A szabadság a kert alatt van

Tudom, hogy itt van, mert valahogy a levegő is tisztább, a fák, cserjék, bokrok szinte integetnek

A Szabadság ott van a kert alatt. Csak oda kell sétálni, vagy futni, vagy gurulni. Ő mindig várja a vendégeit, épp ráér. Ott van mindenhol, ahol nincs kulcsra zárt ajtó. Mindenkinek van személyes Szabadsága, olyasmi ez, mint az árnyéka. Vele van, de nem mindig és nem mindenhol. Az én személyes Szabadságom sincs mindig velem, olykor várni kell a találkozóra. Akkor aztán elmegyek szabadságra, vagyis SZABADSÁGRA. Ha rátekintek a térképre, akkor könnyen rá tudok mutatni arra a területre, ami a kertkapunknál kezdődik és a képzelet labirintusában végződik. Nem is végződik, hiszen a képzelet úttalan útjai nem arról híresek, hogy valahol véget érnek. Nincs ezeknek vége sohasem, igény sincs rá.

Így vagyok én ezzel a Szabadsággal, vagy szabadsággal, vagy SZABADSÁGGAL.  A Szabadság soha nem megy szabadságra.

Miután kellőképpen becsavarodtunk, vagy összegabalyodtunk, akkor el is indulhatunk. A tél is lehet szép, ha hóba, fagyba lép. Fagy még csak-csak van, a hó annál ritkább vendég manapság nálunk, így jól meg kell becsülni, ha meglátogat bennünket. A Karácsonyt már rég kerüli, rossz nyelvek szerint a fehér Karácsonyért Holle anyó felárat kér egy ideje, nincs még egyezség. Amíg nincs egyezség, addig be kell érni a romantikus téli filmekkel, esetleg óriási karácsonyi akciókkal.

A tél most beköszöntött kicsit, fehérbe öltöztetett mindent, aztán most úgy tűnik, hogy csak egy fellángolás volt ez részéről. Ki is használtam az alkalmat, szétnéztem a földgömb azon szegletében, ahol az én Szabadságommal rendszerint találkozom. Tudom, hogy itt van, mert valahogy a levegő is tisztább, a fák, cserjék, bokrok szinte integetnek. Tegező viszonyban vagyunk, szavak nélkül beszélgetünk.

Elsétálok a valamikori régi tanya mellett, amely valamikor Luby-tanya volt, majd Christoph-tanya lett, aztán jött a téjesz, mára meg csak az emlékezés maradt belőle. Emlékezik a viharvert víztorony, meg a mérlegház. Állnak még a valamikori hodályok alapjai, itt-ott törmelékek, de igazából már a természet kezdett itt el újra gazdálkodni. Valamikor ez egy komoly gazdaság volt, a falu szélén. Kastéllyal, gazdasági épületekkel, cselédházakkal. Élettel volt tele még az én gyermekkoromban is, mindkét nagyapám tevékenykedett itt valaha. A kastélyra már nem emlékeztek, mert az valamikor a XX. század első éveiben leégett, egy gondatlanul eldobott égő szivarnak köszönhetően. Nem csak a kastély égett le, hanem a szomszédos utca is, amely az újjáépítést követően kapta a Cserepes ucca elnevezést. A korábbi gyúlékony szalmatetős házak helyett ugyanis cseréppel fedett házakat építettek. Aztán eltűnt a faluból a Luby család, eltűntek a későbbi birtokosok, Christophék is.

Eltűnt a tanya is azóta. A tanya mellett a ridegen tartott tehenek érdeklődve figyelnek. Ki lehet ez a betolakodó? Sokszor láttuk már, de vajon mit akarhat? Bizonyára meg is vitatják kérődzés közben, de az is lehet, hogy nem. Én mindenesetre örülök nekik, jó látni a falu szélén legelésző jószágokat. Még úgy is, hogy a szürke marhák eltűntek közülük. Szürke marhákat manapság nem a legelőkön látok.

Megyek tovább, előttem a végtelennek hitt végtelen.

A földút mellett a tágas legelő, közepén a Szomoga kútja. Egykor innen húzták a vizet embernek és állatnak egyaránt, ma már csak emlék. Kiszáradt, mert eltűntek a csordák, nyájak, eltűntek az emberek, akik a tikkasztó nyári kánikulában rendre felkeresték és ittak vizéből. A legelő ma az őzeket és nyulakat eteti, vannak szép számmal. A fácánok is szeretik hallatni a hangjukat, ordítva röppennek fel itt is, ott is. Mintha szándékosan ijesztgetnének, pedig ez biztos nem így van. A ragadozó madarak folyamatosan szemmel tartanak, bár biztos tudják, hogy én nem konkurálni akarok velük. Nem is tudok és nem is akarok. Ahogy egyre kintebb vagyok, egyre beszédesebb személyes barátom, a Szabadság. Meg akar mutatni mindent. A távolban húzódó hegyek kontúrjait, a fodrozódó felhőket, a „Kiserdőt”, a Braun-tagot, a csaholci és oroszi templomok tornyait.

Elvisz az Ásvány partjára is, ami más néven „Kisvájás”, mint a Tapolnok mellékága. Vadregényes medre mellett nem is olyan régen tettem egy kis sétát, hónak akkor még nem volt se híre, se hamva.

A Szabadság aztán még sok mindenről mesélt, de ezek a mesék ott csak nekem szóltak. Igyekszem majd továbbmesélni a tovább mesélhetőket.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése