Balogh Zoltán

Gazdasági vezető,

Nyíregyháza

szszb_19-16_balogh_zoltan.jpgNincsenek véletlenek, ezt bizonyítja Balogh Zoltán pályaválasztása is, hiszen olyan családba született, ami alakította, formálta szemléletét és példát mutatott a továbbiakhoz.

Édesanyja hosszú évtizedeken keresztül Nyíregyházán, a Háziipari Szövetkezetnek volt az elnöke, ma már nyugdíjas éveit éli. Édesapja könyvelőként dolgozott. Jó körülmények között, egyedüli gyerekként nőtt fel, ennek ellenére nem kényeztették el.

Kicsi kora óta szülei munkára nevelték. Fontosnak tartották, hogy egy szem fiuk megismerje a pénz értékét. Nyaranta az iskolai szünetben a papírgyárban dolgozott, de volt időszak, amikor a maltert keverte kőművesek mellett, és volt alkalma megismerni Záhonyban a kézi átrakók nehéz munkáját.

Később, amikor a tanárképző főiskolára került, más minőségű munkát végzett, gyerekeket korrepetált, így kereste meg kiadásaira valót. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett. A középiskolában kedvelte meg a testnevelést, atletizált, szép sikert ért el ebben a sportágban, 110 m-es gáton még egyéni bajnok is volt. A tanárképző főiskolán matematika–technika szakon szerzett diplomát. Jól tanult, bekapcsolódott az ott folyó tudományos munkába. A mai napig szívesen emlékszik vissza arra a tudományos diákköri konferenciára készített pályadolgozatára, amelyet a Dunai Vasmű belső vállalkozásairól írt, és második helyezést ért el vele.

A főiskola elvégzése után a Sipkay Barna Szakközépiskolában helyezkedett el oktatástechnikusként. Büszke arra, hogy megszervezte az iskolatelevíziót. Stúdiót hozott létre, a diákok készítették nagy-nagy lelkesedéssel az iskola életét bemutató riportokat.

Természetesen nem bízott semmit a véletlenre, hogy ezt a feladatot is a lehető legjobban lássa el, elvégezte az eseményrögzítői szakot. Oktatástechnikusi feladatai mellett, matematikát is tanított, és osztályfőnöke volt egy műszakicikk-eladó osztálynak.

Szerette és a mai napig is szereti okítani a diákokat, hogy ne essen ki a gyakorlatból, szombatonként vállalkozást, és kereskedelmi ismereteket tanít boltvezető kereskedő tanfolyamon. Nem a tekintélyelvűség jellemzi óráit, hanem a partneri viszony és a szakmaiság.

Amikor főnöke hozzájárult továbbtanulásához, beiratkozott Budapesten a közgazdaságtudományi egyetemre. Nagy kihívás volt, hiszen ekkor már családot alapított, megszületett fia. 5 éven keresztül félévente kétszer egy hetet töltött Budapesten. Rendszeresen utazott vizsgázni, ahogyan visszaemlékszik nemcsak a tanulás volt kimerítő, hanem az utazás is, amit a vonaton töltött, de úgy gondolja megérte, hiszen a befektetett rengeteg munka megtérült. Sok új ismeretet szerzett, és jó volt a tanulóközösség, ami enyhítette a vonatozás okozta megpróbáltatásokat.

Amikor megkapta diplomáját, elvállalta a gazdaságvezetői feladatok ellátását az iskolában. Már volt benne gyakorlata, hiszen korábban már szervezett az iskolában vállalati gazdasági munkaközösséget. A munkákba bevonta közvetlen kollégáit és a karbantartókat. A tantermek lambériázástól kezdve, a védőrácsok elkészítéséig sok mindent elvállaltak. Emellett nagyon sok hagyományőrző rendezvényt is szerveztek, kosztümös műsorokat. Ma már ilyen jellegű szervezésekre nincs ideje. Felgyorsult az élet.

A gazdaságvezető munkája nem a számlák lekönyveléséből áll. Ez manapság ugyancsak nagy felkészültséget, szakmai ismereteket igénylő összetett feladat.

Az iskola folyamatosan részt vesz különböző pályázatokon, melyeket természetesen előbb el kell nyerni, majd pedig megvalósítani. Költségvetésük éves szinten 500 millió forint, amit jóváhagy a város közgyűlése. Ennek mintegy 15%-a saját bevétel, ami az Ózon Panzió üzemeltetéséből, szakképzési hozzájárulásból és különböző pályázati forrásokból áll. Ezeknek, a bevételeknek a kezelése, a pályázatok nyomon követése, szinte teljes munkaidejét lekötik.

Emellett a munkaköre és saját belső igénye is megköveteli a folyamatos képzést, önképzést. A közgazdaságtudományi egyetem mellett elvégezte még a közoktatás-vezetői tanfolyamot.

Tervei között az angol nyelv alapos elsajátítása szerepel, ennek érzi leginkább hiányát, hiszen a számítástechnika nyelve, amelyet nap mint nap használnia kell, az angol. Az iskolának is vannak cserekapcsolatai: skót, francia társintézményekkel, kommunikálni a kollégákkal pedig csak jó nyelvismerettel lehet.

Szabadidejében szeret horgászni, Tiszalökön van szüleinek egy kis házikója, ahol szívesen hódol ennek a szenvedélyének. Gyakran pihen családjával ezen a Tisza-parti településen. Immár nyolc év óta elmaradhatatlan nyári családi program a kerékpártúra.

Minden esztendőben kinéznek egy úti célt, ahová elkerekeznek. Bejárták már szinte az egész országot, megismerkedtek Dunántúl és szűkebb pátriánk számos nevezetességével.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése