É. Kiss Sándor nyelvművelőről beszél Sebestyén Árpád professzor

A földművelés nyelvi szakértője

Az 1960-as években a Hajdú-bihari Napló nyelvművelő rovatot létesített, amely minden vasárnap (később szombaton) jelentkezett. A rovatot Sebestyén Árpád nyelvészprofesszor gondozta. Gyakran jelent meg cikke É. Kiss Sándornak, a Tanítóképző Intézet igazgatóhelyettesének, aki nemcsak nyelvhelyességi kérdéseket tűzött tollhegyre, de szívesen foglakozott olyan szavak etimológiájával, melyeknek jelentése elavult. Terítékre került például a Sestakert, a Csicsogó, az Ispotály utca s maga Debrecen neve, azt csak nagyon kevesen tudták, hogy honnan erednek ezek az elnevezések. Éppen ezért az ilyesfajta cikkeknek viszonylag széles olvasótábora volt.

É. Kiss Sándor nyelvművelő munkásságáról és egyéniségéről Sebestyén Árpád professzort faggattuk.

– Vissza tud emlékezni, milyen körülmények között ismerkedett meg É. Kiss Sándorral?

– A nevével hamarabb megismerkedtem, mint vele személyesen. Mert É. Kiss Sándor a Csűry-féle iskolának, a huszadik század legnagyobb magyar nyelv- járáskutató iskolájának volt tagja, személyesen Csűry professzor tanítványa. Csűry Bálintról tudjuk, hogy nevéhez fűződik a Szamosháti szótár (1935–1936), a szatmári népnyelv legcsodálatosabb feldolgozása. É. Kiss Sándor már a szakdolgozatát is nála írta. Ez az iskola jeles kutatókat nevelt, idetartozott Szabó István, a református gimnázium tanára, Kovács István, a későbbi egyetemi oktató, Bakó Elemér, aki aztán kiment Amerikába, Imre Samu, az Őrség neves kutatója, Balassa Iván, aki nemrég halt meg, a néprajztudomány kiválósága. A Csűry-iskolából én már diákként megismertem É. Kiss Sándor nevét, sőt kezdő oktatóként kivettem a könyvtárból és megnéztem az ő szakdolgozatát, amely a hadházi földművelés műszókincsével, munkamenetének a leírásával foglalkozik.

– Ő hajdúhadházi származású volt?

– Igen, ott született nem éppen szegény családban, ősei mindkét ágon földművelő emberek. Édesapjának tizenkét hold földje volt és négy gyereke, tehát a család azért nem dúskálhatott a javakban. Elemi iskoláit Hadházon végezte, majd a Debreceni Református Gimnáziumban tanult, 1933-ban érettségizett. Tanárai közül életre szóló hatással volt rá Zsigmond Ferenc, aki középiskolai tanár létére a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Mellesleg a Tisza István Tudományegyetem magántanára. Az ő magyar és latin órái nyomán választott É. Kiss Sándor élethivatást. 1975-ben aktív pályafutásától búcsúzva többek között a következő szavakat mondta hallgatói előtt: „Ami vagyok, amivé lettem, abban meghatározó szerepe van annak a nyolc esztendőnek, amelyet a négyszáz éves ősi kollégium falai között töltöttem, ahol Csokonai, Kölcsey, Arany János, Móricz Zsigmond, Ady Endre – hogy csak a legnagyobbakat említsem – diákoskodtak. Nagyszerű tanáraim nagy igényű oktató-nevelő munkája, személyes példája révén nemcsak gazdag és sokféle ismeretre tettem szert, ami ennél is fontosabb, értékesebb, a demokrácia szellemét és gyakorlatát, az ember iránt tanúsított tiszteletet és gondoskodást, az értük érzett felelősséget, a nemes, nagy eszmékért való lelkesedni tudást sikerült tanítványaik elé mértékül állítani.”

– Az egyetemen magyar–latin szakra iratkozott be?

– Igen. Megnéztem még a latin szakdolgozatát is. Érdekes, hogy az is a császárkori Róma földműveléséről, agrikultúrájáról szól. Ezt a feladatát is oly kitűnően oldotta meg, hogy tökéletes népnyelvi munkamenet-feldolgozásnak számít, noha „csak” diákmunka, szakdolgozat. Csűry Bálint azt adta feladatul a falusi származású hallgatóknak, hogy a falusi életről, a Wörter und Sachen jegyében a folklór és a nyelv együttes kutatását végezzék. Balassa Iván például a debreceni cívis földművelésről írt doktori disszertációt. Ő is, akárcsak É. Kiss Sándor, szótárt is mellékelt a dolgozatához. Ne felejtsük, mindez az 1930-as években történt! Csűry Bálint 1932-től 1941-ig volt az egyetem professzora, fiatalon meghalt. Ez az időszak a magyar társadalmi fejlődésben a nép felé fordulás, a népi irodalom korszaka volt, és egyben a népnyelvnek és a népi kultúrának, a folklórnak, a tárgyi néprajznak a felvirágzását hozta magával.

– Egyetemi életéről tud valami közelebbit? A napokban egy olvasmányom során azt találtam, hogy részt vett, bár nem vezetőként, az egyetemi mozgalmakban, méghozzá a baloldalon. A Márciusi Front körüli csatározásokra, a Debreceni Diétára gondolok.

– Erről nagyon keveset lehet így utólag tudni. Az biztos, hogy a szintén nyelvész Bakó Elemérnek, aki a jobboldalon, németbarát vágányon haladt, felrótták egyetemi ifjúsági múltját, a Bajtársi Szövetségben viselt dolgait. É. Kiss Sándorról tudjuk, hogy középparaszti vagy inkább kisparaszti családból származott, ő nem annyira a jobboldal felé, hanem inkább a népi oldal felé, baloldali irányban tájékozódott. Hogy konkrétan mit cselekedett, mi fűződik a nevéhez, azt mások leírásából tudom. Eszerint a Márciusi Front programjával, párt tekintetében pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre pártjával azonosult.

– Mit tudunk tanári pályafutásáról?

– 1940-ben írta a szakdolgozatát, utána végzett, s kezdett tanítani. Pályáját Hajdúböszörményben kezdte, a kisújszállási református gimnáziumban folytatta, de ott is nagyon rövid időt töltött. Mert jött a háború, behívták katonának, hamar hadifogságba esett. Amikor onnan visszatért, elkapta őt is a közélet szele. Előbb a Tiszántúli Tankerületi Főigazgatóságra került, a főigazgatóság vezetésével bízták meg, onnan felvitték Budapestre, és kinevezték a pedagógiai főiskola igazgatójává. Volt a pályájának egy nevelési igazgatásnak nevezhető szakasza. Ez viszont gyakorlatilag elszakította a konkrét tudományos munkától, amire ő a Csűry-iskolában készült. 1955-ben visszakerült Debrecenbe, és két évig a városi tanács művelődési osztályának munkatársa volt. Ezután a Felsőfokú Tanítóképző Intézet igazgatóhelyettese lett. Ha jól emlékszem, 1975-ben ment nyugdíjba. Ő a főiskolán a második ember volt, de gyakorlatilag, szakmailag ő irányította a főiskolát, legalábbis a tanítóképzést, mert az első ember rendszerint csak reprezentálta az intézményt. A gyárakban az igazgató volt az első ember, de a termelést a főmérnök irányította. É. Kiss Sándor tehát a tartalmi munka terhét vállalta magára.

– Abban az időben ismertem meg. Hallatlanul kedves, kulturált, mondhatnám úriember volt. Éppen ezért csodálkozva hallottam róla, hogy az ötvenes években „pártember” volt. Ez megfelel a valóságnak, vagy rosszindulatú beállítás?

– Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, aminthogy azt sem tudnám megmondani, hogy volt-e összefüggés a háború utáni feladatvállalása és a háború előtti baloldalisága között. Annyi bizonyos, hogy egy időre elszakadt Debrecentől, s a mozgalmi és a tudományos vágány kereszteződésében kereste életcélját. Mert hiszen az ötvenes években egy nagy intézmény főigazgatójának lenni nemcsak szakmai, de politikai megbízatásnak is számított. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a főiskola tanárai között olyan ismert nevű szakembereket találunk, mint Öveges József, Hahn István, Haraszthy Árpád, Péter Rózsa. De miután Debrecenbe visszatért, egyre több figyelmet fordított ismét szakmai, nyelvészeti dolgaira, már csak azért is, mert ő a klasszikus műveltség birtokosa volt. A latin nyelv ismerete garantálta a művelődéstörténetben való jártasságát. A latint nyolc évig tanulta a gimnáziumban, latin szakot végzett, mellette a magyart, ez a szakpárosítás a leghasználhatóbb volt egy latinra is építő pedagógiai intézményben. Látjuk, mennyire hiányzik ma is a latin nyelv ismerete, a diákok sokszor egy közönséges terminus technicust sem tudnak értelmezni. Szóval Debrecenben kezdett visszatérni a nyelvészethez, nemcsak a helyi újság nyelvművelő rovatába, hanem egy tucat különböző folyóiratba dolgozott, például a Magyar Nyelv, a Magyar Nyelvőr, a Magyar Nyelvjárások stb. közölte cikkeit. Még az Erdőgazdálkodásban is jelent meg cikke, hobbija ugyanis a vadászat volt. A Hortobágy-rész tájneveiről, Hajdúhadház belterületi és külterületi földrajzi neveiről kötet méretű publikációi láttak napvilágot. Jellemző egyébként, hogy a doktori disszertációja megint csak a magyar és latin tudásának a kereszteződéséből született: a krakkói magyar bursák személyneveinek feldolgozására vállalkozott. Köztudomású, hogy a krakkói egyetem a középkor óta rengeteg magyar diákot fogadott és részesített képzésben. A magyar diákok úgynevezett bursákba, diákegyesületbe tömörültek, s ezek intézték a személyes ügyeiket. Neveiket évtizedeken keresztül nyilvántartották, e nyilvántartásokból tudható, hogy kik tanultak a krakkói egyetem bursájában. É. Kiss Sándor ezeknek a névanyagát dolgozta fel, különös tekintettel arra, hogy honnan jöttek. Viszonylag későn doktorált, amiért a körülmények okolhatók.

– Munkásságának java része Hajdúhadházhoz kapcsolódik. Nagyon erősen kötődött szülővárásához. Jól tudom?

– Igen. Először is sohasem szakadt el tőle. Hadház elég közel is van Debrecenhez. Már gimnazista korában minden nyarát otthon töltötte, segített a családnak aratni, kapálni. Ugyanezt folytatta egyetemi évei alatt. Csűry Bálint hatására elkezdte tudományosan is fel- dolgozni szülővárosának földműveléssel kapcsolatos kultúráját. Ez, mint mondottam, a Csűry-iskolában tipikus volt. A legtöbb hallgató faluról jött, s aztán visszanyúltak téma gyanánt szülőföldjük nyelvéhez. Ahogy azt magam is csináltam. Szatmárból jöttem, s a falum nyelvjárásával kezdtem mindjárt foglalkozni. Elsőévesen már Bárczi Géza egy nyelvjárásgyűjtésemet betette az intézeti évkönyvébe, hogy biztasson. S ennél nagyobb lelkesítés nem kellett. De most É. Kiss Sándorról van szó! Nem lehet meghatottság nélkül olvasni a Hajdúhadház helynevei II. elé írt szavait. „Szívesen végeztem és végzem ezt a munkát. Örömömet leltem benne, mert Hadház és határa nekem nemcsak a gyűjtés helye, nemcsak térképe, hanem szűkebb hazám. Itt születtem, itt nőttem fel, itt van minden rokonom apai, anyai egyaránt. A nagy-, déd- és ükszülők és még további ősök révén rokonságban vagyok itt szinte mindenkivel. Ismerem Hadház határát. Sokszor bejártam dűlőit, laposait, rétjeit, hegyeit, erdőit. Tudom, melyik darab föld, melyik tanya kié volt, tudom, hogyan éltek és élnek itt az emberek… Az a sokfajta kapcsolat, személyes élmény, amely e tájhoz és lakóihoz fűz, érdekessé, széppé, izgalmassá tette ezt a munkát. Bepillanthattam abba is, hogyan lettek gazdagok a gazdagok, és milyen volt a nehéz sorsú szegény ember élete.” Sajnos, a háború szétfújta a Csűry-iskolát. Szerencsére É. Kiss Sándort csak átmenetileg ragadták el a megváltozott körülmények. Nyugdíjas korában aztán kivirágzott a tevékenysége, amelyet négy fő területen lehet elhelyezni: szólás- és szómagyarázatok, földrajzi nevek, személynevek, a művelődéstörténet nyelvi emlékei, nyelvhelyességi kérdések.

– Kérdésem: mit nyom ez a munkásság a tudomány mérlegén?

– Cikkei, tanulmányai a legrangosabb folyóiratokban is megállták a helyüket. Rövidebb lélegzetű nyelvművelő írásai is nagy felkészültségről tanúskodtak mind a nyelv rendszere, mind a kérdések szakmai szakirodalmára, mind a társadalom kommunikációs tagozódására, a nyelv rétegződésére nézve. Állásfoglalásainak alapjául a hajdúhadházi és általában a népi beszédmód szolgált. Bölcs derűvel szemlélte a világ és a nyelv jelenségeit. Nem volt merev. Sem konzervatív. Ez azonban nem jelentett befogadást minden változás számára, a megítélésnek tudományosnak és társadalminak kell lennie egyszerre. Elsősorban környezetének nyelvi jelenségeire figyelt. A szülőföld iránti szeretet és kötődés jele volt ez, amelyet szülőhelye azzal is viszonzott, hogy utcát nevezett el róla. Provincializmusnak nyoma sincs műveiben: tudományos eredményei országos szintűek, nyelvművelő megállapításai egész nyelvállapotunkra vonatkoztak, a legszélesebb körű rálátásról tanúskodtak. Tanulságos életpálya, értékes életmű az É. Kiss Sándoré. Legfőbb jellemvonása talán a hűség, a helytállás volt. Hűség családjához, falujához, népéhez és önmagához. A Csűry-iskola legjelentősebb figurái akadémikusok lettek, mint például Imre Samu, Balassa Iván. A többiek nem futották ki azt az ívet, amire az indításuk alapján számítani lehetett. Kovács István is többéves sodródás után került vissza a tanszékre, majdnem nyugdíjas korban kezdett ismét nyelvészkedni. É. Kiss Sándort a közélet ragadta el, mire a funkcióiból visszatérhetett volna ahhoz, hogy egy tervszerű tudományos pályát írjon le, addigra már késő volt. De a nyelvészeti és a latin műveltsége, a nyelvművelés, a nyelvi ismeretterjesztés kérdései iránti érdeklődése egyre inkább segítettek neki, hogy színes, érdekes színfoltjává váljék a városnak és a magyar nyelvészetnek is, hiszen a nyelvtudomány központi folyóiratában is sokat publikált. Hetvenedik születés- napján, 1984-ben külön felolvasóülésen köszöntötte a Magyar Nyelvtudományi Társaság debreceni csoportja. Sajnos, az év júliusában már koporsója körül kellett gyülekeznünk. Személyében nemcsak a debreceni értelmiség kedvelt alakja távozott el, hanem a nyelvtu dománynak országosan is megbecsülésre méltó, jeles munkatársa.

– Nemcsak tudása, de modora miatt is mindenütt szívesen látott vendég, népszerű előadó volt. Például a TIT-rendezvényeire gondolok.

– Valóban közkedveltségnek örvendett város- és megyeszerte. Ízes beszédmódja, enyhe nyelvjárása finoman színezte kiejtését, élvezetessé tette tartalmas gondolatait, bármihez szólt is hozzá kisebb vagy nagyobb nyilvánosság előtt. Gyakran művelődéstörténeti vonatkozásokat dolgozott fel. Például kitűnő cikket írt a Debrecen környéki vákáncsosokról. A mai ember már nem is tudja, hogy mi volt az. De É. Kiss tudott latinul. A vacare, vacans, az üres, az erdőirtás, illetve a szabadon hagyott földeken való gazdálkodásnak a gazdasági hátteréből indult el, a tarba vágott nagyerdei földeken az újratelepített tölgyeseket helyben lakó vákáncsosok gondozták, mert a csemetéket évekig kapálni kellett. Amíg a csemeték kicsik voltak, addig mellette nevelhettek saját használatra kapásnövényeket, kukoricát, krumplit, répát. A vákáncsosokat ő írta meg visszamenőleg egészen a XVII. századig. Kiderítette, hogy a debreceni városi jegyzőkönyvekben, különböző irattári anyagokban hol, hogyan fordul elő a vákáncsosok megnevezése, hogy azok mit csináltak, milyen részesedést kaptak a munkájukért. Szóval, ahol művelődéstörténeti, gazdálkodástörténeti dolgok voltak, azokat kitűnően tudta kinyomozni, s rengeteg hasonló adalékot dolgozott fel életének ebben a korszakában. Ez már a harmadik korszaka volt. Az első a Csűry-iskola évei, a második a közéleti szakasz, ami tartott kb. egy évtizedig, majd a harmadik, a kutatói. Egyébként a nyelvművelés terén Arany János volt az eszményképe, s a lánya, a jeles nyelvész összeállításában jelent meg Értsd is a szót! című kötete, amelyikhez én írtam előszót a család kérésére. Aztán a család és a hadházi önkormányzat kérésére megszerkesztettem a szakdolgozatát. Az is megjelent önálló könyv gyanánt. Ez, mint említettem, a hadházi földművelés műszókincse és munkamenetének feldolgozása.

– Végül is két könyv az életmű esszenciája?

– Kötet méretű az is, amit Hajdúhadház földrajzi neveiről írt, az két részletben a Déri Múzeum évkönyvében jelent meg. De ha a kettőt összeadjuk, az is könyv méretű. Könyv lehetne a krakkói magyar bursa névanyagának a feldolgozása is, a doktori disszertációja. Aztán van még egy könyve. A XIX. század közepén élt egy debreceni püspök, jeles helynévgyűjtő, aki a helynevekből egy gyűjteményt állított össze, még az 1864-es Pesti-féle országos földrajzi név gyűjtése előtt már összegyűjtött egy sereg helynevet, mert felismerte, hogy milyen nagy a fontosságuk. É. Kiss Sándor a Névtani Dolgozatok (1981) sorozatban megszerkesztette ennek a püspöknek a könyvét. (Révész Imre 1858. évi helynévgyűjteménye). Tehát nem egykönyves szerző.

– Lehetnek még újságokban, folyóiratokban heverő cikkei?

– Lehetnek. Tudomásom szerint nem készítették el munkásságának teljes bibliográfiáját. Milyen szép és hasznos feladata lehetne ez egy könyvtár szakos hallgatónak vagy akár egy helyi könyvtárosnak is! Nagyon sok helyen publikált, írt erdészeti, vadászati, nyelvészeti folyóiratokba, napilapokba, nem is csak helyi újságokba, úgyhogy nem lenne egyszerű feladat a teljességet célul tűzni. Elképzelhető tehát, hogy vannak még rejtőző írásművei.

– A kérdést azért is tettem fel, mert birtokomban van egy kézirata. Farkas Imréről, a neves operettszerzőről, a maga korában divatos költőről szól. É. Kiss Sándor megemlékezett róla halála alkalmával. Farkas Imre ugyanis debreceni volt, s kilencvenhét éves korában halt meg, 1979-ben. Beszélgetéseinkre emlékezve tudom, hogy őt a debreceni diákhagyományok is érdekelték.

– É. Kiss Sándornak nemcsak nyelvészeti, de történelmi, művelődéstörténeti és irodalomtörténeti műveltsége is magas szinten állt, s éppen ezek az ismeretei tették jó nyelvművelővé. Mélyreható magyar irodalmi műveltsége a szépirodalom nyelvének fejlődéstörténetével is megismertette. Tudjuk, legkedvesebb költője Arany János volt, akit nemcsak nyelvi példaképének tekintett, hanem nyelvművelő munkájában is bölcs elődjeként tisztelt.

– Milyen kár, hogy könyve csak halála után jelent meg!

– Hetvenedik életévéhez közeledve azt tervezte, hogy maga rendezi kötetté az évtizedek során keletkezett, idetartozó írásait. Talán egyiket-másikat át is fogalmazta volna, hiszen jól tudta, a nyelvben is csak a változás örök. Bizonyára kiegészítette volna példatárát is, hiszen cédulái az utolsó napig gyűltek fiókjában. De nem maradt rá ideje. Végső akarata azonban teljesült, mert ezt a munkát lánya végezte

Bakó Endre

* * *

É. KISS SÁNDOR (született 1914. február 4-én Hajdúhadházon, elhunyt Debrecenben 1984. július 7-én) főiskolai tanár, nyelvművelő. A Debreceni Református Főgimnáziumba járt. A debreceni egyetemen magyar–latin szakra iratkozott be. A diploma megszerzése után a rövid kisújszállási tanárkodást a frontszolgálat követte, majd a hadifogság. 1945 után munkatársa a debreceni tankerületi főigazgatóságnak, majd igazgatója Budapesten az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolának. Később dolgozott a Debrecen Városi Tanács művelődésügyi osztályán, végül a Felsőfokú Tanítóképző igazgatóhelyettese. E munkakört töltötte be nyugalomba vonulásáig, 1975-ig. Bölcsészdoktori fokozatot 1964-ben szerzett. Cikkei nagyobb részt a Hajdú-bihari Naplóban jelentek meg, de hosszabb dolgozatainak szívesen helyet adtak szakfolyóiratok is. Önálló kötetei: Értsd is a szót…!, 1988, Tankönyvkiadó, A földművelés munkamenete és műszókincse Hajdúhadházon, Debrecen, 1995. Hajdúhadház városa 1995-ben díszpolgárává választotta.

SEBESTYÉN ÁRPÁD (született 1929. december 8-án Gacsályban) egyetemi tanár, nyelvművelő. középiskolai tanulmányait a debreceni Református gimnáziumban végezte. 1954-ben magyar szakos diplomát szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Magyar Nyelv- tudományi Intézetének tanársegédje, majd aspiránsa. 1958-tól 1963-ig tudományos kutató, 1970-ig a fonetikai laboratórium vezetője, ezután tanszékvezető, 1975–1999 között egyetemi tanár, közben dékán, rektorhelyettes. Kutatási területe a magyar dialektológia, névtudomány, szófajtan. Több hazai és nemzetközi tudományos tár saság és bizottság tagja. A Magyar Nyelv szerkesztőbizottságának tagja. Számos szakmai díj birtokosa.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Szilágyi Imre statisztikus...

Kor, szellem, történelem

Miért nem lett Falumúzeum a...

Ratkó József költőről beszé...

Hársfalvi Péter történészrő...

Isépy Tamás politikusról be...

Béres Ferenc népdalénekesrő...

Szeleczky Zita színésznőről...

Béres András koreográfusról...

Balázs József íróról beszél...

Dudás Miklós püspökről besz...

Kettesy Aladár szemészprofe...

Kemény Lajos főorvosról bes...

Vikár Sándor karnagyról bes...

Westsik Vilmos professzorró...

Tenkács Tibor művésztanárró...

Mező András nyelvészről bes...

Czine Mihály irodalomtörtén...

Hamvas Béla író-filozófusró...

Molnár Mátyás múzeumalapító...

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!