Dr. Kovács Ferenc

Főmérnök,

Nyíregyháza

szszb_20-52_dr_kovacs_ferenc.jpgA természettudományok iránti érdeklődése már egészen korán, kisgyermekkorában nyilvánvalóvá vált.

Egy Kisvárda melletti településen, Rétközberencsen született, ott kezdte iskoláit, ott játszott, ott barangolt diáktársaival együtt a rétközi mezőkön. Szerette a természetet, a növényeket, az állatokat, szerette megfigyelni, meghatározni őket.

Nem jelentett gondot neki a tanulás sem általános iskolás korában, sem később, jó eszű gyerek volt. Gimnáziumi évei alatt még kutató vegyészmérnöknek készült, de amikor kicsit jobban tájékozódott a szakma felől, megváltoztatta álláspontját, az üzemekben végzett vegyészmérnöki munkát ugyanis túlságosan egysíkúnak találta. Érzett egyfajta elhivatottságot a természettudományok iránt, és az állatorvosi pálya mellett döntött. Ez az elhatározása a gimnázium utolsó évében született, bár nem volt könnyű tizennyolc éves fejjel eldöntenie az irányultságot, hiszen a pálya ízét csak a gyakorlatban lehet megérezni szépségeivel, árnyoldalaival együtt. Hiszen az állatorvosi munka sem csupán az állatok gyógyítását jelenti. Rengeteg összetevője van, az elhullott állatok vizsgálatán túl az élelmiszer-higiéniáig széles a paletta.

Rátermettségét bizonyítja, hogy első jelentkezésre felvették az Állatorvos-tudományi Egyetemre. Ötven diák egyikeként írta felvételi dolgozatát azzal a különbséggel, hogy ő fél órával hamarabb elkészült feladataival, mint diáktársai. Kollégista volt, sikerrel vette az akadályokat, szép öt esztendőt töltött Budapesten, a mai napig szívesen emlékszik vissza egyetemi éveire, az ott született barátságokra, a sok tanulásra és az elmaradhatatlan diákcsínyekre.

Amikor befejezte egyetemi tanulmányait, úgy tervezte, hogy gyakorló állatorvosként fog dolgozni, de akkor éppen nem volt rá lehetősége, telített volt a pálya. Két állást ajánlottak fel neki állategészségügyi területen, a záhonyi határszolgálatnál és a nyíregyházi húsiparnál működő élelmiszer-higiéniai kirendeltségen. Nősülés előtt állt, menyasszonya Dunántúlra való volt, hogy közelebb legyen a szülői házhoz, úgy döntött, hogy pályáját leendő párja kérésére a nyíregyházi cégnél kezdi el. Az élelmiszer-higiéniai kirendeltségen, a húst és a húskészítményeket ellenőrizték, valamint a kényszervágott állatokat vizsgálták. Itt tett szert laboratóriumi vizsgálatokban való jártasságra, és segített a trichinellalárvák kimutatására szolgáló emésztéses eljárás érzékenységének meghatározásában.

Munkája során kirajzolódott előtte egy reális kép arról, hogy milyen a megye állatbetegség-térképe, melyek a leggyakrabban előforduló paraziták, hiszen egy-egy húsvizsgálat nem más, mint egy rövidített kórbonctani vizsgálat.

Nem indult zökkenőmentesen pályája, alig hogy elkezdte munkáját, máris a rendőrségen kötött ki, mert elkobzott húsz mázsa sertéshúst. Egy bértárolóból, ahol fél sertéseket egymásra fektetve tároltak, és a hűtő nem működött megfelelően. Felelősségteljes döntés volt, hiszen ezáltal jelentős kára keletkezett a népgazdaságnak. Volt sok hasonló esete, emlékezetes, amikor szalmonellás kolbásztételek megsemmisítésére kellett kiadnia az utasítást.

A fertőzések kiküszöbölése érdekében megszigorították a higiéniai ellenőrzéseket, és lassan megszűntek ezek a problémák. 1993-ban fordulat következett munkájában, az Állategészségügyi Állomásra került mint élelmiszer-higiénikus állatorvos. Legelső feladata a megye húsüzemeinek és vágóhídjainak a felmérése volt. Rövid idő alatt az ellenőrzések eredményeként visszavonták huszonöt vágóhíd működési engedélyét a nem megfelelő állapotok miatt.

Számos feladatot adott a következő, az 1994-es esztendő: ekkor kezdték folyamatosan átvenni azokat a kritériumokat, melyeket az Unióhoz való csatlakozás előírt. Folyamatosan élelmiszerrel foglalkozott, egy idő után a gyógyító munka már nem hiányzott. Mindig felelősségteljes munkakört töltött be, sok millió forint értékű üzemek, áru sorsáról döntött. Ő kezdte el a húsipari termékek vizsgálatát a fajfehérjére, módszerét országos szinten is átvette az állategészségügy. 1994 őszén elődje nyugdíjba ment, megkapta főmérnöki kinevezését, így már a teljes élelmiszervertikum hozzá tartozott, nemcsak a higiénia, hanem a minőségellenőrzés is.

Felelősségteljes munkája mellett rendkívül fontosnak érzi a családi biztonságot. Első felesége meghalt, házasságukból egy kislány született, aki most az ELTE-re jár. Újranősült, párja pedagógus, ebből a házasságból is született három gyermek, így népes családnak a feje.

Szeret kirándulni, néha teniszezni, szívesen elvész egy-egy múzeum homályában vagy egy régi templom ódon hangulatában. Szereti a szépet, építészeti örökségünket, a képzőművészeti alkotásokat, középiskolás korában művészettörténetet is tanult, a művészeti alkotások iránti vonzalma a mai napig megmaradt.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése