Debrecen

Nemcsak azért tartom magam szerencsés embernek, mert egész életemben azt csináltam, amit szívügyemnek tekintettem, hanem azért is, mert kitűnő kollégákkal dolgozhattam együtt. Amikor pályám során több ízben is meghatározó változásokat készítettünk elő, illetve vezettünk be az iskolahálózatban, innovációra kész csapat élén tehettem ezt. Ugyancsak volt szerencsém élvezni megyei főnökeim, Szekeres Antal, Szilaj Pál és Láyer József közgyűlési elnökök és más vezetők a közoktatást, a kultúrát és a művelődést támogató szakmai bizalmát – mondja a 2002 óta nyugdíjas, de ma is aktív (több évtizedes tapasztalatait szakértőként kamatoztató, a Kossuth Lajos Tudományegyetem pedagógiai szakvizsgára felkészítő kurzusán tanügyigazgatást tanító) Balogh Sándor.

Hajdúböszörményben született 1940-ben. Középiskolai tanár édesapját korán elvesztve, tizenkét éves korától Debrecenben nevelkedik. Édesanyja gépkocsivezető, majd -oktató volt. A KLTE Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumában kitűnő tanárok keze alá kerül. Közülük Nagy László és Svetits Zoltán mellett Nagy János – az utóbbi hatására lett magyar–latin szakos tanár – kerül az emlékek élére.

A KLTE-n is nagy hírű professzoroktól tanulhat: Barta János az irodalom, Papp István és Jakab László a nyelvészet, Petrikás Árpád a pedagógia szépségeit is megmutatták. Diplomáját 1963-ban vette kézhez.

A felelősséggel, hogy a szülők feltétel nélkül a tanárra bízták gyermeküket, már a gyakorlótanítások alkalmával szembesült, a belső késztetéseket és motivációkat a megfelelésre – amelynek a tanítás-nevelés színvonalában kell megmutatkoznia – pedig első munkahelyein, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban és a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban alakította napi rutinná. Ezerkilencszázhatvanhattól maga mögött hagyva a jó hírű gimnáziumokat, a debreceni 108. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet diákotthonába kerül nevelőtanárnak, majd egy év után vezetőként tevékenykedik.

A pedagógiai szakirodalomban akkor még alig feltárt területen töltött idő termékenynek bizonyult: nemcsak azért, mert jórészt fiatal, első generációs értelmiségi munkatársaival – akiket maga választhatott meg, s akik közül többen aztán szép pályát futottak be – elismert eredményeket ért el, hanem az elmélyült munka és annak összegezése jelentette doktori disszertációja forrását is.

Ezerkilencszázhetvenegyben a megyei művelődési osztályra hívják tanulmányi felügyelőnek, ahol később középiskolai csoportvezető, majd a jogutód önkormányzati hivatal irodavezető-helyettese, aztán nyugdíjazásáig a közoktatási és kulturális iroda vezetője. Kezdetben, még harmincegy évesen, ő tanult sokat a felügyelt intézmények tapasztalt vezetőitől, akik azonban már az első perctől elfogadták. Ezerkilencszázhetvenhétben már a gimnáziumi nevelés korszerűsítése jegyében – a fakultáció előkészítése és bevezetése volt napirenden – az Oktatási Minisztérium gimnáziumi szakbizottsága tagjaként Szegedtől Jászberényig járta a középiskolákat, segítette a reformokat, s ott szerzett tapasztalatait a megyei munkában is hasznosította.

Közben két ízben hívták dolgozni a minisztériumba, de ő nem kívánt elszakadni az iskoláktól, a családi és a munkatársi közegtől. Hiszen volt helyi feladat bőven: az 1980-as évek végén jelentkező válságjelekre a kihívásokat felvállaló, szerkezetátalakító, a mennyiségi növekedést minőségi fejlődéssé transzformáló válaszlépéseket kellett tenni. Az 1993. évi közoktatási törvény előkészítése és 1996-os módosítása idején az OM által létrehívott megyei munkacsoportot vezette, megyénk több polgármesterével, iskolaigazgatókkal és más szakemberekkel részt vett a közoktatás területi koordinációja új eszközeinek kimunkálásában, a törvényi szabályozás szakmai előkészítésében. A feladatok megoldása állandóan magas hőfokú munkát, időnként az elvégzettek higgadt összegezését és publikálását igényelte.

Balogh Sándor büszke rá, hogy a meglévő nehézségek ellenére is sok évszázados hagyományait, értékeit megőrző, de korszerű, sokszínű és versenyképes iskolahálózat működik Hajdú-Bihar megyében, s abban is biztos, hogy azok a gyerekek, akik ide bekerülnek, jó kezekbe, jó intézményekbe jutnak. A közigazgatásban eltöltött 31 évét erre tette fel, s hogy nem hiába, arról Maróthi György Pedagógiai Díja és a nyugdíjazásakor kapott Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje is árulkodik. Balogh Sándor ma elégedett embernek tartja magát.

Felesége, Kovács Magdolna is pedagógusként élte le aktív pályáját, de nem véletlen, hogy leányuk, Kunkliné Balogh Edit is ezt a hivatást gyakorolja, s ugyancsak középiskolai tanár veje, Kunkli Attila is. Szabad idejéből a legnagyobb részarányt a szellemi regenerálódást szolgáló kerti munka tölti ki, az olvasás és a kirándulás mellett. Szeretett kis unokája, Balázs testesíti meg a jövőt.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)