Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bátyi Ferenc
Mérnök-irodavezető,
Záhony
Nemzetközi vasúti pályafenntartási konferencia egyik szervezője és résztvevője volt a közelmúltban. Egy szakkönyvnek, illetve vasúti utasításnak a főszerzője, a Záhony történetét bemutató könyvnek pedig a lektora volt. Az ország érhálózata mentén sokfelé ismerik és tisztelik. Ám nem csak szakmai körökben. Neki is nagy érdeme van abban, hogy 1996 őszén Záhonyban meteorológiai állomást avattak. Külföldi szakemberek körében is öregbítette a magyar vasút műszaki gárdájának jó hírét. Nagy utat tett meg idáig, ha azt vesszük, hogy tanyán nőtt fel, átrakó munkás fiaként, hátrányos körülmények között. A névjegykártyáján ez áll: Bátyi Ferenc irodavezető, Pálya-, Híd- és Magasépítményi Szakigazgatóság Záhonyi Regionális és Felügyeleti Iroda.
Szerény ember, el akart zárkózni a szerepléstől. Pedig érdekes az életútja, kész regény. Túlzás nélkül állíthatjuk: az elmúlt pár évtized alatt letette a névjegyét a vasútnál. A Pátroha melletti Bajorhegy-tanyán cseperedett fel. Itt kezdődött neki az életiskola. Apja a legnehezebb időkben, amikor még embert próbáló, nehéz fizikai munka folyt az ország kapujában, akkor volt átrakó munkás. Szívlapátot, gombosvillát is forgatott. Anyja mezőgazdasági munkásként dolgozott. Szüleitől és a tiszta tanyai emberektől sok mindent tanult. Többek közt emberséget, munkaszeretetet, fegyelmet. Nem szégyelli, hogy kissrác korában a MÁV Kőszegi Nevelőotthonába sodorta a sorsa. Ebben a külön kis világban, távol a szülőktől, az ország másik végén járta ki az általános iskola 6., 7. és 8. osztályát. Ezt követően természetesen pályára orientálták. Budapesten a vasútépítő és pályafenntartási technikumot végezte el. Majd a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári főiskolai tagozatán szerzett diplomát.
A szakmai önéletrajzába írhatná, hogy pályáját technikusként kezdte Nyíregyháza térségében. Munkájának, tanulásának, szakmai előmenetelének köszönheti, hogy haladt a ranglétrán, egyre nehezebb, fontosabb feladatot bíztak rá. Volt szakaszmérnök, vezető mérnök, PFT-főnök is. Az üzemigazgatóságon dolgozott osztályvezetőként, majd igazgatóhelyettesként. Mint műszaki igazgatóhelyettesre igen nagy felelősség hárult. A rendszerváltás utáni átszervezéskor a MÁV-on belül külön vált a vállalkozó vasút és a pályavasút. Ekkor kapta a mostani beosztást. Erről tudni kell: Budapesten van a központ, ott vannak a főnökei, szakmai szempontból ő felügyeli az üzletigazgatóság területét.
Munkaköréhez tartozik a „külső” kapcsolattartás is. Ő tartja a kapcsolatot a megyei és a környékbeli önkormányzatokkal, a rendőrhatósággal és egyéb hatóságokkal. Érdekes és szerteágazó a tevékenysége. Kommunikációs készségre, kapcsolatteremtő készségre is szüksége van, hogy feladatait elláthassa.
A térségben tevékenykedő tervező és kivitelező cégekkel is jó szakmai és emberi kapcsolatot alakított ki. A jó partnerek közt említette a HAVÉP Kft.-t, az MTM Kft.-t, a Magiszter Kft.-t, végül, de nem utolsó sorban a nyíregyházi székhelyű KTE – 90 Kft.-t. Ez utóbbi cég főleg út- és vasúttervezéssel és kivitelezéssel foglalkozik és Ojtozi János az ügyvezető igazgatója. Ő a Közlekedéstudományi Egyesület megyei elnökeként is sokat tett és tesz a záhonyi térség fejlesztéséért. Vele közösen szervezték a már említett nemzetközi konferenciát. E konferencián láthatták a külföldi szakemberek is azt a magyar-osztrák gyártmányú, széles nyomtávú pályafenntartási gépet, melyből csak egy van hazánkban, ilyen géppel a szomszédos vasutak sem rendelkeznek. A szlovák vasutak képviselői a konferencián ezért is kötöttek szóbeli megállapodást arra, hogy ezt a gépet egy ideig bérbe veszik az Ágcsernyő környéki széles vágányok karbantartására, felújítására.
Itt említjük, hogy Záhony térségében 150 km széles vágány üzembiztos fenntartásáról kell gondoskodni, a „normál” hálózat egy része pedig nemzetközi fővonal. Nagy hát a felelőssége az irodavezetőnek is.
A Záhony történetét bemutató könyvben egy helyen ez áll: „A záhonyi körzet fejlesztése és ennek következtében megnövekedett pályafelügyeleti és pályafenntartási feladatok zavartalan végrehajtása érdekében 1968. január 1-jével Záhony székhellyel Pályafenntartási Főnökség létesítését rendelem el.” A Bátyi Ferenc által szerkesztett D. 57. sz. szakkönyvnek pedig ez a címe: Építési és pályafenntartási műszaki adatok, előírások a széles nyomtávolságú pályákra. Hiányt pótol ez az 1996-ban megjelent könyv. Szó esik benne többek közt az ukrán-magyar határhidakról, érdekes, hogy olvashatjuk a könyvben a cirill ábécét is.
A jó családi hátteret biztosító felesége óvónő. Mindkét lányuk egyetemista. Bátyi Ferenc annak idején NB I. B-ben futballozott! Most is kedveli a sportot. A családnak van egy kis házikója a szépséges Zemplénben. A műszaki és vezetői munka után hétvégeken itt gyűjt erőt a további feladatok ellátásához.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Hiszi, hogy jó utat választ...
Péter László és neje, Dr. J...
Galambos Béláné
Tisza Sándor Rajmund
Dr. Zsonda László
Veres Péter
Berecz János
Nánásiné Szabolcsi Mónika
Dr. Pásztor Erzsébet
Dr. Sztányi István
Vargáné Markos Ágnes
Nagy Péter
Balogh Istvánné
M. Szlávik Tünde
Elek István
Kovács Szilárd
Kiss János
Kocsik László Csaba
Filep Sándor
Szántó Zsolt
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése