megszerezzen. Vándorévei alatt igazi mesterré érett, és elhatározta, hogy önállósítja magát.

Időközben megnősült, családot alapított. Feleségét, Marikát, még az egri intézetben ismerte meg, hiszen a Monokról származó leány is a csend világába zárva kereste a boldogulás útját. Ő is Pesten végzett, könyvkötő szakmát tanult a Kossuth Nyomdában. Mindkettőjük közös vágya volt, hogy végre újra szüleik, családjuk közelében lehessenek. Tizenegy éve élnek boldog házasságban. Két nagyszerű gyermekük a nagyszülők jóvoltából tökéletesen beszél, a szülők iránti szeretetnek köszönhetően pedig a jelelés útján is „anyanyelvi” szinten társalognak.

Erdélyi Gábor neve hét éve szerepel a cégtáblán, a nagyszülői házból kialakított telephely bejárata fölött. A helyi viszonyoknak megfelelően síremlékeket, betűvésést, aranyozást is készséggel vállal, sőt azt sem veszi zokon, ha valaki csak néhány műkőből készült ablakpárkányt, vagy lépcsőt rendel nála. Szerencsés természetének és szakma iránti szeretetének köszönhetően ezeket is ugyanolyan odaadással készíti el, mintha márványból faragná a Festetics-kastély számára. Közben egy pillanatra sem felejti eredeti elképzeléseit. A lassan szűknek bizonyuló családi porta mellé külterületen akar egy tágas kőfeldolgozót létesíteni pályázati pénzek igénybevételével.

Most éppen egy százéves családi sírbolt felújítását készíti elő. Ahogy az Afrikából származó fekete gránitot simogatja, az felér egy szerelmi vallomással. Az pedig, ahogy a 10 éves Péter érdeklődik apja mestersége iránt, biztosíték arra, hogy Marika és az 5 éves Evelin még sokáig kereshetik a kőporfelhőbe burkolózó fiúkat.

Míg Erdélyi Ernő fia gondolatait tolmácsolja, Gábor rendszeresen a mobiljára pillant, hogy nem érkezett-e valamelyik partnerétől SMS üzenet. Tudja, hogy a pontosság, megbízhatóság az üzlet alapja.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)