Czvik Éva

Igazgató,

Nyíregyháza

szszb 25 tk Czvik Éva2.jpgA megyeszékhelyen működő Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (régi nevén Nevelési Tanácsadó) igazgatója egy jó adag temperamentummal bíró, a lelkek mélyébe látó asszony. A pszichológus képzettségű Czvik Éva 1959. április 2-án Nyíregyházán született. A leánygyermek e világra érkezését reményekkel telten vár­ta Klára Margit és Czvik Ferenc. A má­ra nyugdíjassá lett szülők féltő aggódással követik életének történéseit.

Az eredményeiről országosan ismert Zrínyi Ilona Gimnázium diákjaként 1977-ben tett sikeres érettségi vizsgákat követően jutott be a Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) hallgatói közé. A Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán ötévi tanulás méltó gyümölcseként vehette kézbe egyetemi diplomáját 1984-ben. Egy éven át tanársegédként szerezhetett szakmai tapasztalatokat a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola munkatársai között.

Az élet igazi kihívásaira azonban csak bemelegítésül szolgált az ott töltött tizenkét hónap. Felkészültségét, rátermettségét és képességeit mai munkahelyén az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat keretei közt bontakoztathatta ki valójában. Az intézmény akkori vezetése 1994-ben az igazgatóhelyettesi kinevezéssel ismerte el addig végzett munkáját. A szakmai feladatok példás ellátása mellett szakított időt a továbbtanulásra is.

Részt vett egy játékterápiás, majd egy pszichodráma módszerspecifikus képzésen. Komolyabb lélegzetvételű volt számára a Magyar Családterápiás Egyesület órás elméleti és gyakorlati, családterápiás módszertani tanfolyama. Korunk követelményeihez igazodóan ő is elsajátította a számítástechnikai ismereteket. Elvégezte az európai uniós pályázatíró továbbképzést, a minőségbiztosítással foglalkozó továbbképzést, majd mindezek után közoktatás-vezetői szakvizsgát is tett.

Az utóbbi években dinamikusan fejlődő intézmény tevékenysége a pedagógiai szakszolgálat területei közül három feladatkört: a nevelési tanácsadást, a logopédiai ellátást és a konduktív pedagógiát – a mozgássérült gyerekek terápiáját – öleli fel.

A felsorolt szolgáltatásokkal „elérik” a várost minden fenntartótól függetlenül.

Jelenleg a megyeszékhely önkormányzatának megbízása alapján nyolc középiskola helyszíni pszichológiai ellátását is végzik. Az igazgató asszony e témához kapcsolódóan így ír: „Tevékenységeink egy részét ambulánsan a tanácsadóban végezzük, viszont egyre bővül a nevelési-oktatási intézmények helyszínén végzett szolgáltatásaink köre.

Régóta gyakorlat, hogy az óvodás, az általános iskolás gyerekek logopédiai ellátása az intézményekben történik, igazodva azok munkarendjéhez, ami komoly szervezési feladatot jelent a számunkra.

Szakmai indokok alapján a pszichológiai terápiák az intézményen belül végezhetők el, de több tanéve a város általános iskoláit havi rendszerességgel látogatják pszichológusaink, akik konzultációs segítséget nyújtanak, illetve időnkénti helyszíni csoportos vizsgálatokat végeznek.”

Czvik Éva igazgatónő elmondja, hogy az intézmény valamennyi munkatársának kiemelten fontos szempont az általa végzett tevékenység során a megelőzés, a kóros tünetek minél korábbi életkorban való felismerése és kezelése. Nagy hangsúlyt fektetnek az óvodás és a kisiskolás gyerekek szűrésére, gondozására.

Egyre sokrétűbbé váló feladataikkal, többféle szakterületet felölelő tevékenységükkel az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat már régen túlnőtte a tipikusnak mondott tanácsadói feladatköröket. Az egy tanévben ellátott háromezer gyermeket közel harmincezer alkalommal látogatják meg szakembereik. Ez a nagy szám is jelzi szolgáltatásaik fontosságát és létjogosultságát. 2005 óta a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó nyolc település – Nyíregyháza, Napkor, Nyírtelek, Nyírpazony, Kálmánháza, Sényő, Nyírtura, Nagycserkesz – logopédiai, fejlesztő pedagógiai és pszichológiai ellátását szervezik meg.

A 2003-ban megkezdett minőségfejlesztési rendszer kiépítésével kapcsolatosan megfogalmazott változtatásokkal kezdték a 2009/2010-es tanévet. Az Intézményi Minőségirányítási Program /IMIP/ előírásait komolyan veszik. Mindent megtesznek azért, hogy az élet egyre több és sokrétűbb kihívásainak megfeleljenek. Nem véletlenül pályázták meg a Közoktatási Közalapítvány által kiírt, 2009. évi Oktatási-, Nevelési-, Eredményességért Díjat is. Azt tapasztalják, hogy a rászoruló gyermekek száma nemhogy csökkenne, hanem inkább növekszik.

Az intézmény első számú vezetője munkahelyi fáradalmai után kis családja körében töltődik fel új energiával. Ehhez minden segítséget megkap férjétől, Szilvasán Lászlótól, a Michelin gyár mérnökétől, és leányuktól, Esztertől, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen francia és filmelmélet, filmtörténet szakán harmadéves hallgató.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése