Nyíregyháza

A megyeszékhelyen született, iskoláit is itt kezdte. Időközben orvos édesapját hivatása Mátészalkára szólította − a kórház főorvosává nevezték ki − így az akkor tízéves gyermek tanulmányait ott folytatta. A Budapesti Orvostudományi Egyetemre ezerkilencszázhatvanegyben vették fel, fogorvosi karon szerzett diplomát, majd ezerkilencszázhatvannyolcban ugyanitt szakvizsgát tett. Temperamentumos, lendületes egyéniség. Tele van ambícióval, tenni akarással és emberszeretettel.

Életútja a közéletben szerepet vállaló asszonysorsok jellegzetes példája. A fogorvosi, embert próbáló munka mellett gyermekeket szült, nevelt, és eljegyezte magát a szakszervezeti mozgalommal is. Előbb bizalmiként, központi vezetőségi tagként társadalmi munkában töltött be funkciókat.

Ezerkilencszázhetvenkilenctől már főállásban szervezte, segítette az egészségügyben dolgozók munkáját. Abban az időben még egységes volt az egészségügyi dolgozók szakszervezete, amelyben az orvosok mellett ott voltak az óvodai, a bölcsődei, a szociális ellátásban dolgozók, a gyógyszertárosok, a mentősök, a gazdasági szakdolgozók.

A megyei titkár számára nem volt egyszerű ezeket a nagyon is sokszínű érdekeket képviselni, mégis vallja: könnyebben ment a munka. Kevesebb volt a konfliktushelyzet, a gazdasági vezetők többsége törvénytisztelő, a szakszervezeti jogosítványokat ismerő és elismerő volt, igényelték a tisztségviselők véleményét. Éppen ezért az eredmények is látványosabbak voltak. Sokat kellett dolgozni, tárgyalni, vitatkozni, de észérvekkel mindig sikerült kompromisszumos megoldásokat találni.

A szakmájától sem vált meg, hosszú ideig heti két napon a konzervgyárban rendelt. Ezerkilencszázkilencventől főállásban újra fogorvosként praktizált, de nem mondott le megyei elnöki funkciójáról sem.

A rendszerváltozás időszakából sok szomorú emléket, tapasztalatot őriz, ami egyrészről az elszegényedéshez, a tömeges munkanélküliség − mint addig nem tapasztalt élethelyzet − kialakulásához, másrészről a szakszervezetek szétválásához, széthullásához kötődik.

Az Egészségügyben Dolgozók Szakszervezetének átalakításában maga is tevékenyen részt vett. Az újjáalakult EDDSZ volt az első, amely kivált a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéből. − Azt gondoltuk − fogalmaz, hogy az új helyzetben a régi szervezet inkább a versenyszférát képviseli. Mi alapvetően a közszolgálatra, a közszférára építettünk, kezdeményezői voltunk a SZEF, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma megalakításának.

− Az elmúlt évek bővelkedtek eseményekben. Szerveztünk demonstrációt itt a megyében és a Parlament előtt. Tárgyaltunk, vitatkoztunk gyakran éjszakába nyúlóan államtitkárokkal, miniszterekkel, sőt a miniszterelnökkel is. Jelentős eredményeket értünk el, de − nem szégyellem −, voltak sikertelen akcióink is. Az utóbbi időben a tagság körében nőtt szakszervezetünk tekintélye, s ez, mi tagadás, rá is fér erre a mozgalomra. Aztán ismét döntés előtt állt. A fogászati ellátást érintő intézkedések olyan helyzetet teremtettek, amelyek a hálózat széthullásához vezettek, és amelyeket nehezen tudott elfogadni. Ezért is választotta végérvényesen a szakszervezeti munkát.

A Jósa András Megyei Kórház alapszervezetei felkérték, legyen az intézmény csúcstitkára, amit végül a megyei elnöki funkció megtartása mellett elvállalt. Új tisztségében bonyolult, összetett feladat várt rá. A kórház mechanizmusának teljes átalakulása a szakszervezetet sem hagyta változatlanul. Jelenleg négy alapszervezet működik az intézményben, ebből három rétegszerveződésű, egy általános.

A gyakran ellentétes alapszervezeti érdekek összhangjának megteremtése sem egyszerű. Az „összérdek” érvényesítése a vezetés előtt − vagy azzal szemben − igazán nem konfliktus és vita nélküli, igencsak próbára teszi még a tapasztalt szakszervezeti vezető türelmét is. Példa lehet erre a laboratórium privatizációjával kapcsolatos állásfoglalások kialakítása, vagy a foglalkoztatási megállapodás megkötése.

Mindezek mára akár sikerélményként is elkönyvelhetők, ám akkor gondokkal teli napokat, éjszakákat okozó, gyötrelmes időszakok voltak. Vallja: csak felkészült, érvelni tudó tisztségviselőkkel lehet eredményeket elérni. Mindent megtesz tehát, hogy az egészségügyben dolgozók és funkciót vállalók a szükséges információkhoz, ismeretekhez, akár külföldi tanulmányi utakon is, hozzájuthassanak.

Szervez, tárgyal, utazik. Ennyiféle elfoglaltság mellett mire jut ideje egy asszonynak? Ha jól beosztja, sok mindenre – derül ki: imád utazni, amire az utóbbi években bőven volt lehetősége. Szeret olvasni, de férjével együtt leginkább az unokákkal vannak szívesen. „Ha velük vagyok, feltöltődöm − mondja. − Ők megnyugtatnak, kikapcsolnak, pihentetnek.”

Aztán jöhet újra a munka, amit, hiszem, már csak őértük is szívesen vállalunk mindannyian.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)