Felbukkannak még a múltból elődeink

Ránk mosolyog egy rég eltávozott ősünk és megcirógatja orcánkat

Az ünnep közeledtével eszembe jutott, hogy lassan lepereg ez az év is, a következő is, lassan kimegyünk egy olyan ajtón, ami nem tudjuk hova vezet. Az előttünk járók is köszöntötték egymást így Karácsony közeledtével, szerteáradt a szeretet, aztán egyszer csak eltűntek hirtelen. De nem mindenki tűnik el nyomtalanul. Hála a sokat szidott internetnek és az egyre bővülő digitalizált tudáshalmaznak, felbukkannak még a múltból elődeink, ránk mosolyog egy rég eltávozott ősünk és megcirógatja orcánkat. Még akkor is, ha nem vér szerinti, „csupán” kapcsolódik családunkhoz. Ilyen élményben volt részem nem sokkal az év legszebb ünnepe előtt.

A történelem olykor tapintható közelségbe kerül. Egyszer csak előbukkant a múlt homályából Demeter Flóra. Borbély nagyapám első felesége, akiről szinte semmit sem tudtam. Csupán annyit őrzött meg a családi emlékezet, hogy nagyapám odakint a messzi „Ámerikában”, Clevelandban vette feleségül, született két fiúk, 1923-ban Béla és 1925-ben Elemér. Elemér még csecsemő volt, amikor édesanyjuk visszaadta lelkét a teremtőnek. A halál oka a visszaemlékezés alapján tejláz. Nagyapám aztán nem sokkal felesége elvesztése után hazajött a két kis árvával, újra megnősült és nagymamám még három fiúval ajándékozta meg. Demeter Flóra emléke egyre halványabb lett, nem maradt fent róla szinte semmi. Férje, fiai már rég átmentek azon a bizonyos ajtón, most talán együtt díszítik a mennyei karácsonyfát.

Aztán egyszer csak beúszott a történetbe a Carpathia gőzös, a fedélzeten ott integet a kicsi Flóra hétéves kislányként és mosolyogva tekintett rám. Fülesdről indult el családjával és Cleveland volt a célállomás. Ott áll mellette a hajón az akkor 28 éves édesanyja Johanna és testvérei, Etel, Róza és a mindössze másfél éves József. Ott van velük nagymamájuk, Surányi Mária is. A hajó 1912. szeptember 28-án indult el Fiuméből és október 17-én érkezett meg Ellis Islandra. A Carpathia gőzös neve akkor már világszerte ismert, bevonult a történelembe a Titanic túlélőinek mentésével. Abban az évben, április 14-én, a legelső útján ugyanis jéghegynek ütközött és elsüllyedt a korszak legnagyobb és elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró hajója. A Carpathia vette ugyanis először a Titanic vészjelzését, majd maximális sebességgel a tragédia színhelyére sietett. 705 utast mentettek meg a hajó magyar orvosának, Dr. Lengyel Árpádnak az irányításával.

„1912. április 18-án este, zuhogó esőben, a megmentett emberekkel – akik a Titanic szerencsétlenül járt utasai és személyzete voltak – érkezett a gőzös New York kikötőjébe. Több ezer ember várta őket a Battery Parkban és a Cunard kikötőstégjénél. Nemsokára a legénység minden tagját, és a tiszteket, mindenhol (minden kikötőben) hősnek tekintették.” Ilyen előzmények után a kis Flóráékat hősök szállították az Újvilágba.

A következő évben, 1913-ben aztán ifjabb Borbély József is útnak indul, a Kronprinz Wilhelm hajóval utazó 16 éves legény bizonyára nem gondolt még akkor arra, hogy a szülőfalujából származó Flóra lesz valaha is a felesége. Nem tudom, odakint hogyan és miként találkoztak, mikor mosolyogtak először ÚGY egymásra. A clevelandi magyar kolónia volt az egyik legnépesebb az Álmok Földjén. Nagyapám kinti tetteiről legendák születtek, ezek aztán misztikus hőssé tették az én gyermeki képzeletemben: a vonat tetején utazott a keleti partról a nyugati partra, volt gyári munkás, szeszcsempész, sőt ő maga is főzött a szesztilalom alatt fügéből pálinkát, volt kaszkadőr és még ki tudja mi minden. Közben feleségül vette Flórát, aki 18 évesen szülte meg neki Bélát, de Vámosorosziban! A család sokáig úgy emlékezett, hogy Béla és Elemér is kint született, de Béla születésének és keresztelésének bejegyzését bizony a vámosoroszi egyház anyakönyve tartalmazza. Aztán újra nekiindultak a nagyvilágnak, immár a kis Béla gyerekkel. Elemér bátyám haláláig büszkén magyarázta, hogy ő bizony Clevelandban született. Talán így is ejtette ki a szülővárosa nevét.

Flóra már soha nem tért vissza. Nem tudom, hol temették el, hányan siratták, kik őrzik még az emlékét. Én ma rá emlékeztem, mert ha nem emlékezünk, akkor nincs értelme ennek az egésznek.

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Szerző: 2020. 12. 24.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló