Miskolc

Zeneiskolai tanárai mindent elkövettek, hogy zenei pályán folytassa tanulmányait, édesapja pedig – egyébként az LKM kiváló szakembere: kohómérnök és fejlesztési főmérnök – két éven keresztül próbálta lebeszélni a kohómérnöki pályáról, ám mindhiába. Sőt, később ezen a pályán követte nővérét István öccse, aki ma a Dunaferr-Dutrade alkalmazottja, és Mária húga, aki a Miskolci Egyetem docense, a Távoktatási Központ vezetője.

Szinte észrevétlenül repültek gyermekévei a vasgyári lakótelepen, ahol akkoriban főleg vasgyári munkások és tisztviselők laktak – nagyon becsületes és rendes emberek. A leányiskola mellett (akkoriban még külön volt a fiú- és a leányiskola) zeneiskolába is járt: zongorázni, fuvolázni tanult. Mivel testvérei is meg voltak áldva zenei tehetséggel, gyakran összeállt a „családi kamarazenekar”.

Főleg a matematikát kedvelte, de nagyon szerette az irodalmat, a verseket is. Minden bizonnyal ezért emlékezik máig jó szívvel az emberileg és szakmailag is kiváló Kálmán Lászlóné matematikatanárra és osztályfőnökére, dr. Pásztor Ottónéra, aki a magyart tanította. Mindemellett a Zrínyi Ilona Gimnázium angol tagozatán angolul is nagyon jól megtanították. A mai napig nem bánta meg, hogy érettségi után a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karára jelentkezett, hiszen a csillogó acél látványa máig lenyűgözi.

Talán élete legszebb öt évének számít az itt eltöltött idő! Az évfolyam legjobb tanulójaként igazi baráti társaság tagja lehetett. A kohászok egyébként a világon mindenütt összetartanak, és ilyen összetartó erőt jelent a „miskolci gyűrű” is.

Végzés után, 1973-ban bent akarták tartani az egyetemen, ám ez státusz hiányában meghiúsult, nem kerülhetett a Vaskohászattani Tanszékre, amit egyébként nagyon szeretett volna.

Így az LKM-ben, a technológiai és kutatásfejlesztési részlegen „vigasztalódott”. Különösen Tolnai Lajostól, akkori műszakos üzemvezetőtől (ma a MAL Rt. elnöke) tanult sokat az acélgyártás terén, ám kevés szakmai feladat híján (bár időnként tolmácsolt egy svájci cégnek) rövid idő múlva váltott a KOGÉPTERV-hez, ahol a Generáltervező Osztályon a szaktervezők munkájának összehangolása volt a feladata, közben gazdasági mérnöknek tanult. Miután ebben az időben indult Magyarországon a kombináltacélmű-beruházás, ekkor épült először LD-konverter, „testközelbe” került német, japán, svéd, olasz technológiával, és rengeteg kiváló külföldi szakemberrel találkozhatott.

Mindig is szerette a bonyolult feladatokat, a sokféle dolog összehangolását, így 1986-ban a DIMAG Rt. fejlesztési részlegén folytatta. 1993-ban, miután már sem kutatni, sem fejleszteni nem lehetett, ismét váltott, az akkoriban alakult közjogi Kamarához került. Gyakorlatilag a Kamara szervezése volt az első feladata, majd a hallatlanul izgalmas tevékenységnek bizonyuló területfejlesztéssel foglalkozott. Szakmai munkájának elismerését is jelenti, hogy 1998-ban a Kamara titkára lett.

2000-ben a kötelező tagság megszűnésével és a Kézműves Kamara beolvadásával számtalan, emberi sorsokat érintő problémával kerültek szembe, amelyeket sikerült megnyugtató módon megoldaniuk.

Kamarai titkárként több területen kell helytállnia: a vállalkozások igényeihez kell hangolnia az egyes részlegek munkáját, pénzügyileg stabil gazdálkodást kell szerveznie. Emellett gazdaságelemző tevékenységet végez, amit egyébként nagyon szeret, és a vállalkozásokkal folytatott konzultációk mellett folyamatosan igyekszik megújítani a Kamara tevékenységét is. Hogy mindezt nem eredménytelenül, azt jelzi a korábbi Kiváló Dolgozó kitüntetés mellett a 2007-ben kapott Miniszteri Dicséret.

„Nagyon nyitottnak kell lennünk, – vallja dr. Szilágyiné Baán Anna –, sokféle információt kell gyűjtenünk, tájékozódnunk és eligazodnunk szükséges az ismeretek sokrétű és gazdag világában.

Elengedhetetlen a kommunikatív készség, hiszen kis túlzással ugyanúgy szót kell értenünk a miniszterrel, mint a zsarnai piaci árussal. Természetesen mindez csak akkor lehetséges, ha rendelkezünk a kellő emberszeretettel.”

1979-ben kötött házasságot dr. Szilágyi Szabolcs közgazdásszal. Miután  „bevállalta” a férje első házasságából származó Dorottyát (ő a CIB-nél dolgozik) és Szabolcsot (aki vállalkozó), közös gyermekükként felnevelték Annát és Zsoltot. Előbbi közgazdász és a Kommunikációs Főiskolán tanít, utóbbi a NORDA jogásza Miskolcon.

Szabad idejében szívesen gondozza családi házuk kertjét, és szeret főzni: mindenekelőtt a hagyományos magyar ételeket. Kedveli a keleti ízeket is, bár a kínai ételek terén lánya már túltesz rajta.

A jövőt illetően: mindig van 15–20 szakmai terve, amelyeket igyekszik megvalósítani, családi vonatkozásban pedig bízik gyermekei boldogulásában, és a meglévő négy mellett további unokák születését várja.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)