Szó szót követett, pohár poharat

Addig-addig kóstolgattak, hogy lassan mindketten kezdtek megvilágosodni

Kifutunk lassan ebből az évből is. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nem ilyennek képzeltük el. Még nincs vége, de bár el se kezdődött volna. Kihagytuk volna 2020-at és 2019 után egyből 2021 következett volna. Aztán lehet, hogy azt is megbánnánk, mert ki tudja, mit hoz a következő év? Nem is akarok ezzel foglalkozni, mert remélem a legjobbakat, a múltat meg sajnos nem tudom megváltoztatni.

Lassan lepereg 2020 Kronosz homokóráján. Már kevesebb, mint három hét és este hét óra ötvenkilenc perckor pezsgőt bonthatunk, aztán uzsgyi be a házba. Érdekes lesz, el sem tudom képzelni, de ez van. A virtuális bulik bizonyára fel lesznek pörgetve, de azok annyit is érnek. Táncoljunk a kamera előtt százezren, milliónyian, táncolj emberiség!

Nem ragozom tovább. A december mindig is izgalmas hónap volt. Az év végéhez közeledve, gyerekként, vártuk a Mikulást, meg a téli szünidőt. A munkahelyeken is lassítják a pörgést, kivéve persze a kereskedelmet, ahol ilyenkor a munka világa csúcsra van járatva.

Valamikor ilyentájt például az Erdőháton, de máshol is, szerte e hazában a disznótorok voltak csúcsra járatva. A tor összehozta a nagycsaládot, a közös étkezés visszakacsintott azokra a régmúlt időkre, amikor még hátrafelé nyilazva nyertük meg Európában a Bajnokok Ligáját. Sankt Gallenben is volt egy forduló 926-ban, harc nélkül a monda szerint. A magyarok ott játék nélkül arattak győzelmet, az ottani kissé „félkegyelmű” barát meg össze is barátkozott velük. Megtalálták ugyanis magyar kalandozó őseink a kolostor boroshordóit, amelyeket természetesen lefoglaltak. Bizonyára jövedéki orgazdaság tényállása miatt. A bizonyíték egy része aztán eltűnt, bizonyára nincs összefüggés a „félkegyelmű” barát és kalandozó őseink közös berúgása és a boroshordók kiürülése között. Ez már történelem.

Decemberben más dolgok is előfordulnak. Ahogy a klasszikus idézet mondja: „Vannak dógok…”

Például a pálinkafőzés. Füstöltek a kémények a főzdékben Panyolától Tiszabecsig, Kömörőtől Jánkmajtisig és még ki tudja hol. Azok a hagyományos falusi pálinkafőzdék lassan ugyanúgy eltűnnek, mint a falusi korcsmák. Van még azért néhány, remélem, hogy meg is maradnak sokáig, mert ezek a főzdék ugyanúgy hozzátartoznak a szatmári pálinkakultúrához, mint például Tokajhoz a bor. Csak nincsenek úgy megbecsülve. Sokan tartják úgy, hogy a pálinka és a kultúra nem összekapcsolható fogalmak, hanem éppenséggel ellentétesek, ez nézőpont és mennyiség kérdése. A minőségről nem is beszélve.

Az egyik erdőháti faluban történt valamikor, még a XX. század utolsó évtizedében, hogy kifőzették a finom szilvapálinkát. Ott úgy mondták, hogy pájinka, de ott a kukorica is málé, a padlás meg hászija. Úgy illett, hogy a jó szomszédoknak, rokonoknak, jó embereknek egy kis kóstolót ad ilyenkor az ember. Jó tett helyébe jót várj! Ilyen is volt valamikor, de az ilyen avitt dolgok mára eltünedeznek, kikopnak érdeklődés hiányában. Na egy szónak is száz a vége, fogta magát a jó ember, fogott egy üveg szilvapájinkát és átsétált vele a szomszédba. A szomszéd nagyon megörült a váratlan vendégségnek, jó házigazda lévén leültette emberünket, és előkerült hamar két pohár is. Kóstolgatni kezdték a nemes nedűt, szó szót követett, pohár poharat. Addig-addig kóstolgattak, hogy lassan mindketten kezdtek megvilágosodni. Elfogyott a kóstoló, a vendég hazament. Otthon aztán a felesége rögtön látta, hogy nem árt az embernek egy kis levegőzés. Aznap döglött meg az egyik macskájuk, meg találtak egy döglött patkányt is a hátsó udvaron. Valószínűleg a patkányméreg végzett mindkettővel.

– Vidd csak le a két döglött jószágot a kertbe és ásd el, legalább addig is kicsit tisztulsz!

A jóember természetesen egyetértett asszonyával, mert amúgy is jobb a békesség. Fogta a két tetemet és leballagott a kertbe. Ásott a fagyott földbe egy jókora gödröt és…

Belehasított a gondolat. Ezek az állatok ősi ellenségek! Csak nem hagyhatja, hogy egy sírban várják az örökkévalóság harsonáját! Együtt nem nyugodhatnak békében. Megmarkolta hát keményen az ásó nyelét és ásott még egy gödröt. Külön-külön temette hát el a két megboldogultat, így biztosítva a békét és magának a megnyugvást.

Néha elég egy apró kis gesztus, egy jelentéktelennek hitt tett. Ezek viszik előre az embert, a világot, ettől leszünk többek és jobbak. Még akkor is, ha sokan bolondnak is nézik azt, aki néha irracionálisan cselekszik. Kérdezhetik, hogy mi haszna volt belőle? Nagyon is sok. Megsimogatta az Univerzum lelkét.

Szerző: 2020. 12. 15.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló