Nyíregyháza

A nyíregyházi Szarvas utcán lévő Megyei Gyógypedagógiai Intézet külön kis szelete megyénknek. Az itt élő és tanuló gyerekek nagy többsége nélkülözi a család melegét, szülői háttér nélkül cseperednek fel, úgy indulnak el az élet rögös útjain. Halmozottan hátrányos és fogyatékos gyerekekről van szó. Nyugdíjazásáig, egy jó arasznyi ideig köztük élt, tanított, pótolta az anya szerepét Balogh Artúrné Matildka. Munkatankönyvet is írt, hogy ezeket a gyerekeket bevezesse a logikus gondolkodás, a matematika világába. E tankönyv feladatait tenyérnyi hazánk húsz településén próbálták ki, például Baján, Mohácson, és ebből tanítanak ma is az értelmi fogyatékosok iskoláiban. Mi több: finn és szlovák gyógypedagógusok jöttek el a Szarvas utcai intézménybe, hogy átvegyék a nyíregyházi módszert. Balogh Artúrné napjainkban nyugdíjasként is aktívan dolgozik, többek közt jó szóval oktatja, játszani is engedi, szép, komoly unokáit.

Életútjának ismertetése talán érdekesebbé, színesebbé teszi a megyénket bemutató könyvsorozatot. Már azért is, mert pedagógusként bejárta megyénk több szegletét. A hármas határtól alig kőhajításnyira, a kanyargó Tisza partján, ott született, Zsurkon, ahogy a nóta is mondja, néha oda vágyik vissza szíve-lelke. A zsurki általános iskolában rakta le a tudás alapjait. Aztán Kisvárdán a leánygimnáziumban érettségizett. Hála Istennek a pedagógus pályát választotta. A nyíregyházi Bethlen Gábor utcán elvégezte a tanítóképzőt. (Később Pesten a Gyógypedagógiai Főiskolán szerzett oklevelet.) Friss diplomával a zsebében egy másik folyó partján, Szamoskéren találta magát: ide helyezték, itt volt rá szükség, nem volt apelláta. Szívesen vállalta, ma is szeretettel és tisztelettel emlékszik a melegszívű, vendégszerető, őszinte szatmári emberekre. Jól érezte magát köztük, nemcsak azért, mert Kisasszonynak szólították. Ott az Isten háta mögött még nagyobb volt a sikerélménye az eredményesen tanulók körében.

Ám a távolságot − főleg az akkori közlekedési körülmények között − nehéz volt legyőzni. A szülei váltig kérték: „Gyere haza, lányunk!” S hazament, egy álló évig, nem tovább, otthon tanított. E röpke idő alatt a kultúrház-igazgató tisztét is betöltötte, a kis faluban nagyban hozzájárult a kultúra terjesztéséhez.

Fordulópont volt életében, amikor férjhez ment Nyíregyházára. Akkor meg azt mondták, hogy rá a Nyírtelek melletti Dózsaszőlőben lévő iskolában van szükség. Megtapasztalta, hogyan élnek a tanyai emberek, hogyan tanulnak a tanyai gyerekek. Nyírtelekig naponta vitte a döcögő busz, onnan 2 kilométert (oda-vissza négyet) gyalogolt hóban, sárban, szélfútta, homokos utakon. Az orosi iskolában akadt egy üres hely, nem csoda, hogy ide kérte magát. Oroson már több cigány származású, hátrányos helyzetű gyermek járt az osztályába. Innen való az indíttatása…

Sosem felejti el: egyszer megkérték, nézzen be a Szarvas utcai intézetbe, lenne itt számára állás. Benézett, kihívásnak tekintette a könnyűnek nem ígérkező munkát, de igent mondott. Nem bánta meg. Azért sem, mert az intézményt a méltán híres és elismert pedagógus, Tarnai Ottó igazgatta. (Ma is tisztelettel emlékszik rá.) Alighogy itt munkába állt, hazánkban bevezették a matematikaoktatás reformját. Ezt a reformot ők adaptálták a gyógypedagógiai iskolára. Munkatankönyvet és hozzá való útmutatót írt két szerző társával, Tarnai Ottónéval és Molnár Sárával. Az Országos Pedagógiai Intézettől kapták a megbízást a korszerű matematikatanítás kidolgozására. A munkatankönyv, illetve sorozat 1981-től kezdve évente jelent meg a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában. Az egyéni korrekció és a képességfejlesztés domborodott ki a tankönyvből. Országos sikert aratott a rajzokkal, ábrákkal szépen illusztrált könyv. Ma is használják szerte az országban. 1997-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó újabb négy évre meghosszabbította a szerződést, így az ezredforduló után is forgalomban lesz ez a szellemi alkotás.

Siker szegélyezte életútját akkor is, amikor megkapta a Kiváló Pedagógus kitüntetést. Sikerként könyveli el, hogy egy osztályt végig tanított elsőtől a nyolcadikig, s a végzettek közül többen szakmát szereztek. Szívet melengető, hogy néha levelet kap az egykori tanítványoktól, például Sebők Lajostól, Székely Pistától, Talpas Lajostól. S a tanítványok egy része emlékezhet rá: hétvégeken elvitte őket a saját lakására, hogy ismerkedjenek a családi élettel, az otthon melegével. A tanárnőnek megnyílt a szíve és kinyílt a pénztárcája akkor is, amikor az értelmi fogyatékos gyermekek javára többször is befizetett egy-egy összeget.

Balogh Artúr, a férj, építész, és tagja a Magyarok Világszövetségének. A lányuk jó hírű orvos, a vejük közgazdász. Van egy tizenegy és egy hatéves édes unokájuk. Baloghné a családi vállalkozásban mindenes, ha ideje engedi olvas vagy éppen ruhát varr! Kézen fogja, összetartja ezt a szép családot, sugárzik belőle a szeretet.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)